Kereső toggle

Csak a pofonból lesz azonnal hír

Műsorkészítők, akik példát mutatnak a romáknak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Ha egy cigányasszony bemegy az iskolába és felpofozza a tanárt, az hír. De nem minden cigányasszony tesz ilyet, mondhatni százból egy. És ki kerül be a médiába? Az az egy. A csöndes, normális többség sorsának nincs hírértéke. Mi azokat keressük, akik nem kerülnek be a médiába" - állítják az MTVA roma nemzetiségi műsorai, a Pamende és a Roma magazin szerkesztői.

A személyes életutakat, pozitív példákat felvonultató roma műsorok a maguk nemében hiánypótlók a hazai cigány kisebbség, sőt az őket körülvevő többség életében is. A sokszínű roma társadalom tagjai országszerte szinte egy emberként nézik a félórás adásokat, amelyek a maguk módján értékőrző és közösségteremtő szerepet egyaránt betöltenek.

„A nyírvasvári cigányok öltözetükben, mentalitásukban is rendkívül hagyománykövető közösséget alkotnak: a lányok érintetlenül mennek férjhez, a hajuk kontyban, szóval nagyon szigorú viselkedési szabályok, erkölcsi normák szerint élnek. Amikor találkoztam velük, nagyon megörültek, régi ismerősként kezeltek, és elmondták, hogy ők is mindig szokták nézni a műsorainkat" - meséli Horváth Éva felelős szerkesztő, aki budapesti zenészcsaládból származik.

A Roma magazin amolyan nemzetiségi krónika, míg a tavaly november óta futó Pamende című műsor inkább hétköznapi és neves személyeket mutat be közelről, akikkel máskülönben nehéz lenne találkozni: roma vállalkozót, aki tucatnyi családfőnek ad munkát, sikeres polgármestert, híres zenészt, fiatal művésztehetséget vagy éppen megtért skinheadet, de sorozatban foglalkoznak szociális témákkal is, így a közmunkások vagy állami gondozottak sorsával is. A hangsúly az ellenpéldák bemutatásán van. „Kiutat kell mutatni. Egy műsor nem mehet el abba az irányba, hogy állandóan csak a problémákat, nehézségeket mutassa be megoldások nélkül, mert az a közösségekre lesújtó erővel hat. Először nem gazdaságilag kell rendbe tenni egy országot, hanem lelkileg, és ebben óriási a média felelőssége. Bármely népcsoportot elkeserítené, ha állandóan olyan tükröt tartanának eléje, ami nyomorultaknak és bűnözőknek mutatja őket" - mondja Nagy István szerkesztő-riporter, utalva ezzel arra, hogy a pozitív példákra a többségi társadalom előítéletei és az érintettek önképe miatt egyaránt égetően szükség van, hiszen olyan értékeket mutatnak fel, amelyekre honfitársaik büszkék lehetnek.

A roma kultúra és identitás nagyon sokszínű, összetett jelenség, egy nemzeten belül is számos változatban létezik, de az országok között is igen eltérő lehet. Horváth Évának külföldi forgatásaik során az volt a benyomása, hogy a kisebbségek mentalitását elsőrendűen meghatározza annak a többségi társadalomnak az állapota, melynek részét alkotják. Azt az erős széthúzást, megosztottságot, periferikus helyzetet, ami a magyarországi romákra - és nem romákra - jellemző, máshol kevésbé tapasztalta: a görögországi romák például összetartók, érdekképviseleteik jól működnek, nyelvüket 90 százalékban beszélik, hagyományaikat ápolják, s többségük dolgozik, gyermekeit taníttatja. A magyarokhoz képest sokkal könnyebben dolgozzák fel a problémáikat. Spanyolországban a katalán romák kevésbé őrzik nyelvüket, tradícióikat, de lakhatás, foglalkoztatottság terén ők is jobban állnak, s érdekes módon 90 százalékuk a pünkösdi egyház tagja.

Hazai viszonylatban sem beszélhetünk egységes cigány kultúráról: széles a skála a szigorúan hagyományőrző és a tradícióktól elfordult csoportok között, s a cigányság múltjának feltárása, történelmének megírása is kezdetleges stádiumban van. A Pamende augusztus 3-ai adásában a roma holokauszt emléknapja alkalmából egy megrázó dokumentumfilmet vetítettek. „A pontos számokat sem ismerjük az áldozatokkal kapcsolatban, ez a téma máig nincs feldolgozva, nem szerepel a tananyagokban sem" - jegyzi meg Horváth Éva. A roma tévéműsorokra nem kis feladat hárul a kollektív identitás erősítésében, sőt alakításában, már csak azért is, mert a hazai romák nem kifejezetten részei a digitális társadalomnak. Ez utóbbi Nagy István szerint nem is feltétlenül probléma, hiszen a modern civilizáció amúgy is komoly identitásválsággal, értékvesztéssel jár. A legnagyobb kihívás a személyazonosságot úgy megőrizni, hogy az a mai korban is megélhető legyen.

A műsorszerkesztők hangsúlyozzák: az általánosítás ellen küzdenek, a többségi mentalitás ellen, amely kizárólag „mi és ők" relációban látja a cigányokat, nem vállalva semmilyen közösséget velük. „A nemzettudat nem vérségi kérdés, pláne itt, Közép-Európában. Mindenki idetartozik, aki itt él ebben az országban, aki ezt a nyelvet beszéli, ezt tanulta az iskolában, és akiknek a hozzátartozói itt vannak eltemetve. A cigányokon legnagyobb pechjükre látszik a származásuk, s emiatt óriási hátrányban vannak minden más kisebbséghez képest: ha valaki rájuk néz, abban a pillanatban az összes előítélet rájuk tapad, ami az emberek fejében van" - szögezi le Nagy István, aki egyébként „magyarként" került be a roma műsor stábjába, méghozzá egy cigány ismerősének ajánlására. Mint mondja: anno nagyon fiatalon, a zenélés révén ismerte meg a cigány nyelvet, kultúrát, szokásokat, majd roma lányt is vett feleségül. Mindig befogadók voltak vele a cigányok, házassága révén is ő illeszkedett be közéjük. Megőrizve saját identitását így érzi teljesnek önmagát. Huszonkét éve él feleségével, lányukkal és fiúkkal négyen alkotják a Karaván Famíliát, a hagyományos zene- és családközpontúságot, valamint a sokszínűséget tekintve értéknek. A népszerű formáció cigány népdalfeldolgozásokat ad elő.

(Közreműködött: Jankovics Tímea)

Olvasson tovább: