A szavak szintjén ugyan a magyar gazdákat és a vidéket támogatja a Darányi-terv, valójában azonban magára hagyja a kis- és közepes termelõket a mezõgazdasági nagyüzemekkel szembeni érdekérvényesítési harcban – mondta lapunknak egy agrárszakértõ, aki évtizedek óta készít szakmai háttértanulmányokat. Agrárpolitikai berkekben Ángyán József államtitkár lemondását a kormányzati terv szakmai „leminõsítéseként” értékelik.
A magyar vidék és gazdák támogatását és a magyar termõföld és ivóvíz védelmét ígérte Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Vidékstratégia kereteként meghirdetett Darányi Ignác-terv bemutatásakor. A program kommunikációja nem meglepõ módon a Fidesz világnézetét tükrözi. E szerint nemzetközi harc indult a magyar termõföldért és ivóvízért, amelyeket meg kell védeni; a gyenge minõségû, „hulladék” importélelmiszert ki kell szorítani a magyar piacról; nemet mondanak a „génpiszkált” terményekre; továbbá a vidék jövõje és megtartó képessége érdekében támogatják a családi gazdaságokat.
A mintegy 300 milliárd forintos program jelentõs részét azok az uniós támogatások képezik, amelyeket a 2014-ig tartó jelenlegi pénzügyi tervezési idõszakban még nem kötött le Magyarország. Ebbõl az összegbõl lehet majd igényelni többek között a fiatal gazdák jövedelempótló támogatását; sõt, azok az ifjú házasok is földhöz juthatnak, akik vállalják a vidéki termelõi életet. Ezen kívül többek között pályázni lehet a versenyképesség javítására, üzemkorszerûsítésre; zöldség-gyümölcs termelõi csoportok létrehozására, amelyek a koncepció szerint hatékonyan integrálhatják az õstermelõket, és megszervezhetik piacra jutásukat; ösztönöznék továbbá a genetikai erõforrások megõrzését és a helyben elõállított termékek piacra vitelét is.
Lapunknak nyilatkozó gazdálkodók nem fogadták kitörõ lelkesedéssel a Darányi-tervet. Többen felvetették, hogy alapvetõen nem a támogatásokkal, hanem azok elosztásával van probléma. A Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal rendre késve fizeti ki a földalapú uniós támogatásokat, amelyeket akár másfél évig is visszatartanak, ismeretlen okból. A másik probléma, hogy mivel földalapú a támogatás, a területeket összevásárló „II. kerületi befektetõk” kaszálnak a legnagyobbat, akik bérbe adják földjeiket, és csak néha járnak le vidékre „földesurat játszani”. Az egyik gazda pedig arról beszélt, hogy a program pénzkidobás, mivel nem az életképes és versenyképes méretû gazdaságokat támogatják, hanem „ideológiai alapon” erõltetik a méretükbõl fakadóan nem versenyképes családi vállalkozásokat. Szerinte a versenyhátrány oka egyrészt a földterületek szétaprózódása, másrészt az, hogy a gazdák sok esetben nem tudnak piacra jutni, fizetõképes keresletet találni terményeikre, termékeikre. Interjúalanyunk szerint a kormány mindezzel valójában a nagybirtokos oligarcha szemléletet engedi érvényre jutni. Úgy véli, ezért mondott le a Darányi-terv bejelentése után az agrártárca államtitkára, Ángyán József is, mert „megunta a kilátástalan szélmalomharcot a nagybirtokos érdekérvényesítéssel szemben”.
Így véli a Heteknek nyilatkozó egyik agrárszakember is, aki éveken keresztül végzett kutatásokat és készített háttéranyagokat politikai pártoknak, köztük jobboldaliaknak is. A szakértõ hiányolja, hogy a Fidesz által meghirdetett menetrenddel ellentétben még a kormányon belül sem vitatták meg az új vidékpolitikai stratégiát, ehelyett kihozták a jól hangzó, de érdemi változást nem jelentõ Darányi-tervet. Hozzátette: Ángyán József annak a MAGOSZ-nak a listáján jutott be az Országgyûlésbe, amely a vidék szempontjából igyekezett megközelíteni a mezõgazdaság problémáját, és kész volt akár a Fideszhez közel álló nagyüzemi érdekeltségekkel is szembe menni. A MAGOSZ „vereségére” utalt korábban az is, hogy az elõzetes ígéretekkel szemben nem Jakab István, a szervezet elnöke ülhetett az agrárminiszteri bársonyszékbe.
A szakértõ szerint a kulcskérdés valóban az, hogy sikerül-e helyzetbe hozni a kis- és közepes gazdaságokat a nagyüzemekkel szemben. „Éves szinten 6000 milliárd forintot költünk élelmiszerre, ám a termelõk árbevétele mindössze 1500 milliárd forint. Hatalmas összegek tûnnek el, mivel a termelõk és a fogyasztók közötti értéklánc össze van kuszálva. Vannak olyan kereskedõk, feldolgozók, profitcentrumok, amelyek a pénz minél gyorsabb »pörgetését« tartják a legfontosabbnak, és extraprofitot igyekeznek realizálni” – magyarázta. Mindez a miniszterelnök által említett „hulladék” import élelmiszerek szempontjából is érdekes vetülete a témának. Van olyan magyar érdekeltségû nagyüzem ugyanis, amely számos termékéhez Lengyelországban mûködõ, holland befektetõk üzemeiben tenyésztett, argentin génkezelt szójával etetett sertéseket importál. Egy nagynevû „szövetkezet” pedig az importzöldséget csomagolja újra nagyipari méretekben, és teríti hazai termékként.
A szakértõ szerint a sok száz milliárd forintnyi uniós támogatás egészét nem közvetlenül termelõi szintre kellene „benyomni”, hanem például piackutatásra, piacépítésre is lehetne fordítani belõle. Ez az USA-ban és számos nyugati országban állami ügynökségek feladata, miközben nálunk az értékes piaci információkhoz a gazdák nem tudnak hozzájutni. Ezzel párhuzamosan – folytatta interjúalanyunk – szövetkezetekre is szükség lenne. A dán tejtermelõk szövetkezete például 150 éve mûködik, és gyakorlatilag multiként tudja érvényesíteni a tagok érdekeit. A magyar mezõgazdaságnak azonban nincs ideje megvárni, amíg a szövetkezetek szerves fejlõdés nyomán nálunk is létrejönnek, ezért állami szinten kellene kialakítani azokat. „A szövetkezet olyan termelési forma, amibõl nem lehet kimenteni a vagyont. Vagyis biztosítani lehetne, hogy a termelõk részesedhessenek abból a profitból, amit ma elvisz a tejipar, a húsipar vagy a gabonakereskedõ. Ha a kormány nem megy szembe a jelenlegi status quóval, akkor magára hagyja a vidéket, mondván, küzdjetek fiúk” – mondta végül a szakértõ.
