Kereső toggle

Magyar taxi zsidókat nem szállít?

Interjú Izsák Ritával, az ENSZ kisebbségügyi szakértőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hozzá érkező panaszok alapján, a közel-keleti és ázsiai vallási kisebbségek helyzetét tartja ma a legkritikusabbnak Izsák Rita, az ENSZ tavaly augusztusban kinevezett kisebbségügyi független szakértője. Az uniós romastratégia kidolgozásában komoly szerepet játszó harmincéves roma jogásznő az ENSZ 193 tagállamának összes kisebbségéért felel, mandátuma három évre szól, munkájáért díjazásban nem részesül. A Tom Lantos Intézetet vezeti, amely emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozik régiónkban, s ENSZ kinevezését többnek tekinti kirakatszerepnél.

Beláthatatlan, hogy a gazdasági válságnak mikor lesz vége. Hogyan hat ez az emberi viszonyokra?

- Azt látni, hogy a mostani gazdasági válság azokban az országokban is kiélezi az ellentéteket, ahol hagyományosan normális együttélést tudtak megvalósítani. Nem annyira a szolidaritás erősödik, inkább a társadalmi krízis mélyül mindenhol, ami tovább nehezíti a kilábalást. Nyugat-Európában erősödik a bevándorlásellenesség, ami komoly zavargásokat váltott ki eddig is, gondoljunk csak Angliára, Franciaországra. Kifejezett szerencse, hogy nem tud nagyobb egységbe szerveződni az európai szélsőjobb, mivel nyugaton arab-, keleten viszont inkább zsidóellenesség jellemző. Mindenhol erősödik a gyűlölettendencia, csak mások a bűnbakok.

Mit tud tenni a diszkriminált kisebbségek érdekében?

- Most dolgozom egy nemzetközi kisebbségi hálózat kiépítésén, ami igazából egy, a szétszórt közösségeket, aktivistákat összefogó kezdeményezés. Aránylag kevés jelzést kapok közvetlenül a kisebbségektől, holott én csak abban az esetben tudok lépni, ha megkeresnek: akkor odautazom kivizsgálni a helyzetet, és ha indokoltnak látom, írásban kérdőre vonhatom az érintett ország kormányát, kiadhatok jelentéseket, sajtóanyagokat. Az ENSZ állásfoglalása nem kötelező érvényű, viszont elég hatékony nyomásgyakorló eszköz. Ezen túlmenően éves összefoglaló jelentéseket írok, végiglátogathatom a válsággócokat, irányítom az ENSZ Kisebbségi Fórumát, szakértői tanácskozásokat hívok össze, együttműködöm a többi ENSZ-testülettel és az illetékes kollegákkal.

Mely kisebbségek helyzete ma a legválságosabb?

- A vallási és nyelvi kisebbségek védelmét tűztem ki fontos prioritásnak: ők a világ kétmilliárdos kisebbségének igen nagy részét teszik ki. A közel-keleti és ázsiai vallási kisebbségek helyzete talán a legkritikusabb most. De másfél évet éltem Szrebrenyicában is, ahol mindmáig sokszor teljesen elkülönülten élnek egymás mellett a szerbek és bosnyákok: gyakran külön kocsmába, külön iskolába járnak, különböző történelmet tanulnak, külön temetik a háborús halottaikat, vegyes házasságok alig léteznek. Nagyon mély ellentétek vannak, amelyek bármikor kirobbanhatnak megint ha nem figyelünk oda.

Melyik ország a legélhetőbb?

- A skandináv országok a többihez viszonyítva még mindig jó helyzetben vannak, de sok európai országban egyre rosszabbodik a helyzet, elsősorban a gazdasági válság eszkalálódása, az óriási munkanélküliség miatt. Éltem iszlám országban, s azt láttam, hogy a muzulmán pártok, szervezetek gyakran nem is az ideológiájuk miatt erősek, hanem azért, mert rendkívül erős a szociális, karitatív tevékenységük. Például az egyiptomi Muzulmán Testvériség az arab tavasz idején takarókat és ételt osztott.

Egyetért azzal, hogy a politikai korrektség eszméje elbukott?

- A politikai korrektség kétélű fegyver, könnyen visszafelé sülhet el. Magyarországon nagyon sokat ártott az ügynek, hogy az elmúlt években a romákról senki nem mondhatott semmilyen kritikát, mert rögtön rasszistának lett bélyegezve. Meggyőződésem, hogy emiatt is tudott a Jobbik annyi embert magához vonzani, mert velük lehetett ilyen problémákról beszélni. Egyértelműen azt látom, hogy az őszinte beszéd a politikailag korrekt beszédnél is fontosabb, de ez természetesen nem jelentheti azt, hogy a gyűlöletbeszédnek bármilyen teret szabad engedni.

Hogy látja, Magyarország tényleg fasizálódó országként van ma elkönyvelve a külvilág szemében?

- Egy amerikai magyar származású kollegám a múltkor azt kérdezte tőlem: itt tényleg olyan felirat van a taxikon, hogy „zsidókat nem szállítok"? Kérdése jól tükrözi azt, hogy a nemzetközi média mennyire felnagyítja az amúgy sem elhanyagolható szélsőjobbos magyar jelenséget. Valóban az országimázson most sokat kell dolgoznunk.

Ha úgy alakul, Magyarország ellen is fellép?

- A függetlenség alapkritérium. Alapvetően dialógus-párti vagyok, ha úgy látom, probléma merülhet fel valami körül, szeretem azt először párbeszéd útján rendezni és csak akkor a nyilvánosság elé vinni, ha úgy tűnik, nem hallgatnak meg.

Elődje az egyházügyi törvény miatt hivatalosan megkereste a magyar kormányt. Ön hogy vélekedik a törvényről?

- A kérdésnek rengeteg megközelítése létezik. Angliában például egyetlen hivatalos egyház van, az anglikán egyház. A legfontosabb kérdésnek mindenhol a szabad vallásgyakorlás biztosítását tekintik, az egyházi státusz kritériumai azonban nagyon eltérőek. Örülök, hogy Magyarországon az elismert egyházak köre nemrég bővült, hiszen a törvény megalkotásakor valóban túl kevesen kerültek ilyen státuszba, amely nagy port kavart nemzetközi emberi jogi körökben.

A határon túli magyarok megkeresték már?

- Habár sokszor lehet hallani az őket ért jogsértésekről a médiában, engem hivatalosan még nem kerestek meg ezek ügyében. Azt fontos azonban tudni, hogy az ország-látogatások feltétele az adott ország kifejezett meghívása, enélkül nem vizsgálódhatok helyben.

A kormányzati oldalt is jól ismeri, hiszen a KIM egyik kabinetfőnöke volt, s az Ön nevéhez is fűződik az első uniós roma keretstratégia kidolgozása, elfogadtatása is. Feltehetően ennek is szerepe volt abban, hogy Önt választották az ENSZ kisebbségügyi szakértőjévé.

- Nyilván üzenete van annak, hogy engem, egy fiatal roma nőt neveztek ki az ENSZ kisebbségügyi szakértőjének, remélem, hogy a romaügyet kicsit hangsúlyosabbá tudom majd tenni az ENSZ-en belül. Dolgoztam előtte sok szervezetnél, köztük az Európai Roma Jogok Központjának menedzsmentjében is, ahol úgy éreztem, sok rossz döntés születik az én igazi beleszólásom nélkül, ezért lelkiismereti okokból kiléptem. Az ENSZ-mandátumért való küzdelemben is volt olyan vetélytársam, aki azzal próbált érvelni ellenem, hogy csak kihasználom a származásomat, és valójában nem értek a kisebbségekhez. Pedig komoly szerepet játszottam az uniós roma keretstratégia kidolgozásában, ami egy sikertörténet volt a magyar uniós elnökség számára.

A stratégia értelmében minden kormánynak cselekvési programot kellett kidolgoznia, melyet az Európai Bizottság, Parlament és Tanács ellenőriz. Bár az uniós források elosztása nincs ehhez kötve, de a nyomásgyakorlásban ez jelentős tényező. Mára eljutottunk odáig, hogy a magyarok húzóerőnek számítanak a roma integrációs politikában. Mi vezettünk be sok új modellt, például az uniós pályázatok feltételeként kidolgozandó esélyegyenlőségi terveket, kidolgoztuk az integrált pedagógiai módszert is, ami nemcsak a romák, hanem általában a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását is segíti. Igazából nem külön romaprogramokra van szükség, hanem a leszakadó térségek komplex kezelésére. Mindenhol megfigyelhető a szegénység földrajzi koncentrálódása, ezért válságtérképek kialakítását szorgalmaztuk, hogy a leszakadó területekre pluszforrásokat lehessen csoportosítani.

A szegények nem csak térben különülnek el, hanem egymástól is, a romák kirekesztése nálunk nagyon erős!

- Meglehet, de alapvetően nem a szegregációval van a probléma. Harlemben láttam, hogy a feketéknek külön óvodájuk, iskolájuk van, viszont ezek nagyon magas színvonalúak, ezért az onnan kikerülő diákok valós esélyekkel indulnak el. Szüleik pedig minden erővel segítik gyermekeik taníttatását, s ez az a motivált hozzáállás, amit itthon a romák részéről sokszor hiányzik. Ezzel együtt tudnunk kell, hogy a magyar romák helyzete kelet-európai viszonylatban messze nem a legrosszabb.

- Harminc évesen választották meg az ENSZ kisebbségügyi szakértőjévé, ami nem romaként és férfiként is szép teljesítmény lenne. Kapott otthonról ösztönzést?

- Apu tévészerelő, anyu óvónő. Soha nem voltam igazán jó tanuló, engem mindig kicsit leírtak, legfeljebb bolti eladó akartam lenni. De mindig akkor kaptam lendületet, amikor el akarták hitetni velem, hogy nem viszem semmire. Mindig dacból mentem előre. Anyunak nyolcadikban azt tanácsolták, küldjön szakközépbe, szakmunkásképzőbe. Annyira zokon vettem, hogy direkt Pécs legerősebb gimnáziumába jelentkeztem, és fölvettek. Gimiben sem jeleskedtem, de amikor jött az érettségi, összeszedtem magam, és egy négyes híján színtiszta ötössel érettségiztem - még matekból is, amiben előtte mindig gyenge voltam. Az érettséginek tétje volt, meg akartam mutatni, ami bennem van. Ezután sikeresen felvételiztem a jogi egyetemre Budapestre, közben felszolgáltam egy közeli vendéglőben, ahova jómódú évfolyamtársaim jártak, hostesskedtem is, majd amikor onnan kirúgtak, átkerültem egy roma jogvédő alapítványhoz. Azt láttam, hogy aki magáért ki mer állni, az tud eredményesen kiállni másokért is.

A romák elfogadják Önt?

- Nagyon nagy a széthúzás, kicsit kívülállónak érzem magam itt is ott is, és valahogy azt gondolom, hogy művészként sokkal jobban tisztelnének, mint közéleti szereplőként. Valószínűleg az sem véletlen, hogy a nemzetközi közegben jobban értékelték a tudásomat. Kellenek a sikertörténetek, hogy a romák jó példákat lássanak az önmagukért való kiállásra, de ha visszahúz a sok ellenpélda és negatív tapasztalat meg sikertelenség, akkor kérdés, hogyan lehet eredményesen másokat motiválni? Aktivistákat kicsit könnyebb például Harlemben nevelni, ahol a jogvédő klasszisokat hősként emlegetik és mondataik, arcképeik gyerekfestményeken köszönnek vissza az iskolák, intézmények falairól. (Közreműködött: Jankovics Rita)

Olvasson tovább: