Nem volt ez mindig így: az ókorban a szemlélődő, nyugodt életvitel számított ideálisnak. Szókratész a pihentető semmittevést a „szabadság nővéreként" írta le, Arisztotelész pedig azt jelentette ki, hogy „a munka és az erény kizárják egymást". Jól illusztrálja a semmittevés ideális voltát az az anekdota is, amely alapján Nagy Sándor egyszer megkérdezte a hordóján sütkérező Diogenésztől, hogy mit kér tőle, mire ő csak annyit mondott: „Ne takard el előlem a napot!" Ha akkoriban létezett volna az eurózóna, Görögország nagy valószínűséggel be sem került volna ezzel a hozzáállással.
A Biblia kicsit máshogy vélekedik a munkáról, ugyanis ott az szerepel, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék, ám ez ideális összhangban van a sabbat intézményével, amely pontosan a nyugodt, szemlélődő életmódot hozza előtérbe. A hét e napján ugyanis tilos minden munka, ez az idő teljes mértékben a pihenésé, ugyanis a bibliai világnézet alapján az ember képtelen megérteni a körülötte létező valóságot akkor, ha nem fordít kellő mennyiségű időt annak tanulmányozására, az ezen való elmélkedésre.
A középkorban a semmittevés, illetve a munka nélküli életmód a gazdagok privilégiuma volt. Ennek ellensúlyozásaként Luther Márton már akkor kijelentette, hogy „a munkától nem hal meg senkisem, de a tétlenség és lustaság tönkreteszi az embert; az ember ugyanis munkára teremtetett, ahogy a madarak a repülésre".
2012. 06. 22. (XVI/25)
