Kereső toggle

Hűbérbe adták a gyermekvédelmet

Államegyházi modell, lojális végrehajtók és horthysta társadalomszemlélet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A szakma legnagyobb döbbenetére leváltották Molnár László igazgatót a fővárosi Tegyesz, azaz a Budapest Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálatának éléről. A menesztéséről szóló főigazgatósági nyilatkozatban az áll, hogy a gyermekvédelmi törvény 2014. januárjától esedékes változásainak sikeres lemenedzselését utódjától, – a gondozott gyermekek haláláról és molesztálásáról elhíresült – Cseppkő utcai gyermekotthon vezetőjétől várják a fővárosban. Molnár Lászlót arról faggattuk, hogy miért volt ellenére az átalakítás?

Váratlanul érte a menesztése? A hírek szerint vezetői posztokon már alig maradt valaki a szakmabeliek közül.

– Számoltam vele. Nagyjából fél éve vettem észre, hogy van egy határozott szándék velem kapcsolatban is, és becsületükre legyen mondva, hogy szakmailag sem velem, sem a kollegáimmal, sem az intézmény egészével még egy halvány próbálkozást sem tettek a továbbélés irányába.

Ezt hogy érti?

– Tavaly ősszel az EMMI viharos gyorsasággal felállította a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, és az egész ország szociális és gyermekvédelmi szakellátása lényegében ehhez a központhoz került, leválasztva ettől a gyermekvédelmi alapellátást, ami az önkormányzatoknál maradt. A főigazgatóság ugyan számos rendezvényt tartott nálunk, de ezeken szóba se került a fővárosi szociális ellátórendszer állami fenntartásba vétele, ennek anyagi vagy szakmai vonzata vagy bárminemű koncepciója. Minden döntés és információ központosítva lett, ők is puszta végrehajtók, és ezt várták tőlünk is. A szakmai ellenvetés engedetlenségnek számít, amit büntetni kell. Még minisztériumi szinten is kikoptak azok a kormányközeli szakértők, akik 2010-ben a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció kidolgozásában, netán szakmai egyeztetésekben is részt vettek. Igaz, mára a koncepcióból sem maradt semmi.

A fővárosi szociális és gyermekvédelmi rendszer – benne több mint 30 gyermekotthon, nevelőszülői hálózat és a fővárosi Tegyesz – egy jól működő szisztéma volt, és óriási tiltakozás övezte a januári államosítását. Most mi a helyzet az intézményekkel?

– Idén még nagyjából változatlan a helyzet, és a tavalyi költségvetésüknek megfelelő forrásokkal gazdálkodhatnak, de 2014. januártól minden bizonytalanná válik. Vélhetően az egyenletes színvonalú, központi ellátás jegyében nivellálódik a rendszer, amit eddig több megyében komoly finanszírozási gondok jellemeztek, kivéve persze a bűnös és pazarló fővárost. Januártól lépnek életbe a gyermekvédelmi törvény újabb változásai, amelyek közül talán a leglényegesebb, hogy a 12 éven aluli gyermekek csak nevelőszülőkhöz kerülhetnek. Ez a mintegy 17 ezer gondozott kiskorú felét érinti, hiszen a gyerekszám jellemzően a 0-6 évesek és a 13-18 évesek körében magas. Intézménybezárásokról még nem tudni, viszont az egyik megyében hiába kértük, hogy nyissák újra a bezárt lakásotthont, mert az átmeneti befogadó helyen összezsúfolódva élnek a gyerekek.

Soltész Miklós szakállamtitkár szerint a nevelőszülői hálózat kiépítése uniós tendencia, ami hangsúlyozottan a gyerekek érdekeit helyezi előtérbe. Tegyük hozzá: jóval olcsóbb is, mint a gyermekotthonok működtetése.

– Valóban Európa Tanácsi ajánlás, hogy a gyerekek 12 éves kor alatt ne intézményben, hanem családi környezetben nevelkedjenek, s ennek jegyében a nevelőszülők alkalmasságát és megbecsülését is előtérbe helyezik. De az elv magyar adaptációjáról sokat elárul, hogy a nevelőszülőknél való elhelyezés a beteg vagy fogyatékos gyermekek esetében nem kötelező, ami gyerekjogi szempontból is elfogadhatatlan. A nevelőszülők foglalkoztatási jogviszonya is ellentmondásos, tisztázatlan kérdés. Arról nem beszélve, hogy a megfelelő nevelőszülői hálózat kiépítésére, ami jó esetben hosszú évek alatt, gondos szelekció és képzés eredményeként jön létre, most alig egy év áll rendelkezésre. Visszatért a tervutasításos időszak Magyarországra, 3000 gyereknek kell még nevelőszülőről gondoskodni januárig bezárólag. Bár a hírek szerint ezrével jelentkeznek a képzésekre, azt is hozzá kell tenni, hogy általában a jelentkezőknek a negyede-harmada bizonyul alkalmasnak erre a hivatásra. A nevelőszülő-hálózat a főváros esetében nem olyan jelentős – ez tipikusan vidéki jelenség –, de az a javunkra írható, hogy nagy gondot fordítottunk a roma nevelőszülők képzésére.

Mi a helyzet a lakásotthonok rendszerével?

– Az 1997-ben többpárti konszenzussal elfogadott gyermekvédelmi törvény, amely akkoriban régió szerte haladónak számított, a gyerekek családban tartását tekintette alapelvnek, az alapellátásra és a prevencióra téve a hangsúlyt, ám a gyakorlatban a finanszírozás a szakellátásra fókuszált. Előtérbe került az örökbeadás, a nevelőcsaládban történő gondozás, a gyermekotthonok létszámát pedig 40 főben maximalizálták, és kiépítették a 12 fős lakásotthonokat. A törvény végrehajtása nyilván folyamatos korrekciót igényelt, de nem az abszolút megoldások, hanem a sokszínűség irányába, ettől a szótól viszont a jelenlegi döntéshozók idegrohamot kapnak. Mára eljutottunk odáig, hogy országos átlagban a gyermekvédelmi szakellátásban részt vevő gyerekek 70 százaléka él nevelőszülőknél. A fővárosban az arány fordított, ugyanakkor Borsodban vagy a Nyírségben túlkínálat van nevelőszülőkből. Még olyan elképzelések is voltak, hogy a Dunántúlról vagy a fővárosból oda lehetne irányítani a gyerekeket, de az uniós jogszabályok szerint a vérszerinti szüleiktől 30 km-nél messzebb nem lehet őket elhelyezni. Szerencsére.

Hazai nevelőszülőkről hőstetteket és Árvácska-történeteket egyaránt lehet hallani, tehát a rendszer színvonala megerősítésre szorulhat. Megjegyzem, a finneknél a nevelőszülők a társadalom krémjéhez tartoznak.

– Sok tekintetben még mindig csak az elvek szintjén mozgunk, amit az is jól mutat, hogy ma is 160 gyermek sínylődik a fővárosi csecsemőotthonokban.

A gyermekvédelmi rendszer állami fenntartásba vételével ugyanaz zajlott le, mint a közoktatásban: a központosított szakellátásnak állítólag a fele – volt megyei Tegyeszek, gyermekotthonok, nevelőszülői hálózatok – már egyházi szolgáltatók kezébe került. Ez miért jó az államnak, az egyházaknak és a gyerekeknek?

– Az biztos, hogy egyházi oldalról ez nem rossz vállalkozás, hiszen a kiegészítő normatíva folytán 1,7-es szorzóval számolhatjuk az állami normatívát, bár úgy tudni, hogy ezt a többletet ki fogják vezetni a rendszerből. Az egyházi fenntartásba vétel zászlóshajója a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, melynek vezetője, Kothencz János, aki a szakállamtitkár főtanácsadója. Az alapítvány irányítása alá került többek között a hazai nevelőszülő-toborzás és képzés is, amit a szaktárca különböző címen támogat, s amelyet szakmai oldalról számos bírálat ért, elég csak az elhíresült plakátkampányra vagy az 500 órára bővített képzésre gondolni. Az állam részéről egyértelmű a forráskivonási szándék – az államosítással ráadásul értékes műemléképületek is a birtokába kerültek –, ami viszont nem indokolja azt, hogy az eddig felhalmozott szaktudást sutba vágják: szakmai szemszögből nonszensz, hogy a törvény értelmében az egyházi fenntartású intézményeknek például külön egyházi módszertani központot fognak létrehozni. Mindeközben másról sincs szó, mint a gyerekek érdekeiről, ami legfeljebb a szűkebb szakmát és az ombudsmant foglalkoztatja.

Ön 28 évet folyamatosan lehúzott ebben a szakmában, ez az éra miben különbözik az eddigiektől? A kereszténydemokraták nem értenek eléggé a nekik kiutalt szakterületekhez?

– Ennél többről van szó. Önmagában azzal nincs probléma, ha a gyerekvédelem több lábon áll, hiszen az állami, civil és egyházi szervezeteknek egyaránt megvan a maguk létjogosultsága. Azt is el kell ismerni, hogy eddig a gyerekvédelem viszonylag megkímélt területnek számított. Most azonban visszatértünk az államegyházi modellhez, mi több: a szakmai konferenciákat a szegedi dómban tartják, a gyermekvédelem területén a Szent Ágota Alapítvány mögött álló Szeged-Csanádi egyházmegyének lett abszolút prioritása, melynek határozott térhódítását egyházi berkekben sem fogadják osztatlan lelkesedéssel. Mára a kereszténydemokrata szakemberek is kirostálódtak, a civil és a szakmai szférát leuralja a félelem, ráadásul most olyan kormányzati ideológia érvényesül, amely kizárólag ostoba és végletekig lojális végrehajtókat kíván látni mindenhol. Büntetéspárti, horthysta társadalomszemlélet uralkodik, ami a szegénységet valami eleve elrendelt helyzetnek, úriasszonyok jótékonykodási terepének tekinti.

Kormányzati részről gyakran felmerül Böjte Csaba szerzetes bentlakásos modelljének hazai adaptálása, a hátrányos helyzetű régiók szegény gyerekeinek kitörési lehetőségeként. Erről mi a véleménye?

– Amit Böjte Csaba végez Erdély elképesztően nyomorúságos területein, annak ott teljesen más jelentősége van, mint idehaza lenne. Ott nagy számban vannak olyan árva vagy elhagyott utcagyerekek, akik nem kellenek senkinek, és akiket ő begondoz. Ez más társadalmi viszonyokat takar, mint mondjuk azoknak a gyerekeknek a helyzete, akik Magyarország peremvidékein élnek a családjuk körében.

Olvasson tovább: