hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú Pat Robertson­nal, a CBN televízió alapítójával
Európa  útjára lépett Amerika

2012. 11. 15.
Négy éve, amikor ugyanígy az elnökválasztás után készítettem interjút önnel, azt mondta, hogy válságban látja Amerikát. Hogyan látja most a helyzetet?– Úgy gondolom, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, mint Európa. Túl sokat költöttünk, és emiatt magas adósságot halmoztunk fel. Nagyon fájdalmas feladat lesz rendbe tennünk pénzügyi szempontból az ország dolgait, és úgy látom, hogy nincs is meg az igazi politikai akarat ezeknek a lépéseknek a megtételéhez. Hasonló folyamatok zajlanak Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban – de szinte az egész világon. A kormány túlköltekezett, és ez nagy gondot jelent. Emellett a nemzet erkölcsi válságot él át. Olyan dolgokat fogadunk el, amelyek nincsenek benne a Bibliában. Megengedjük a homoszexuális házasságokat, rengeteg az abortusz. Elvesztettük a bibliai erkölcsi érzéket, aminek pedig ez az ország annyit köszönhet.

2008-ban a konzervatívok azzal vigasztalódhattak, hogy az elnökválasztást elbukták, de a társadalmi, morális kérdésekben tartott népszavazásokon – például a házasság védelmének ügyében – az ő álláspontjuk győzött. Most újraválasztották Obamát, és több állam megszavazta a melegházasságot, sőt a marihuánahasználatot is. Mivel magyarázza ezt a fordulatot?

– Azért az államok többsége továbbra sem engedélyezi a melegházasságot, néhány azonban igen. Sikerült egyfajta polgárjogként feltüntetni a kérdést. Sokan választható viselkedésformának és nem erkölcsi kérdésnek látják ezt a magatartást. Ez helytelen, de az ilyen emberek elvesztették azokat a bibliai értékeket, amelyek erőssé tették ezt az országot.

Mitt Romney kevesebb szavazatot kapott, mint négy éve McCain. Miért nem sikerült megszólítani az embereket?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!