hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lagzi Lajcsi majdnem belehalt a fényevésbe
Shine mester elvakított

2013. 06. 13.
Egy magát Shine mesternek nevező sarlatán hatására heteken keresztül fénnyel próbált táplálkozni Galambos Lajos – vagyis Lagzi Lajcsi -, a kísérletnek azonban majdnem tragikus vége lett. A magát orvosnak kiadó férfi állt kapcsolatban azzal az agárdi házaspárral is, akiknek a kisbabája halt meg, mert állítólag fénnyel akarták táplálni. A mulatós zene királya – szégyen, nem szégyen – részletesen elmesélte saját sztoriját annak érdekében, hogy mással mindez ne történhessen meg.

Hogyan találkozott Shine mesterrel?

– Egy belvárosi szállodában történt, és így utólag azt gondolom, nem lehetett véletlen, ami történt, célzottan választott ki engem. Keddenként ugyanis mindig felutazok Tatáról, hogy ott tárgyaljak budapesti partnereimmel. Mint kiderült, ő is rendszeresen megfordult ott. Egy alkalommal egyedül ültem, ettem a salátámat, ő pedig megszólított, hogy tudom-e, hogy a salátákban mennyi káros anyag van. Azt mondta, nem tudjuk, hogyan termesztik, de az biztos, hogy permetezik, és egyedül a napfény a 100 százalékban tiszta energiaforrás, ami olyan, mint egy koncentrátum. A fő hasonlata az volt, hogy a növények is a napból élnek, számukra – mint állította – a föld csak hordozó közeg, és hozzájuk hasonlóan az ember is képes fotoszintézisre. Hosszan beszélt még többek között a léböjtkúráról is, és az egész valahogy érdekesnek tűnt.

Mi volt az, ami önt átfordította érdeklődő hallgatóból aktív fény­evővé?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!