Kereső toggle

A készpénz végnapjai

A svédeknek nem kell a bankjegy

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy amerikai újságíró elhatározta, hogy egy éven át nem vesz készpénzt a kezébe. A próba sikerült, David Wolman nem halt éhen, sőt néhány apró kellemetlenséget leszámítva az élete sem zökkent ki a szokott medréből: dolgozott, utazott, élvezte a szabadidejét, mindezt egy pár plasztik kártyával és mobiltelefonjával a zsebében. Tapasztalatait A pénznek befellegzett (End of Money) című, februárban megjelent könyvében írta meg. Ennek ellenére úgy tűnik, nem az Egyesült Államok lehet a világ első készpénzmentes országa.

Egyre több svéd városban már szinte teljesen készpénz nélkül zajlik az élet. A kizárólag átutalásokkal foglalkozó bankokban nincsenek pénztárak, az utcákról eltünedeznek a bankjegykiadó automaták, az üzletek csak bankkártyákat fogadnak el. Sőt, egyes templomokban is mobil bankkártyaleolvasó-készüléket adnak körbe az adományok összegyűjtésénél. Még az újságosbódéknál és a trafikokban is kártyával vagy – ami egyre gyakoribb – mobiltelefonnal lehet vásárolni. Az új készülékek teljes körű elektronikus pénztárcaként szolgálnak, és alkalmasak arra, hogy a leghétköznapibb helyzetekben is fizetni lehessen velük, legyen szó buszjegyvásárlásról vagy utcai üdítőautomata használatáról.
Pedig Svédország volt az első európai állam, amely bevezette a modern bankjegyeket, több mint 340 éve. Ma azonban a világon itt a legkisebb a gazdaságban a készpénz aránya, alig 3 százalék. Ez a mutató az Egyesült Államokban 7 százalékos, míg az eurózóna átlaga 9 százalék. (Az európai rangsort a hagyományosan készpénzbarát mediterrán országok – Olaszország és Görögország – zárják, bár az utóbbi hónapokban az új olasz miniszterelnök, Mario Monti drasztikusan igyekszik korlátozni a készpénzes vásárlások felső értékhatárát.)
„Nem látom okát annak, hogy miért kell még mindig bankjegyeket nyomtatnunk” – hangoztatja Björn Ulvaeus, az ABBA együttes egykori tagja, aki ma a készpénzmentes világért kampányoló mozgalom egyik szószólója. Bár ő szerezte a pénzről szóló hajdani nagy ABBA-slágert is (Money, Money, Money), a világ minden tájáról érkező sokmilliós jogdíjbevételeket már kizárólag bankszámlára kéri átutalni.
Ulvaeus azt állítja, hogy akkor lett elkötelezett készpénzellenes aktivista, amikor harmadszor is kirabolták a fiát. „Ha nem lenne készpénz, akkor mire mentek volna a rablók?” – kérdezi, és érveit a bűnügyi statisztikák is alátámasztani látszanak.
A bankrablások száma három év alatt több mint nyolcvan százalékkal csökkent, és kevesebb támadás érte a pénzszállítókat is. „Minél inkább bankkártyát és elektronikus átutalásokat használnak az emberek, annál biztonságosabb az élet” – állítja a Svéd Bankszövetség egyik szakértője. A dolog árnyoldala azonban, hogy közben az internetes csalások és adatlopások száma hatszorosára nőtt Svédországban.
Bár kézenfekvőnek tűnik, hogy ha nincs készpénz, nincs mit elrabolni vagy kifosztani, de azért a bűnözők nem adják fel. A rablók egyre többször kényszerítik áldozataikat arra, hogy a bankkártyájuk mellé adják meg kódjukat vagy internetes bankszámlájuk jelszavát, és így akkor is pénzhez juthatnak, ha a kirabolt embernél egy fillér sincs. Új bűncselekménytípusok is megjelentek, mint például az „expressz túszejtés”. Ezt a módszer egy női bűnözőkből álló brazil csoport találta ki. Az elegáns, modell külsejű nők a bevásárlóközpontok parkolóiban ejtettek foglyul jól szituált nőket, akiknek elvették a bankkártyáját, és fogva tartották őket az autójukban, amíg a banda egy tagja végigvásárolta a luxusboltokat. Amikor a kártya lemerült, szabadon engedték a túszokat.
Természetesen a készpénz nélküli társadalomban a bankok és pénzügyi szolgáltatók járnak még jobban, hiszen a legkisebb tranzakciókból is bevételük származik. A skandináv országban ingyen lehet olyan kiegészítőket igényelni, amelyekkel egy normál iPhone-készülék kártyaolvasó terminállá alakítható. Ezzel a legkisebb bolt és kioszk is alkalmassá válik a digitális vásárlások lebonyolítására. De a folyamat nem áll meg itt: a svéd bankok már megegyeztek, hogy az év vége előtt lehetővé teszik ügyfeleiknek azt, hogy mobiltelefonjuk segítségével egymás közt is átutalhassanak pénzt, ráadásul időveszteség és várakozás nélkül. A szülők néhány gombnyomással gyermekük telefonjára küldhetik a heti zsebpénzt, és a virtuális apanázsból a nebuló szintén elektronikus úton megveheti a filmbemutatóra szóló mozijegyet, anélkül, hogy bárki is látott volna egyetlen bankjegyet is.
A merész terveknek azért vannak kritikusai. A készpénz kiiktatása ideális az adóhatóságoknak, de korlátozza a döntési szabadságot a pénzügyekben. Megszűnik például a karitatív adományok anonimitása, hiszen minden tranzakciónak nyoma marad. Vannak, akik a Big Brother-társadalom veszélyeire figyelmeztetnek, mondván, a minden gazdasági folyamatot ellenőrző rendszer pusztító diktatúrává válhat. Ami a bankoknak ideális helyzet – például ha nincs pénz a bankfiókokban, akkor egy hirtelen válság esetén nem törhet ki bankpánik, mert az embereknek nem lesz hova rohanniuk, hogy kivegyék a betétjeiket –, az az ügyfeleknek példátlan kiszolgáltatottságot jelent, hiszen ha bármi okból zárolják a hozzáférést a számlájukhoz vagy magához a pénzügyi rendszerhez, akkor se venni, se eladni nem tudnak, gyakorlatilag kizárják őket a társadalomból.
A kritikák és a fenntartások ellenére a folyamat megállíthatatlannak tűnik. „Ha százfokozatúnak vesszük a skálát a készpénzmentes társadalom felé vezető úton, akkor biztos, hogy rég túljutottunk már a skála hetvenedik fokán” – állítja David Wolman, A pénznek befellegzett című könyv szerzője, aki szerint a készpénznek legfeljebb húsz, de lehet, hogy csak tíz éve maradt, mielőtt eltűnik.

Olvasson tovább: