hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Fehér Ház fekete báránya

2012. 05. 31.
A hat Oscarral díjazott Forrest Gump című film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Tom Hanks egyik éjszaka felhívja a Watergate hotel recepcióját, hogy biztosan nincs áram az épületben, mert valaki zseblámpával hadonászik az egyik szobában. Ebből a bur­leszkbe illő mozzanatból kerekedik ki az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb politikai botránya, melynek következtében Nixon elnöknek - a mai napig egyedülálló módon - idő előtt kellett távoznia a Fehér Házból.

A valóság persze kiábrándítóbb, mint a forgatókönyvírók fantáziavilága. 1972. június 17-én a washingtoni hotel egyik éjjeliőre, Frank Wills gyanús zajra lett figyelmes, amely az egyik szobából szűrődött ki. Az irodát Larry O'Brien, a Demokrata Párt akkori elnöke bérelte ki, és választási főhadiszállásként működtették. Éjszakára azonban el szokták hagyni az épületet, ezért az őr azonnal kihívta a rendőrséget. Amikor a rendőrök behatoltak a szobába, öt zavart férfit találtak a sötétben, akik zseblámpáik fényénél addigra már teljesen felforgatták az irodát.

Miután az elkövetők nem tettek vallomást, betörés gyanújával indult eljárás ellenük. Ekkor még csak egy rövid hírként jelent meg az ügy a napilapok bűnügyi rovataiban. Ám amikor kiderült, hogy a behatoláshoz használt szerszámokon kívül minikamerákat és poloskákat is találtak náluk, ráadásul egyikük noteszéből világossá vált, hogy fehér házi kapcsolatai is vannak, a Washington Post két fiatal oknyomozó újságírója indult a nyomukba. Bob Woodward és Carl Bernstein (Az elnök emberei című filmben Robert Redford és Dustin Hoffman alakította a párost) nyomozását rosszallva, a Richard Nixon elnök vezette republikánus kormány megtorló akciókat indított a lap ellen, annak tulajdonosa azonban mindent kockára téve megvédte a tényfeltáró cikksorozat szerzőit.

Hamarosan kiderült, hogy az öt férfi a Bizottság az Elnök Újraválasztásáért nevű szervezetnek dolgozik, és a kampányra gyűjtött mexikói pénzalapból fizették őket. Nixon azonban tagadta, hogy bármi köze lett volna a botrányhoz. Néhány hónappal a betörés után meggyőző fölénnyel újraválasztották ugyan, de a Washington Post hétről hétre újabb információkkal rukkolt elő. Mint később kiderült, Woodwardot és Bernsteint sok részletről egy, az FBI-nál dolgozó informátor tájékoztatta, akit a sajtó csak „Mély Torokként" emlegetett. Ha az újságíróknak új információkra volt szükségük a republikánusok törvénysértő akcióiról, egy virágcserepet tettek a szerkesztőség ablakába, és ezzel jelezték, hogy éjjel kettőkor egy mélygarázsban találkozzanak. (William Mark Felt, az FBI egykori alvezére harminc évvel később maga fedte fel kilétét a nyilvánosság előtt.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!