Kereső toggle

Házasság helyett magány

Népszámlálási előzetes: egykék és egyszemélyes háztartások

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A legutóbbi népszámlálás egyik legmegdöbbentőbb eredménye, hogy a gyerekek és a felnőttek is egyre magányosabbak: 2011-re a magyar társadalom az egykék társadalma lett. Egyre kevesebb a párkapcsolat, sőt, egyszemélyes háztartásból van ma a legtöbb. Mindeközben száz aktívkorúnak ma öttel több idős embert és hárommal kevesebb gyermeket kell eltartania, mint 2001-ben. „Az összes negatív trend tovább folytatódott 2001 óta, ami együtt jár azzal, hogy a társadalmi értékrend is egyre elfogadóbb ezek irányában, végeredményben kialakul egy önmagát gerjesztő folyamat” – mondja a demográfus.

A 2001-es és 2011-es népszámlálások közt eltelt időben a magyar társadalom tovább öregedett és fogyott, csökkent a házasságkötések és nőtt az együttélések száma, miközben az egykék társadalma lettünk, s a kétgyerekes családmodell dominanciája teljesen megszűnt. Az egyik legszembetűnőbb változás az elmagányosodás: a házasságkötések helyét nem annyira az együttélés, hanem egyre inkább az egyedül élés, a kapcsolatnélküliség, az egyszemélyes háztartások elterjedése veszi át. Ma minden korosztályban, de legjobban a negyven alattiak körében csökken a párkapcsolatban élők aránya, és jelentősen megnövekedett az egyszülős családok száma – derül ki a 2011-es népszámlálás előzetes adataiból.

Összességében elmondható, hogy az elmúlt tíz év alatt a nem túl pozitív tendenciák tovább erősödtek, aminek elkerülhetetlen velejárója, hogy a közmegítélésük is egyre enyhébb, azaz komoly értékrendbeli változáson megy át a magyar társadalom, ami viszont tovább erősíti ezeket a tendenciákat. Legékesebb példa erre az együttélés vagy a házasságon kívül született gyermekek megítélése, ami az elmúlt húsz évben általánosan elfogadottá vált. A népszámlálás adatai szerint ma a gyerekek több mint 40 százaléka házasságon kívül születik, s Pongrácz Tiborné demográfus szerint csak negyedük-harmaduk egyedülálló anyától, mi több, az esetek jelentős részében később össze is házasodnak a szülők, de általánosságban elmondható, hogy maga a gyermek már nem különösebben meghatározó szempont sem a házasságkötés, sem a válás szempontjából.

Egy kutatásban arra a kérdésre, hogy „Terhesség esetén mennyire fontos a házasságkötés még a baba megszületése előtt?”, 1997-ben még a megkérdezettek 83 százaléka válaszolta, hogy fontos, 2009-ben már csak 65 százalékuk szerint volt az. „A gyerek szempontjából mindegy, hogy a szülei házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek-e” – az állítással 1991-ben 20 százalék, 1997-ben 30 százalék, 2009-ben 52 százalék értett egyet, és mindössze 24 százalék ellenezte. „A jelenség annyira elterjedt, hogy a közmegítélés is elfogadóbb lett, pedig a gyerek szempontjából továbbra sem mindegy, hogy mennyire erős a szülők kapcsolata. Az adatok azt mutatják, hogy az élettársi kapcsolatok háromszor olyan bomlékonyak, mint a házasságok, és a házaspárok gyermekszáma még mindig messze felette áll a nem házasokénak” – mondja a demográfus, hangsúlyozva, hogy a párkapcsolatok változása van a legnagyobb hatással a termékenységre, a családok stabilitására, az egyszülős családok arányára. Fölerősödött az individuális értékrend, előtérbe kerültek a posztmateriális célok (hobbi, szabadidő, barátok), különösen a negyven alatti korosztály esetében, akár a gyermekvállalás rovására is. A mai harmincéves nők 50, a harmincöt évesek 22 százalékának nincs gyermeke, de a kétharmaduknak párkapcsolata sincs.

A tényleges folyamatok és az emberek vágyai között még mindig óriási feszültség van, hiszen az értékek szintjén mindmáig a házasság – és nem az együttélés – számít a legnépszerűbb kapcsolati formának, és a hagyományos családformát tartjuk ideálisnak, átlagosan 2,4 gyerekkel. (Ehhez képest ma az átlag 1,24.) Az egyedülállóság közmegítélése egyértelműen negatív.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magyarországon a párkapcsolatok 18 százaléka élettársi kapcsolat (ez 2001-ben 10 százalék volt), 82 százaléka pedig házasság. Ilyen értelemben a KDNP által képviselt családfelfogás nem egyértelműen megy szembe a magyar társadalom értékrendjével. Mint ismeretes, a kereszténydemokraták mostani javaslata szerint az élettársi kapcsolat nem emelhető azonos szintre a házasság jogintézményével, ezért ki kellene azt venni a családjogból, és a polgári törvénykönyv egyéb szerződésekre vonatkozó rendelkezéseihez sorolni. A család fogalma a KDNP érvelése szerint nem mosható össze a kötetlen együttéléssel, s ha valaki él azzal a jogával, hogy nem köt házasságot, akkor miért akar azzal azonos joghatást elérni. Családot alkothat szerintük egy házaspár gyermekkel vagy anélkül, illetve az egyedülálló szülő gyermekeivel.

„A jog többnyire utólag reagál a társadalomban végbemenő változásokra. Egy kormánynak pedig mindenhol lehetősége van arra, hogy értékrendjét a jogrendben is érvényre juttassa: ha liberális, akkor megengedi például a homoszexuális párok házasságát vagy örökbefogadását, ha konzervatív, akkor a hagyományos házasságot, illetve családot védi, például pozitív diszkrimináció révén. A gyerekvállalás nem közömbös a mai társadalmaknak, hiszen ennek megvannak a gazdasági-politikai konzekvenciái. Ha az egyénileg és társadalmilag kívánatosnak tartott gyerekszám és családkép még mindig egybe-esik, akkor a közjó érdekében is szükség van arra, hogy ez irányban pozitív befolyásoló intézkedések szülessenek” – állítja Pongráczné, aki szerint alapvető ellentmondás van abban, amikor valaki elutasítja a házasságkötést, mert ragaszkodik a függetlenséghez, ugyanakkor a házasság teljes jogi biztonságát és annak minden előnyét szeretné.

2001-hez képest 2011-re több háztartásban kevesebben élnek: a 4 millió 71 ezer háztartás egyharmada egyszemélyes, fele (51 százalék) párkapcsolaton alapul, valamint 10-ről 13 százalékra nőtt a gyermekükkel egyedül élő szülők aránya. 2001-ben még a kétszemélyes háztartások aránya volt a legmagasabb. Azóta 350 ezerrel nőtt azoknak a háztartásoknak a  száma, ahol legfeljebb két ember él. Az egyszemélyes háztartások aránya a negyven év alatti felnőttek körében ugrott meg leginkább, ők az összes magányos több mint 20 százalékát adják már, míg a 40–59 évesek a negyedét, a 60 fölöttiek a felét. Az egyedülállók körében a nők vannak többségben, különösen idősebb korban, hiszen több mint a felük özvegy. 

A magány növekedése komplex világjelenség. Magyarországon a házasságkötések számának csökkenését nem kompenzálják az élettársi kapcsolatok, az emberek egyre nagyobb részének tehát semmilyen kapcsolata nincsen. A házasságoknak is közel a fele végződik válással, s az újraházasodás mind kevésbé jellemző. A nem túl vidám trendek között egyre erősödik egy sajátos jelenség, az úgynevezett „látogató kapcsolat”, amikor a felek külön háztartásban élnek, de többnyire sűrű rendszerességgel találkoznak egymással. Magyarországon az NKI Életünk fordulópontjai című adatfelvételének 2008/09-es adatai szerint mintegy félmillió felnőtt él ilyen látogató párkapcsolatban, többségük (mintegy 300 ezer fő) harminc év alatti.

A gyerekek is egyedül vannak: 2011-re a kétgyermekes családmodell helyét átvették az egykék. A tavalyi népszámlálás során összesen 2 millió 764 ezer családot számláltak össze, ebből a legtöbb (982 ezer) egygyermekes, 953 ezer gyermektelen, kétgyermekes családokból mindössze 609 ezer van, s három vagy annál több gyermeket 219 ezer családban nevelnek Magyarországon. Egyszülős felállás a családok 20 százalékában jellemző.

A magyar népesség nemcsak gyursabban csökken (2001 óta 200 ezer fővel: jelenleg 9 millió 982 ezren vagyunk), hanem folyamatosan öregszik is: 245 ezerrel több az idősek száma, míg ugyanennyivel kevesebb lett a gyermek, és 200 ezerrel csökkent az aktívkorúak száma. Mindennek következtében száz aktívkorúnak ma öttel több idős embert és hárommal kevesebb gyermeket kell eltartania, mint 2001-ben.

Pozitívumként értékelhető, hogy a felső- és középfokú végzettséggel rendelkezők száma jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben: 443 ezerrel emelkedett az érettségizettek száma (2 millió 606 ezer), 493 ezerrel a diplomások száma (1 millió 427 ezer). A huszonöt évesnél idősebbek körében így 13-ról 19 százalékra nőtt a diplomások aránya. Ugyanakkor a tizenöt évnél idősebb népesség 33 százalékának még mindig legfeljebb nyolc általánosa van.

Európai trendek

A nyugat-európai országokban, így például Dániában, Németországban, de még Csehországban is 2011-hez képest idénre mindenhol nőtt a lakosság száma, míg keleti irányban inkább csökkent. Az Európai Unióban összességében nő a népesség, 2005-től 2011-ig nagyjából 2 millió fővel évente, viszont a növekedési ütem lassan, de biztosan csökken minden évben. Olyannyira, hogy az Eurostat prognózisa alapján 2050-re hazánkban alig leszünk 8 milliónál többen, az Európai Unió teljes lakossága pedig 503,6 millióról 456,2 millióra csökken ugyanennyi idő alatt.
Ez nem meglepő, ugyanis az uniós országokban egyre kevesebben kötnek évente házasságot. Romániában például igen jelentős a csökkenés, ugyanis 2009-ről 2010-re 13,8 százalékkal, 2010-ről 2011-re pedig további 9 százalékkal csökkent azok száma, akik házasságot kötöttek. A párkapcsolatok átalakulása a nyugati országokban is erősen megindult, Németországban például 1970 és 2010 között a házasságban élők és az egyedülállók aránya teljesen megfordult. 1970-ben a háztartások 25 százaléka volt egyszemélyes, és 48 százalékukban élt legalább három ember, 2010-re viszont 26 százalék azoknak a családoknak az aránya, amelyek legalább egy gyermeket nevelnek, az egyedülélők aránya pedig 41 százalék. A tendencia ellenére az ElitePartner és a hamburgi Statista online statisztikai adatbázis felmérése szerint a németek negyede azt mondja, hogy az egyedülállók életmódja egyáltalán nem izgalmasabb vagy jobb, mint a párkapcsolatban élőké. Ezt mindössze a lakosság 6 százaléka állítja, és egyre szaporodnak a cikkek is, amelyek a szingli élet árnyoldalait mutatják be.
A házasságon kívül született gyermekek aránya is stabilan növekszik az uniós államokban, és ez alól sem a nyugati, sem a keleti országok nem kivételek. Görögországban ez az arány az összes élve születésen belül mindössze 7,9 százalék volt 2011-ben az izlandi 65 százalékhoz képest, viszont egyenletes ütemben növekszik. Az arány a legtöbb európai országban 20 százalék körüli, Örményország és Ciprus, illetve a korábbi Jugoszlávia országait kivéve, ahol 15 százalék alatt van.
A várható élettartam is folyamatosan emelkedik Európában. Ha csak az eurózónát tekintjük, 1999-től 2003-ig 2,1 évvel emelkedett meg a nők várható élettartama. 2004-től 2010-ig egyes nyugati országokban ez az arány sokkal nagyobb, Svédországban például hat év alatt 10,3 évvel nőtt meg a várható élettartam, ami a többi nyugat-európai országhoz képest is kiugróan magas. Ezzel párhuzamosan az oktatás nemzetközi osztályozási rendszere (ISCED) adatai alapján a felsőoktatásban diplomát szerzők aránya is növekszik Európában a férfiak és a nők között is. Németországban például 2007 és 2010 között 36,8 százalékkal nőtt meg a diplomát szerző nők aránya, míg a férfiaknál ez a növekedés 24 százalékos volt. A tendencia más országoknál is hasonló, a nők esetében szinte mindenhol sokkal nagyobb a növekedés, mint a férfiaknál. (Rimaszombati Andrea)

Olvasson tovább: