A tinédzser gyermekét egyedül nevelő, negyvenes évei elején járó Katalin tavaly novemberben költözött ki Bristolba. Itthon szociális munkásként dolgozott, kint egy gyorsétteremben helyezkedett el. A minimálbér ellenére (óránként 6,10 font) anyagilag nem volt problémájuk: „bevásárlásnál nem kellett választani, hogy kenyeret vagy tejet vegyünk". Anyát és fiát is megdöbbentette, hogy emberként kezelik őket. „Az interjún a főnök kávéval kínált, meglepetésemben nem is értettem, hogy mit akar. Az iskolában a fiam mellé külön segítő tanárt adtak, majd a tehetségének megfeleően állították össze az órarendjét" - idézte fel. Mindezek ellenére februárban már újra itthon voltak. „Egyszerűen kicsúszott a lábam alól a talaj, érzelmileg összeomlottam. Bután hangzik, de hiányzott, hogy felhívjam a barátnőmet és elmenjünk biciklizni, vagy meglátogassam a szüleimet vagy a testvéremet, úgy éreztem, hogy gyökértelenné válok" - magyarázta az asszony. Ugyanakkor a fia elhatározta: az érettségi után meg sem áll Angliáig. (S. I.)
2012. 06. 01. (XVI/22)
