hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A legjobbaknak két hét Párizs

2013. 06. 20.
A franciák fővárosa egyike a négy nagy Grand Slam teniszrandevúnak. 127-127 egyes mérkőzésre kerül itt sor az urak és a hölgyek között, ahol a teniszezők megkísérelnek mindent megtenni azért, hogy az első két forduló után ne kelljen „szerény” keresményükből repülőjegyre költeni. Az első fordulóért csupán 21 ezer euró (6,3 millió Ft) az elismerés, azoknak viszont, akik még a második hét végén is szívhatják a Roland Garros salakporos levegőjét, már 1 millió 500 ezer euró dukál (450 millió Ft).

Az 1891 óta eltelt 122 év elég idő volt ahhoz, hogy a néhány, eredetileg füves pályából megépülhessen az a különleges, minden igényt kielégítő teniszközpont, amely a két hét során képes befogadni a közel félmillió nézőt, és alkalmas a világ legnagyobb salakpályás bajnokságának lebonyolítására. Elfogultság nélkül állítható: Párizs nemcsak Gustave Eiffel tornyáról, a Diadalívről, a Champs-Élysées-ről, a Montmartre-ról és még számtalan kuriózumról közismert, hanem az évente május közepén rajtoló „salakpályás világbajnokságról” is. Valószínűleg ennek tudható be, hogy ilyenkor a több mint 1800 hotel valamennyi ágya foglalt, és a magánszállások között sem lehet csak úgy válogatni. Tudni érdemes, hogy sokan nem véletlenül nevezik ezt a legnehezebb GS tornának, ugyanis csak itt küzdenek a trófeáért – és a milliókért – salakon. Íme hét név a tenisz történelméből, akiknek nem sikerült Garrost nyerniük: P. Sampras (14), J. Connors (8), S. Edberg (6), B. Becker (6), L. Davenport (3).

u Ami az idei évet és a hölgyeket illeti, az olasz Sara Errani (26) nagyszerű játékosokat utaztatott idő előtt haza, és az elődöntőig száguldott, ahol belefutott Serena Williamsbe, és ez számára végzetesnek bizonyult. A másik elődöntő hangháborúját Victoria Azarenka (2013-as Ausztrál Open-győztes) nyerte, de a mérkőzést a Roland Garros védője, Marija Sharapova vitte. A nők meccsein jellemző sok üres szék a döntő idejére mind foglalt lett. Az orosz talán most játszott a legjobban a verseny során, de a 16. Grand Slam-győzelméért küzdő fiatalabb Williams nővér acélos adogatásaival, kifogástalan mentális állapotával 11 év után lett újra a francia főváros bajnoka.

A férfi tenisz legnagyobb munkása, a spanyol Ferrer először volt döntős GS tornán, miután a francia Tsongát utasította maga mögé. A másik ágon a teniszcsemegének betudható Djokovics–Nadal-párbajra kerülhetett sor. Emlékeztetésként: 2011-ben Melbourne-ben csaknem 6 óra után a szerb szakította szét trikóját örömében, utolsó találkozójukon Monte Carlóban is ő győzött, összesítésben mégis a spanyol vezetett. Nadal ezúttal is bekapcsolta mindig jól üzemelő pszichoterrorját, és akkora lépést tett a 8. Roland Garros-győzelemért, hogy azt már a 3 szettes „házi döntőben” Ferrer sem bírta megakadályozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!