Kereső toggle

Köztünk vannak

Beszélgetés Kriston Endrével, a Magyar UFO Kutatási Központ vezetőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hazánkban 25 éve zajlik szervezett formában ufókutatás, évente körülbelül hatvan ufóészlelést rögzítenek, melyek között egyre növekvő számban találhatók „eltérítések”, vagyis olyan esetek, amikor valakit egy időre magukkal visznek a földönkívüliek. Művelői szerint a gyerekcipőből lassacskán kilépő „tudományág” ma már nem arról szól, hogy  léteznek-e ufók, hanem hogy az emberiség fel van-e készülve a jelenlétükre és a közléseikre.

Milyen típusokba szokás sorolni a földönkívüliekkel való találkozásokat?

– Alapvetően abba a nemzetközileg is elfogadott négy-öt típusba, melyeket még Dr. J. Allen Hynek csillagász, az amerikai légierő kutatási programjának volt tanácsadója állított föl. Az elsőbe az ufóészlelések tartoznak, a második típus esetében az ufó fizikai nyomot is hagy hátra maga után, a harmadik típusú találkozásoknál már megjelennek az úgynevezett földönkívüli lények, a negyedik kategóriába pedig azokat a megtapasztalásokat soroljuk, amikor a szemtanúk azt állítják, hogy elvitték őket. Ezek az utóbbi időben ismét megszaporodtak.

Melyik a leggyakoribb észlelés az egytől-négyig kategóriában?

– Figyelembe véve a hibalehetőségek arányát – vagyis hogy a szemtanúk nem minden esetben tudnak megkülönböztetni egy ufójelenséget egy műholdtól, vagy egy plazmajelenséget egy azonosítatlan repülő tárgytól –, az első típusú találkozások a leggyakoribbak. Természetesen a többi típusba tartozó jelenségekre is szép számmal vannak példák. Épp’ a minap kerestem ki a Fejér Megyei Hírlap kérésére az elmúlt három év ufóészleléseinek adatait: országos szinten 184 esetet jelentettek nekünk, amelyből csak Fejér megyében 20 volt ebben az időszakban. Van köztük gabonakör, éjszakai fény, de egy hatalmas bumeráng alakú objektum is.

Önök dokumentációs központként azt is elemzik, hogy a bejelentések hány százaléka téves riasztás és mennyi tekinthető objektívnek? Egyáltalán milyen metodológia alapján zajlik az észlelések besorolása?

– Statisztikai adatgyűjtést végzünk, és a magunk szűk lehetőségei között próbáljuk ellenőrizni az állítások valóságtartalmát, például az interneten elérhető repülési adatok (műhold, űrállomás, repülő, meteorológiai léggömb) vagy a dokumentált természeti jelenségek összevetésével. Szúrópróbaszerűen néha egy-egy vizsgálatot is elvégzünk igazságügyi szakértő bevonásával. Ilyenkor például hazugságvizsgálatnak vetjük alá az ehhez hozzájáruló szemtanúkat.

Mikortól lehet Magyarországon hivatalos ufókutatásról beszélni?

– Hivatalosról nem nagyon lehet beszélni, mert az egyik ágát autodidakta ufológusok képviselik, a nem nyilvános másikat pedig katonai hírszerző csoportok és a titkosszolgálat. Közvetlenül a rendszerváltás előtt nagyon élénk volt a tudományos-fantasztikus közélet Magyarországon, jelentős pénzügyi források álltak rendelkezésünkre, amiből több szekcióra oszló klubéletet tudtunk finanszírozni. Már 1987-ben saját kiadványokkal népszerűsítettük a témát, majd felvettük a kapcsolatot a New York-i székhelyű ICUFON (Interkontinentális UFO- és Galaktikus Űrjármű-kutató és Elemző Hálózat) magyar származású igazgatójával, Keviczky Kálmánnal, és mint a szervezet képviselői megkezdtük a hazai ufókutatás szervezését. 1990-ben már alapítványi formában, országos hálózattal, megyei képviseletekkel, közel 300 fős tagsággal és éves konferenciákkal működtünk.

Állami dotáció?

– Nulla. Kizárólag önerőből és az adófizető polgárok jóvoltából tudunk tevékenykedni. Azokban az országokban kapnak csak megfelelő pénzügyi támogatást az ez irányú kutatások, ahol az ország vezetését is foglalkoztatja, hogy azonosítatlan objektumok repkednek a fejünk fölött.

És tényleg repkednek?

– Nézze, munkatársaimmal hosszú évek óta naprakész információkkal rendelkezem a magyarországi ufóesetekről, több könyvet is írtam és szerkesztettem a témában. Legutóbb épp’  tavaly Knoll Gyulának, a magyar légierő nyugalmazott repülőezredesének könyvét. Ő az egyetlen olyan pilóta, aki ötven év után a nyilvánosság elé mert állni azzal, hogy ufót látott Magyarország légterében, és azt földi parancsra repülőgépével üldözőbe is vette. De azt kell, hogy mondjam, nem ő az egyetlen: Malév-pilóták, helikopterpilóták, ejtőernyősök, rendőrök számoltak be hasonló tapasztalataikról. Személyesen ismerek viszont olyan katonai pilótát, aki azért nem jelentette az ufóészlelését, mert akkor nem repülhetett volna többet, mint sok naiv kollégája. Nemrég az Ózdi Szabadegyetem keretében Kositzky Attila repülő altábornaggyal, a magyar légierő főcsoport főnökével tartottam egy előadást ufótémában.

Farkas Bertalan látott ufókat?

– Ha látott is, nem fogja elmondani senkinek, mert ő egy etalon. De Magyari Béla, aki az ő váltótársa volt, még a nyolcvanas években elmesélte, hogy a kiképzés alatt a Szovjetunióban külön téma volt az ufókérdés. Az oroszok már akkor sem vicceltek ezzel. Ha beírja egy keresőbe a „Buzz Aldrin” és az „ufó” szavakat, máris egy interjúra talál, melyben az Apollo–11 második pilótája elmeséli, hogyan követték őket az ufók, és a Hold felszínén hány idegen lényt, illetve milyen hatalmas objektumokat láttak.

Lát valamilyen logikát a tényekkel igazolható „látogatások” gyakoriságában vagy minőségében, körülményeiben?

– Könyvtári és levéltári kutatások alapján ezer évre visszamenőleg fellelhetők magyarországi ufóbeszámolók, de ha csak az elmúlt 60-70 évet vesszük, akkor is több mint kettőezer dokumentált eset áll a rendelkezésünkre. Ezek alapján elég jól nyomon követhető a földönkívüliek jelenléte hazánkban. Erre persze mondhatja Vágó István és a szkeptikusok, hogy ezek mind műholdak és meteorok voltak, de mit tegyünk, ha Mariska néni ragaszkodik hozzá, hogy ő nyolc percig figyelt egy fénygömböt, ami leereszkedett a kútjára, a belőle kiszálló lény körbejárta a házát, majd visszaszállt és elrepült, nyomot hagyva maga után a kút betonfedelén. Rá lehet fogni, hogy a Mariska néni nem volt beszámítható állapotban, csakhogy Józsi bácsi is ugyanezt látta!

Most egy létező esetről beszél, vagy csak úgy példálózott?

– Konkrét esetről beszélek, ami Pécs mellett történt nem is olyan rég. Az egyik kereskedelmi csatorna magazinműsora fel is dolgozta. Ilyen beszámolóból nagyon sok van, de ettől még lehetséges, hogy az általunk ismert kétezer esetből csak mondjuk húsz igaz. Ez viszont pontosan azt jelenti, hogy Magyarországon ennyi esetben földönkívüliek aktivitására utaló jelek vannak. Mindebből olyan dolgok következnek, amelyek miatt – politikai, társadalmi, tudományos, kulturális és nem utolsósorban ideológiai okokból – egyszerűbb eleve megkérdőjelezni a földönkívüli eredetet. Nézze csak meg a roswelli sivatagban 1947 júliusában bekövetkezett események óta eltelt 66 évet, honnan hova jutottunk el például a tudományos-technikai fejlődés vagy az energetikai kutatások területén.

A politikai és tudományos okokat még értem, de milyen ideológiai oka lehet Ön szerint az ufókérdés mesterséges elhallgatásának?

– Ez a történet legizgalmasabb része. Képzelje csak el, hogy leszáll egy ufó az Egyesült Államokban, Tibetben, Vatikánban, Mekkában, Jeruzsálemben, Ausztráliában, Párizsban, mindegy hol, és arra a kérdésre, hogy „Ki a ti istenetek?”, olyan választ ad, ami nem illeszthető be egyetlen főáramú vallás istenképébe sem. A Vatikán olyannyira kalkulál ezzel az eshetőséggel, hogy külön munkacsoport dolgozik a probléma lehetséges ideológiai következményein. Az ezzel foglalkozó legutóbbi konferenciájukon annyira jutottak, hogy a földönkívülieket is Isten teremtette. Az ufókutatás ma már nem arról szól, hogy léteznek-e ufók, hanem hogy az emberiség fel van-e készülve a jelenlétükre és a közléseikre.

Mit szól az orosz miniszterelnöknek a davosi Világgazdasági Fórumon elhangzott ufós megjegyzéséhez? Életszerűnek tartja, hogy Medvegyev felszólítására az USA nyilvánosságra hozza a világűr titkait?

– Vagy az amerikaiaknak próbált üzenni, vagy a brazil ufókonferenciának dobott valami csontot, ettől azonban még van valóságalapja annak, amit mondott, bár jobban örültem volna, ha nem egy politikus, hanem egy ismert orosz tudós hozza szóba a témát. ’95-ben személyesen járt nálunk Vlagyimir Azsazsa, aki tengeralattjáró parancsnokként víz alatti ufók után kutatott az orosz kormány utasítására, és átadott nekem egy halom KGB-aktát az ufókról.

Az elmúlt 25 év tapasztalatait egybevetve, milyen benyomás alakult ki Önben a földönkívüliek kilétét és szándékait illetően?

– Úgy vélem, hogy egy egyszerű tudományos vizsgálat alanyai vagyunk. Valahol a világegyetem másik pontján létezik egy civilizáció, amelyik évszázadok, vagy évezredek óta tanulmányozza az élet földi megnyilvánulási formáit, a szaporodást, az öröklést. Ha bántani akarnának minket, már megtették volna, és ehhez elég lett volna egyetlen vírus. Kíváncsiak ránk és a lehető leghumánusabb módon bánnak azokkal, akiket eltérítenek. Többségük arról számol be, hogy őt elvitték, megvizsgálták, majd visszavitték, sőt törölték az emlékéből a képeket, amiket sokszor csak pszichológusok képesek feltárni. Amerikától Oroszországig, az angoloktól az ausztrálokig, Izraeltől Magyarországig tudok ilyen példákat mondani.

Beszélgetésünk elején említette, hogy ezek a negyedik típusú találkozások az elmúlt időszakban ismét gyakoriakká váltak. Hogy érti azt, hogy „ismét”?

– Húsz évvel ezelőtt látványos ufóesetek voltak, rengeteg eltérítés, harmadik típusú találkozások, amik aztán tizenöt éve elkezdtek folyamatosan csökkenni, és az ezredfordulóra szinte teljesen elapadtak. Három-öt éve ismét növekszik a számuk, és úgy tűnik, még nem csúcsosodott ki, a jövőben több hasonló beszámoló várható. Azt az érdekes megfigyelést tettük, hogy miként a rendszerváltás környékén, most is főként huszonéves fiatalok jönnek hozzánk azzal, hogy őket elvitték az ufók. Csak az elmúlt egy hónapban legalább négy-öt ilyen bejelentést kaptunk. Azért is hoztuk létre az Eltérítettek kerekasztalát, mert kíváncsiak vagyunk, hogy elszigetelt esetekről van-e szó, vagy igazolódni látszik az a feltételezésünk, hogy a földönkívüliek egyfajta tudatos, generációkra kiterjedő tudományos kutatómunkát végeznek a bolygónkon.

Milyen ufóakták lehetnek a kormány birtokában, hogy a napokban azok nyilvánosságra hozatalát szorgalmazták magyar ufókutatók?

– Mondok egy egyszerű esetet: 1980. szeptember 9-én Budapest felett feltűnt egy háromszög alakú ufó, amelyet a Magyar Televízió székházának emeletéről lefényképezett egy Prágai Albert nevű úr, majd később átadta nekünk a felvételt. A magyar légierő még vadászgépeket is felküldött az ufó elfogására, Budapesten több ezren látták az esetet, az akkor egyetlen magyar tévécsatorna hosszan foglalkozott a témával. Az ezzel kapcsolatos hivatalos iratok máig titkosak, pedig ha összevethetnénk a mi anyagainkkal, nagy valószínűséggel megállapítható lenne, hogy tényleg amerikai kémballon volt-e – ahogy akkor állították –, vagy földönkívüliek. Ha tévedtünk, készséggel elismerjük, viszont ha nem, akkor azt kérjük a kormánytól, hogy legalább olyan alapvető lépéseket tegyen meg, mint az Egyesült Államok, ahol  a tűzoltók kézikönyvében benne van, hol kell jelenteni az ufóészleléseket.

Olvasson tovább: