Kereső toggle

Előbb kenyeret, aztán demokráciát

A népességrobbanás és a fegyveres konfliktusok összefüggései

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Német tudósok szerint Európa rossz irányból közelíti meg a Közel-Kelet és Afrika nemzeteiben, illetve az azok között dúló véres háborús konfliktusokat. A gazdasági és politikai helyzet, valamint a vallási különbségek ugyanis csak látszólag okai ezeknek, a valós probléma mélyebben gyökerezik, és az előbbiekre is nagy hatással van: a tudósok szerint a munkanélküli fiatal férfiak – akik ölni is képesek a kiugrás lehetőségéért – jelentik a legfőbb okát a háborús helyzetnek. A demográfiai mutatók alapján Afrikában 2025-ig minden feltétel adott a polgárháború fenntartásához.

Gunnar Heinsohn, a Brémai Egyetem nyugalmazott szociálpedagógia-professzora szerint a konfliktusok megoldásának legfőbb akadálya a demográfiai robbanás, amely ezekben az országokban világosan megfigyelhető. Míg Európa a népesség nagyarányú fogyásával néz szembe, addig a legnyugtalanabb afrikai országokban ez pont fordítva van.
A jelenség, amit a szakemberek „youth bulge”-nak, azaz a fiatalok népességrobbanásának neveznek, az oka a gazdasági problémák jelentős részének is. Erről a jelenségről akkor beszélhetünk, ha a társadalom 30–45 százaléka a 15–29 éves korosztályba tartozik. Egy ilyen társadalomban a család nehezen tud öt fiúgyermeknek perspektívát nyújtani, főleg ha minden családban sokan vannak, a betölthető pozíciók száma pedig véges. A megélhetésért folyó küzdelemben ugyanis így minden négy fiatalemberből maximum kettő lehet sikeres, a többieknek más lehetőség után kell nézniük. Heinsohn és kutatótársai szerint a fiatal férfiak a kilátástalan helyzetből hat különböző módon próbálnak meg kitörni. Az első a kivándorlás általi gyarmatosítás, ez figyelhető meg a nyugat-európai országok esetében, ahol a bevándorlók száma óriási méreteket öltött az elmúlt évtizedekben. Ehhez kapcsolódik a bűnözés, ami kiugrási lehetőséget jelent a fiataloknak saját hazájukban is. A harmadik kitörési lehetőség a politikai rendszer megdöntése puccsal, ami után a hatalmi pozíciók átrendezése következhet, a negyedik a felkelés és a polgárháború. Egy ilyen szituációban a hatalomban levő réteg kiirtása adhat lehetőséget a felemelkedésre. Az ötödik módszer a konkurens réteg elűzése, a hatodik pedig más országok gyarmatosítása véres konfliktusok útján. Afrikában, illetve a Közel-Keleten is megfigyelhetők ezek a jelenségek.
A kutatók szerint a leginkább veszélyeztetett országok közül 42 Fekete-Afrikában található, és 11 az arab világban.
A demokratikus országok sokkal inkább a védekezésre és a békefenntartásra vannak berendezkedve. A statisztikák szerint például az Egyesült Államokban, Angliában, Kanadában és Németországban együttvéve pont kétszer annyi polgár él, mint a „problémásnak” nevezhető Afganisztán–Jemen–Pakisztán–Szomália-kvartett területén, viszont összesen 45 millió 15 évesnél fiatalabb férfi szerepelt a felméréseikben 2010-ben, ami 3 millióval kevesebb, mint a másik vizsgált csoportban. Ráadásul a nyugati „kontrollcsoport” fiai közül 32 millióan nem rendelkeznek másik fiútestvérrel, 13 millióan pedig egyedüli gyerekek, ami még inkább pótolhatatlanná teszi őket, mivel amennyiben elesnek egy háborús konfliktusban, ezeknek a családoknak a vérvonala férfi úton, illetve teljes mértékben megszakad. Ezzel szemben a háborús övezetek fiainak kétharmada is eleshet egy háborús konfliktusban, akkor is marad minden farmnak és műhelynek olyan örököse, aki azt tovább tudja vinni.
A születésszámok tehát nagymértékben megalapozzák a háborús konfliktust a tudósok szerint. Azok a fiatal férfiak, akik Észak-Afrikában folyamatosan irtották egymást 1990 és 2000 között, mind 1970 és 1980 között születtek, amikor Algériában és Tunéziában is mintegy hét újszülött jutott minden nőre. 1995-re ezek a számok háromra, mára pedig 1,79-re, illetve 1,72-re csökkentek. Hasonló a helyzet Libanonban is, ahol 1975 és 1990 között mintegy 150 ezer polgár vesztette életét, akik 1955 és 1975 között születtek, amikor a libanoniaknál az egy főre jutó születésszám elérte a hatot. 1995-ben ez a szám már 2,8-ra csökkent, 2010-re pedig alig éri el az 1,8-at. 
A tudósok véleménye szerint a valódi puskaporos hordót azok az országok jelentik, amelyek a Szovjetunió bukása óta is problémát okoznak a NATO számára. Afganisztánban például 1950 óta nem csökkentek a születésszámok, és a véres konfliktusok ellenére a lakosság létszáma 8 millióról 30 millióra duzzadt. 2011-ben sokkal több 15 év alatti egészséges férfi volt az országban, mint eddig bármikor. Ha az 550 ezer munkaképes férfi közül 150 ezren betöltik a létező katonai, rendőrségi vagy hivatalnoki posztokat, még mindig marad 400 ezer harcképes, kiugrási lehetőséggel nem rendelkező férfi, szemben a 130 ezres létszámú ISAF békefenntartó csoporttal, amelynek létszáma tovább csökken Amerika kivonulásával. Ha ehhez hozzávesszük az 1998 óta atomfegyverrel rendelkező Pakisztánt is, a helyzet még ijesztőbb. A két országban együttvéve 42 millió 15 évnél fiatalabb férfi élt 2010-ben, akik közül 25 millióan másod-, harmad-, illetve negyedszülöttek. Ha ezek mind meghalnának is, még mindig maradna 17 millió, akik tudnak dolgozni. A szakértők szerint pontosan ezért hibás tehát azt gondolni, hogy ezekben a térségekben tartósan meg tudják honosítani a demokráciát a nyugati társadalmak. Ehhez ugyanis elsősorban békés úton elérhető megélhetést kellene teremteni az inaktív férfiak számára a tüneti kezelés, illetve a probléma szőnyeg alá söprése helyett.

Olvasson tovább: