Kereső toggle

Obama: a puskát vigye más!

Nemzetközi destabilizációt eredményezhet a pacifista politika

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Obama-adminisztráció a jövőben kevesebb pénzt kíván védelmi célokba pumpálni. A fásult amerikai közélet irányítói a kimerült lakosság „érdekeire tekintettel” bejelentették, hogy felhagynak minden komolyabb katonai tevékenységgel, és nem lesz több megszállás. A források elvonása azonban egy többé-kevésbé sikeresen működő partnerállami rendszert áshat alá a világ számos pontján.

A rohamos csapatkivonások hol megkezdődtek, hol épp’ befejeződnek, és míg a hazatérő egységeket a lakosok egy része örömmel látja viszont, mások aggodalommal tekintenek a pacifista folyamatokra. Ahogy Jonathan Morgenstein politikai elemző a Foreign Policyben megjelent tanulmányában rámutatott: a visszavonulás következtében az Egyesült Államok sokkal inkább ki lesz szolgáltatva szövetségeseinek, mint korábban. A „piszkos munkát” eddig hősiesen bevállaló nyugati nagyhatalom helyett vajon ki merne ezentúl hasonlóan rizikós, de világpolitikai szempontból tagadhatatlanul szükséges akciókat kivitelezni?

A különleges hadműveletekért és alacsony intenzitású harcokért felelős védelmi miniszterhelyettes,

Michael Sheehan arról számolt be a Kongresszusnak még a múlt hónapban, hogy a fő stratégia ezentúl a szövetségi kapcsolatok mélyebb kiépítése és egyéb társulások megerősítése lesz. Eddigi tapasztalatok alapján több sikert elért már e téren (kérdés viszont, hogy a költségvetési elvonások miatt e tendencia fenntartható lesz-e). Példaként említi, hogy az Afrikai Unió amerikaiak által kiképzett alakulatai sikeresen vették fel a harcot az al-Kaidával is összeköttetésben álló al-Shabab erői ellen Szomáliában. Kolumbiában a terrorszervezetként kezelt Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők nevű csoport ereje szenvedett komoly veszteséget az Egyesült Államok által támogatott hatóságoktól. Ruandában és Kongóban is amerikai segítséggel igyekeznek stabilizálni a helyzetet. 

A jelenlegi és a leendő partnerállamok jó része azonban egyelőre jelentős problémákkal küzd az emberi jogok tiszteletben tartása területén. Tavaly a ruandai Március 23. mozgalom súlyos atrocitásokat követett el a Kongói Demokratikus Köztársaságban; vezetőjét, Bosco Ntagandát a Nemzetközi Büntetőbíróság is vád alá helyezte. Az Egyesült Államok a nemzetközi nyomás ellenére fenntartotta Ruanda támogatását, csupán figyelmeztetéssel és minimális megvonással intézve el az ügyet.

Annak fényében, hogy a milícia mészárlásokat, tömeges erőszakolásokat és fosztogatásokat hajt végre, a nyugati támogatás több mint ellentmondásos – állítja Morgenstein tanulmánya. Az amerikai vezetés rég-óta próbál a kisebbik rossz felé lavírozni, és olyan vitatott rezsimek mellett állt ki, mint Mubarak egyiptomi elnöké vagy Pahlavi iráni sahé. Ráadásul ezek a nemzetközi kérdések mindig bonyolódni látszottak, ha az amerikai elnökség szárnya alá vont vezetők megbuktak – Iránban az ajatollah, Egyiptomban nemrég a Muzulmán Testvériség vette át a hatalmat. Az ENSZ kritikáira Ruanda máris darfúri csapatainak kivonásával fenyegetett, ami jelentősen destabilizálná a térséget.

Kérdés, hogy ha az Egyesült Államok az ENSZ által követelt szankciókkal sújtja olyan partnerállamait, mint Ruanda, vajon nem fog-e ez visszafelé elsülni.

A Foreign Policy elemzője úgy véli, hogy az 1994-es ruandai mészárlás emlékét mélyen őrző ország talán még radikálisabb politikába fogna saját maga érdekében, ha Amerika levenné róla a kezét.

Nyugati támogatás nélkül nem lehetetlen, hogy újra a közép-afrikai ország nyakába szakad a korábbi tömeggyilkosságokért felelős szélsőséges hutu milícia. És mivel a jelenlegi kormány úgy véli, Kongó támogatná ezt, fenntartja magának a jogot „védekező” akcióinak kivitelezéséhez. A külső segítséggel is megoldhatatlannak tűnő helyzet, ha lehet, talán csak romlana, ha a Nyugat szabad kezet ad a vérontásra, illetve nem avatkozik be az események felgyorsítása érdekében.

Amerikának saját érdeke is, hogy e térségekben békét teremtsen, így nem csoda, hogy az ellenzék csodálkozva tárja szét a kezét Washingtonban a pacifista politikai manőverek láttán. Többen amiatt aggódnak, hogy komoly tanulópénzt kell majd fizetnie az Egyesült Államoknak, ha az új doktrína alapján inkább szövetségeseire támaszkodik a katonai beavatkozás helyett.

Ironikus, hogy Ruanda aggodalma inkább önbeteljesítő jóslattá válik: ahogy – önvédelemből – nem hajlandóak a törvénytelenségektől sem visszariadó M23-as milícia megfékezésére, úgy támad fel és sokszorozza erőit a rettegett kongói Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért nevű hutu lázadócsoport. A jelenlegi helyzet tarthatatlansága miatt az ENSZ, Uganda és a nemzetközi közösség sok más tagja szorgalmazza a kiegyezést. Ruanda viszont talán nem nézné végig még egyszer tétlenül, hogy a Nyugat a legnagyobb krízisben magára hagyja. Legutóbb, amikor ez történt, a történelem egyik legszörnyűbb vérontására került sor.

Olvasson tovább: