Kereső toggle

A trendek vége

2025-re az „őszülők cunamija” borítja el a világot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Manapság inkább megvárjuk reggel, amíg lefő a kávé, közben beszívjuk az illatát, vagy öt perccel tovább ülünk egy masszírozó zuhanyvízsugár alatt. Megnövekedett az igény a hagyományos életritmusra az instant, rohanó életmód helyett” – hangzott el a dizájn világnapján tartott budapesti trendkonferencián.  A „slow life”, azaz „lassú élet” mozgalom nem új keletű ugyan, de a jóléti társadalmakat sújtó gazdasági válságnak köszönhetően a „fenntartható fejlődést” célzó, alternatív ideológiákat ma már a hivatalos trendcsinálók is a zászlajukra tűzték.

Nem véletlen, hogy a „lassú élet” mozgalom kiindulópontja a nyolcvanas évek Olaszországa volt, amely az amerikai „fast food” kultúrával szemben meghirdette a „slow food” mozgalmat, azaz – mediterrán életművészekhez illően – az olaszok a hagyományos étkezési kultúra mellett tették le a garast, amelyben benne foglaltatik a ráérős közös falatozás éppúgy, mint a piaci beszerzés. Azóta az élet szinte minden területére kiterjedő irányzattá terebélyesedett a slow-jelenség, amely a hagyományos, természetes léptékű életmódot kedveli a bútorzatot, ruházatot, lakást, élettársat félévente lecserélő fogyasztói kultúrával szemben. Az időtálló értékek felé fordul: visszatér a kézművességhez, a kreativitáshoz, a személyességhez, és az ökológiai egyensúlyra való törekvést hirdeti.
A jóléti társadalmakat sújtó gazdasági válság végképp a puritán fogyasztási szokások felé terelte az embereket, s pozitív hatásaként az eddig alternatívnak számító, fogyasztásimánia-ellenes irányzatok – mint a fenntartható társadalmat célzó energiatakarékos vagy környezettudatos értékrend – mára domináns trenddé váltak a dizájn területén is. „Mi egy új generáció vagyunk, amely a „Made  in China” korszakban nőtt fel, de alkotóként már egészen más közeget akar létrehozni” – állítja egy francia tervező, Vincent Baranger, aki dizájner csoportjával a „csináld magad” elvét népszerűsíti a lakáskultúrában.
A „slow design”, azaz a fenntarthatóságot, a tartalmasabb és nyugodtabb életet kiszolgáló dizájn volt a központi témája Zuzanna Skalska világhírű trendkutató előadásának is, akit a dizájn világnapja alkalmából invitáltak Budapestre. A lengyel származású szakember ipari formatervezéssel foglalkozik, Hollandiában él, nagyvállalatok és kormányok tanácsadójaként ténykedik, amelyek évtizedekkel előre gondolkodnak. Pályáját a ’90-es évek derekán a Philipsnél kezdte stratégiai trendelemzőként, ekkor indult a brandépítés virágkora is, s nyilvánvalóvá vált, hogy a formatervezés nem puszta művészkedés, hanem rengeteg szempontot kell benne összehangolni, kezdve a költségektől a kivitelezhetőségen át a hasznosságig. Itt tanulta meg, hogy a piac mozgatója nem a gyártás, hanem az ötlet. Sőt, a mai globális munkamegosztásban a nyugati világ része a kreativitás, az ötletgyár lett – ezt segíti a tudás/internetalapú társadalom is –, miközben a gyártás áttevődött Ázsiába, a keleti földrész szédületesen gyors iparosodását követően. A mai árucikkeken a „made in” feliratot felváltja a „designed in” címke, azaz a hangsúly egyre inkább a gyártási helyről a tervezési hely irányába tolódik.
Mint Skalska elmondta, a trendek hierarchiájában mega-, azaz kormányzati szinten dőlnek el a dolgok, s ennek végeredményeként jelenik meg a fogyasztói kultúra. „Ma a legfontosabb az informáltság, az azonnali reagálási készség minden új információra. Ez a posztindusztriális korszak a világháló korának alapvetése” – állítja Skalska, aki 2001 óta, a „brand- és márkakorszak halála” óta a legnagyobb holland designtanácsadó cégnél, a VanBerlónál dolgozik.  Szerinte nincs Kína-központúság, hanem kulturális sokszínűség van: a sikeres ötletekhez folyamatosan más és más perspektívából kell nézni a dolgokat, ezért van szükség teammunkára a formatervezésben is. „Mindent a sokféleség visz előre, minden újítás alapja a minél több szempont érvényesítése” – szögezi le a trendkutató. És ez az, amiben utánozhatatlan a modern világ. A Harvard Egyetem egyik elemzését is idézi, mely szerint sokáig a hierarchia volt a fő társadalomszervező elv, azután jött a konszenzusos korszak, most pedig beköszöntött a „co”-korszak, a kollaboráció ideje. „A jövő gondolatainak tárháza” címet viselő milánói kiállítást a fenntarthatóság iránti növekvő érzékenység példájaként is említette: az egyik fiatal holland kiállító egy porrá őrölt állati csontvázat használt fel egy leheletkönnyű porceláncsésze alapanyagául – a műalkotás Skalska szerint jól tükrözi a végbemenő szemléletváltást.
Ma, a networktársadalom – a horizontális kapcsolati hálók – korában a brandek már semmit nem jelentenek. Új civilizációs világrend alakul, eltűnnek a hierarchiák, a céges értékvilág, változik az életforma. Steve Jobs egy új korszakot nyitott meg az interakció előtérbe helyezésével, s az iPad – ha úgy vesszük – az emberiséggel egyidős táblakultúra érintőképernyős változata – mutatott rá Skalska. Utalt ezzel arra, hogy a formatervezés – ipar, lakás, ruha, kommunikáció terén egyaránt – tulajdonképpen a régi dolgok újrastilizálása, s ezt nevezzük innovációnak. Anno a milánói dóm mintájára építették meg a kölni katedrálist, majd annak nyomán a hertogenboschi székesegyházat, melynek renoválása során turistaattrakció lett az egyik, Istennel mobilozó, laptoptáskás-farmeres angyalszobor – a régi-új jegyében. A trendkutató szerint maga a vallás is személyesebbé, individuálisabbá válik.
Zuzanna Skalska felvázolta a jövőbeni, 2025-ös trendeket meghatározó tényezőket is. Ez lesz az „ezüst társadalom” időszaka, a Time szerint az „őszülők cunamija”, amikor a modern társadalmak 73 százaléka 55-64 éves lesz, és a többség 80-90 éves koráig fog élni, a kevés fiatalt pedig istenként fogják imádni. Mindent át kell majd alakítani, nem lehet például 5 kilós Persilt gyártani, mert az „aggok társadalma” teljesen más életformát fog követni. Ez a hagyományos nyugdíjrendszer végét is jelenti, amikor Skalska szerint nem a megélhetésért dolgozunk majd, hanem a munkáért élünk. A hiperspecializáció kora jön, teljesen új, differenciált oktatásra lesz szükség, ami nem uniformizál, hanem a csapatmunkára nevelve a legtöbbet hozza ki a személyiségből.
Előtérbe kerül a wellness iparág, az új típusú proaktív élet, egyes biztosítók már azért fizetnek, hogy egészségesek maradjunk. Az elhízás problémája is a fogyasztói szemléletváltás irányába hat, hogy a bioételt tekintsük valódinak, és a gyári ételt szemétnek. Az élelmiszerválság is rá fog erre erősíteni, amit a világméretű extra urbanizáció idéz elő: 2025-re 15-20 milliós megapoliszokba tömörül az emberiség háromnegyede, és teret nyer a városi farmerkedés.
Számolni kell új fogyasztói rétegek megjelenésével is: az egyik a „női tényező”, azaz a hölgyek anyagi önállóságuk révén komoly gazdasági szereplőkké váltak. A kutatás-fejlesztés terén 80 százalékos férfitöbbség van, míg a fogyasztók 75 százaléka nő, ám igényeik nem találkoznak a férfi formatervezői elképzelésekkel, amelyek rózsaszín giccsvilágként képzelik a női ízlést. Ellenpéldaként a Volvo 14 fős női tervezőcsapata egy rendkívül színvonalas fogyasztóbarát autót tervezett. Párhuzamosan megjelennek az új típusú férfifogyasztók is, mint a háztartásbeli, gyereknevelő vagy az egyedülálló férfiak, s erre reflektál a kozmetikai és háztartási szerek egyre bővülő kínálata is.
Kiteljesedik a „slow design” korszaka, hiszen a posztindusztriális társadalomban nincsen ipar, a műanyag korszak véget ér, az újrahasznosítás és a természet egyensúlyának megőrzése a vezérelv: például víztisztító berendezéseket terveznek, vagy pókfarmokon szövik a golyóálló pókselymet. Előtérbe kerül az egyéni kreativitás, népszerűek a hagyományos kézműves szakmák, üvegfúvás, kosárfonás, szövés stb. A mai turista nem vesz papucsot vagy kosarat öt euróért, hanem maga készíti el azt, és viszi haza mutogatni. Skalska szerint a nyugati modernizációs fejlődés visszatér arra a szintre, ahol mi, közép-kelet-európai országok tartunk, így a még élő kézműves hagyományainkhoz már csak a kreativitásunkat kell felfejlesztenünk – mert ez ma a felzárkózás kulcsa.

Életmentés kreativitással

Részlet a neves dizájner-építésszel, Philippe Starkkal a májusi Frame magazinban készült interjúból:

Miről kell szólnia a tervezésnek 2012-ben?
–ŰAz egyetlen nagy kihívás az, hogy életet mentsen. Többé már nem érzem jól magam, amikor azzal töltöm az idmet, hogy egy szék szépségérl beszéljek. A humanitás egy nagyon fontos pont, mert a civilizáció végén tartunk. A nyugati civilizációnak vége. Az intelligencia elköltözött. Egyszer még mi voltunk az univerzum mesterei, ma már csak a cselédei vagyunk. Rövid távon ezt katasztrófaként is értelmezhetjük. De ha megértjük ezt az új szituációt, ez egy új terület, a kreativitás egy új területe is lehet, amiben újra feltaláljuk magunkat, a nincstelenségben a méltóságunkat, ötvözve az összes politikai és ökológiai kihívással, és ez fantasztikus. Több lehetségünk nyílik érdekes dolgokat létrehozni akkor, amikor a dolgok lefelé haladnak. Meg kell értenünk, hogy más világban élünk már, szegények leszünk. Talán a következ 20-30 évben, amikor majd autók helyett gyorsabb bicikliket gyártanak, megértjük a helyzetet. Ha jól mŐködünk, akkor visszajöhetünk a színpadra, de ha nem, akkor a következ világ számára csak egy letŐnt civilizáció leszünk. És itt a játék vége. Ez számunkra dráma lehet, de nem lesz az a globális civilizáció számára. A Föld forogni fog tovább.
Az egyetlen szomorú dolog, hogy nem voltunk annyira rosszak. Volt néhány jó ötletünk. Ezért is kár lenne elveszíteni minket. Szóval van egy filozófiai és politikai eldorádó elttünk. Ezért az egyik nagy kihívás most az, hogy életet tudjunk menteni. Még nem láttam, hogy erre tervezett volna valaki valamit.
De hogy lehet életet menteni egy székkel?
–ŰItt az ideje visszatérnünk a prioritásainkhoz. Miközben ez az interjú készül, mások meghalnak, mert nincs mit enniük, nincs ivóvizük. Közben mi itt kényelemben egy tervez legújabb alkotásairól beszélgetünk. Ez kissé abszurd. Ha ma 18 éves lennék, és elég okos, hogy megértsem a világ problémáit, azt mondanám: Felejtsük el a bútorokat! Fantasztikus kreativitásunkat inkább arra használjuk, hogy életeket mentsünk! Ha ez jól mŐködik, talán 15-20 év múlva majd lesz arra lehetség, hogy megvitassuk egy lámpa szépségét. (Pataki Ildikó)

Olvasson tovább: