A negatív világrekord

Súlyos ellentmondások jellemzik a magyar agráriumot: a rendszerváltás óta közel hétszázezer, a mezőgazdaságban dolgozó ember veszítette el a munkáját, miközben a magyar föld a világ összes termőterületének legjobb 3 százalékához tartozik. Az elmúlt húsz évben a magyar hús- és tojástermelés a korábbi mennyiség felére esett vissza, miközben világszerte nő az igény az élelmiszerek iránt. És miközben az egykori szocialista országok mezőgazdaságai 10-40 százalékkal termelnek ma többet, mint a diktatúrában, a magyar mezőgazdaság termelése ugyanebben az időszakban 24 százalékkal csökkent.

A nyolcvanas évek közepén a népgazdaság bruttó termeléséből a mezőgazdaság az élelmiszeriparral együttesen 27 százalékkal részesedett, az összes kivitelnek pedig a 25 százalékát adta. Az ágazat a rendszerváltás előtti években rendre egymilliárd dollár feletti aktívumot eredményezett - derül ki Raskó György agrárközgazdász „Mezőgazdaság, agrárpolitika" című tavaly megjelent tanulmányából. Mivel az ezredforduló évében a bruttó hazai termékből az agrárium már csak 7 százalékkal részesedett, akár azt is gondolhatnánk, hogy ez fejlődés, hiszen ha a mezőgazdaság aránya csökken, az egyben azt jelenti, hogy az ipar és a szolgáltatások aránya nőtt. Azonban ha azt vizsgáljuk, hogy egy adott területen mekkora értéket állít elő az agrárium, akkor egyértelmű, hogy baj van: Hollandiában tízszer több az egy hektárra jutó érték, mint Magyarországon.

Ennél is kedvezőtlenebb adat, hogy a rendszerváltást követő évtizedben a mezőgazdaságban több mint 600 ezer, az élelmiszer-feldolgozásban 100 ezer munkahely szűnt meg. Jelenleg az aktív munkavállalóknak kevesebb mint 5 százaléka talál megélhetést a mezőgazdaságban. A FAO és a KSH adataiból kiderül, hogy miközben 1990 és 2009 között a mezőgazdasági nyersanyagok termelése a világon 36 százalékkal nőtt, Magyarországon ugyanebben az időszakban közel 24 százalékkal csökkent. Még a többi egykori szocialista országban is nőtt a termelés, igaz, meglehetősen eltérő - 10-40 százalékos - arányban. Mindenesetre ki kell jelenteni, hogy hazánkon kívül egyetlen ország sincs, ahol a termelés volumene 1990-hez viszonyítva csökkent volna. „A magyar mezőgazdaság az elmúlt húszévnyi teljesítménye negatív rekordnak számít a világon" - állapítja meg Raskó György.

Optimistán vágtunk bele

A visszaesés főbb okai a rendszerváltást kísérő gazdasági-pénzügyi válság, a hagyományos piacok elvesztése a szocialista országokat tömörítő Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) megszűnése, valamint az alapvető élelmiszerek fogyasztói ártámogatásának megszüntetése voltak. Ennek tudható be, hogy a nyolcvanas években átlagosan kétszer annyi húst, tejet, tojást termeltek Magyarországon, mint 2010-ben, és bár a növénytermelés teljesítménye ennél jobban alakult, de a nyolcvanas években megtermelt szokásos mennyiségektől még így is 10-15 százalékos az elmaradás. A bajok egyébként nem a rendszerváltáskor jelentkeztek először: már 1984-85-re kiderült, hogy a magyar mezőgazdasági termékek exporttámogatás nélkül nehezen eladhatók külföldön - idézte fel a közelmúltat megkeresésünkre Raskó György.

A nagyüzemi gazdálkodás hanyatlásáról, a mezőgazdaság általános válságtüneteiről nyíltan 1986-ban lehetett hallani először. Egy miniszteri értékelés megállapította, hogy közel 300 téesz állami segítség nélkül nem tud kikeveredni az adósságcsapdából, 1989-ben már több mint 400 termelőszövetkezet és közel 30 állami gazdaság került csőd közeli helyzetbe.  De rajtuk kívül mintegy 80-100 állami tulajdonban lévő élelmiszeripari vállalatnál is súlyos pénzügyi-értékesítési problémák merültek fel.

Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke azt mondja, hogy optimistán vágtak bele az új korszakba: „Biztosak voltunk benne, hogy az új rendszer a mi világunk lesz." Annál is inkább, mert a rendszerváltást megelőző években komoly támadásokat éltek meg: „Fiatalként amerikai technológiákat üzemeltettünk, számos műfajban a világ élvonalában voltunk. A magyar ipar arra támaszkodott, hogy volt hús, és volt gabona, ennek következtében pedig energia jött a Szovjetunióból, Nyugatról pedig korszerű technológiák. Emlékszem, hogy 1989-ben az akkor alakult Agrár Reformköröket meghívták a Központi Bizottság ülésére, ahol elmondtuk, hogy amit a párt agrárelképzelés címszóval kidolgozott, az nulla. Ezt követően ez a harmincas-negyvenes éveit járó generáció azt tapasztalta, hogy miközben nem vett részt Rákosi mozgalmaiban - senkit nem ütött az ötvenes években, semmi köze nem volt azokhoz a disznóságokhoz, amik történtek -, a párt első számú céltáblájává vált" - mondta a Heteknek Nagy Tamás.

A föld nem azé, aki megműveli

Ilyen előzmények után joggal remélhették a jobb jövőt, azonban hamar csalódniuk kellett. Az 1990-es választások után megalakult Antall-kormány a föld magántulajdonba adását ugyanolyan természetes és magától értetődő lépésnek tekintette, mint az egyéb állami tulajdonban lévő vállalkozói vagyon privatizációját. Az MDF mellett az SZDSZ és az Agrárszövetség is azt képviselte, hogy azok kapjanak földet kárpótlásként, akik vállalják a föld művelését. (A többiek életjáradék vagy más formában juthattak volna kárpótláshoz.) A koalíciós társ kisgazdapárt azonban más rendkívül fontos pénzügyi törvények megszavazásával folyamatosan zsarolta az MDF-et, így az eredeti koncepció meghiúsult. „Abszurditás, hogy olyan országban, amely árutermelésre képes, a megtermelt mezőgazdasági javak felét pedig a termelőszövetkezetek adták, megtiltották, hogy a szövetkezetek földtulajdonhoz jussanak" - mondja Nagy Tamás. Márpedig jelenleg is így áll a helyzet, az 1994-es a választás előtt megszavazott földtörvény ugyanis más jogi személyiségű gazdasági társaságokkal együtt kizárta őket a termőföld-tulajdonszerzésből.

Az MSZP az 1994-es választási programjában kiemelten foglalkozott e kérdéssel, azt ígérve, hogy hatalomra kerülése esetén a földtörvényt a szövetkezetek érdekeinek megfelelően módosítani fogja. A Horn-kormány azonban semmi érdemi lépést nem tett a termelőszövetkezetek jogi státuszának rendezésére, emiatt a vidéki agrárértelmiség nagyot csalódott a szocialistákban. A vidéket igazából ebben az időszakban veszítette el hosszú időre az MSZP - állapítja meg Raskó György.

Ami pedig a termőföldek nagyság szerinti megoszlását illeti: vannak európai uniós értelemben véve is nagybirtokok 3-5-10 ezer hektárral, másrészt viszont a termelők 70 százaléka 1 hektárnál kisebb földterületen gazdálkodik. Raskó György szerint egy többgenerációs családi gazdaság számára 200-300 hektár föld tud kiszámítható megélhetést nyújtani, de egy szerényebb családi gazdaság is - leszámítva a kisebb virágkertészeteket - minimálisan 50 hektáron képes nyereséget termelni. A KSH adatai szerint jelenleg 51 ezer megfelelő méretű gazdaság működik, ezek képesek olyan nyereséget termelni, ami hosszú távra is garantálni tudja a fennmaradásukat, és ezek azok, melyek az uniós vetélytársakkal szemben is állják a versenyt.

Ügyvédek, brókerek, nőgyógyászok

Külföldiek 2014-ig nem vásárolhatnak magyar földet. Raskó György szerint a törvénnyel annyit sikerült elérni, hogy nem külföldi, hanem magyar spekulánsok vásárolták a magyar földeket az elmúlt tizenöt év során, döntően olyan személyek, akik nem foglalkoznak mezőgazdasági tevékenységgel. „Bróker, bankár, főorvos - főleg nőgyógyász -, ügyvéd: ők vásárolják ma a mezőgazdasági földek jelentős részét, mert készpénzzel azonnal tudnak fizetni. Utána bérbe adják a birtokot" - mondja Nagy Tamás, aki szerint ezzel az a baj, hogy ha a gazdálkodó csak bérelni tud, sokkal kevésbé akar hosszú távra befektetni, mint ha saját földjén gazdálkodhatna. És további veszély, hogy a rendezetlen földkérdés miatt az egykor a szövetkezetekben dolgozó, ma magángazdálkodó hatvanas-hetvenes éveiben járó generáció sem tudja továbbörökíteni a cégét, mert a lehetséges utódok nem látnak benne vonzó koncepciót.

Kiváló téeszek, kiváló tagok

A termelőszövetkezetek közül 1368 alakult át az 1992. évi II. törvény alapján, a vagyonnevesítés során 260 milliárd forint névértékű vagyon felosztása történt meg. Raskó György szerint az Antall-kormány ezzel a lépésével hatalmas lépést tett a falusi középosztály létrehozásának irányába, hiába voltak azonban világos politikai célok és törvények, a falusi társadalmat kezében tartó - erős informális hatalommal rendelkező - szövetkezeti vezetés folyamatos ellenpropagandája következtében a földtulajdon-rendezés és a vagyonnevesítés vontatottan haladt, s maguk a kedvezményezettek többsége sem tudott mit kezdeni a felkínált lehetőséggel. Nagy Tamás ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság átalakulása során is bebizonyosodott: a szereplőknek csak egy nagyon kis hányada akar és képes vállalkozni, befektetni, kockáztatni. Az emberek túlnyomó többsége erre nem alkalmas, ugyanakkor szívesen dolgozna alkalmazottként, nyilvánvalóan szerényebb, de megélhetést biztosító jövedelemért.

Nem Antallék szúrták el

A magyar élelmiszeripart a keleti tömb sztárjának tartották, ám a rendszerváltás után kiderült, hogy a KGST- országokban kelendő termékek Nyugat-Európában nem versenyképesek. Raskó György szerint az a legenda sem valós, miszerint az orosz piacot pedig Antallék gőgje miatt veszítettük el. Mint a fentebb idézett tanulmányában olvasha­tó, a Szovjetunió, majd 1991 nyarától Oroszország és az utódállamok a magyar élelmiszerekért csak (fedezetlen) rubel­lel akart fizetni, amivel a magyar gazdaság nem tudott mit kezdeni. A Szov­jetunió szétesése, az orosz és az utódállamok gazdaságának átmeneti leállása következtében a keleti térség nagyrészt nyugati élelmiszer-segélyszállítmányokra volt utalva, Magyarország azonban nem volt abban a helyzetben, hogy segélyeket osztogasson, s érthető, hogy az oroszok a számukra olcsóbb megoldást választották, azaz a Közös Piacból és az USA-ból érkező élelmiszersegélyeket, illetve exportszubvencióval erősen megtámogatott élelmiszerek vásárlását részesítették előnyben a drágának tartott magyarral szemben. Raskó szerint így szerzett magának élelmiszer-piaci pozíciókat a Nyugat az egész keleti térségben, kiszorítva a két korábbi nagy beszállítót: a magyarokat és a lengyeleket.

100 százalék külföldi

A magyar élelmiszeripar magánosítása a kilencvenes évek végére zárult le. A növényolajiparban, az édes- és cukoriparban, a dohánygyártásban és a söriparban a külföldi tulajdon részesedése a jegyzett tőkéből megközelítette a 100 százalékot, ugyanakkor más stratégiai fontosságú szakágazatokban, mint például a gabona-, a sütő-, a hús- és baromfiiparban meghatározó maradt a hazai tulajdon.

A rendszerváltást követően a tulajdonjogot szerzett külföldiek 8 milliárd dollárt fektettek az élelmiszeriparba. Nagy Tamás emlékeztet rá, hogy annak idején ő és társai is erősen támadták az élelmiszeripar magánosítását, mert azt szerették volna, hogy a termelők kapjanak tulajdonrészt ezekben a vállalatokban. „Ma azonban tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy azzal, hogy tulajdont szerzek egy vállalatnál, még semmit sem oldottam meg, legfeljebb a veszteségeket veszem át. Lehetett volna arra törekedni, hogy ezek a vállalatok tőkéhez, technológiához jutnak, és ennek következtében a piacon maradnak, de ma már úgy látom, ennek csekély realitása volt. Biztos, hogy sok esetben beszélhetünk a privatizáció kapcsán disznóságokról, ám a tőkehiányban szenvedő Magyarország akkor is korlátozott lehetőségekkel bírt" - mondja Nagy Tamás.

Sokan csodálkoznak azon, hogy ha a magyar élelmiszerek valóban olyan kiválóak, mint amilyen a hírük, miként lehetséges, hogy a hazai üzletekben a 30 százalékot is meghaladja a külföldi élelmiszerek aránya. Mindez úgy lehet, hogy ezek a külföldi termékek olcsóbbak és jobb minőségűek a magyar versenytársaknál. Ennek pedig az az oka, hogy a magyar termelők jelentős hányada nem hajlandó bekapcsolódni a szervezett - számlaadással zajló - élelmiszer-kereskedelembe. Raskó György szerint az élelmiszertermelésben „orbitálisan magas" a feketegazdaság aránya. A zöldség-gyümölcs termelésben 30-40 százalék közötti, de a kertészetben, a sütőiparban, a baromfiiparban is legalább 10-15 százalékos.

„Elgondolkodtató -mondta a napokban az ATV Tabu című műsorában Raskó -, hogy miközben a hivatalos adatok szerint Magyarországon tavaly 110 ezer tonna cukrot állítottak elő, papíron 200 ezer tonna volt a cukorexportunk."  Ez nyilvánvaló áfacsalásra utal, amin persze nincs mit csodálkozni, hiszen a 27 százalékos magyar áfakulcs európai csúcs: Spanyolországban 8, Németországban 7,5, Lengyelországban 6 százalék az élelmiszert sújtó áfa mértéke.  Agrárszakemberekkel beszélgetve úgy tűnik, hogy Magyarországon két jelentős réteg áll szemben egymással: a fehérgazdaságban termelő közép- és nagygazdaságok, illetve az őstermelők. Ez utóbbiak adómentesen termelhetnek, miközben - egyes vélekedések szerint - óriási bevételeik vannak. A mint­egy 400 ezer őstermelő és a szintén az államtól függő 600 ezer kisparaszti gazdaság fennmaradása politikai érdek, hiszen a hatalom szavazóbázisként számíthat rá.

Nyertesek és vesztesek

Raskó szerint az agrárium szereplői közül a szántóföldi növénytermelők, a földtulajdonosok és a fogyasztók az európai uniós csatlakozás nyertesei, míg az állattenyésztők és az élelmiszeripar a vesztesek közé tartoznak. Amint maga az agrárium is sokszoros ellentmondással jellemezhető, politikai-gazdasági megítélése is meglehetősen ellentétes. Az egyik irányzat szerint „az agrárium Magyarországon inkább társadalom- és vidékpolitikai kérdés, azaz nem úgy tekintünk rá, mint a nemzetgazdaság más ágazataira, ahol a termelés és a jövedelem növelése a cél". A másik nézet szerint „a mezőgazdaság a nemzetgazdaság »húzóágazata«, azaz: az agrárium ne eltartott legyen, hanem járuljon hozzá a nemzeti jövedelem termeléséhez, a gazdaság növekedéséhez" - olvasható Raskó tanulmányában.

Miért beteg a magyar agrárium?

A mezőgazdaság utóbbi két évtizedben lezajlott vesszőfutásának részben gazdasági, részben belpolitikai okai vannak. A birtokpolitika és a gaz­dálkodás formája, a fekete- és a szürkegazdaság nyomasztóan magas aránya az agrártermelésben, a folyamatos visszaélés az őstermelői státusszal a rendszerváltás óta belpolitikai vita tárgya. A fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokhoz viszonyított gyenge teljesítmény egyik fontos oka a súlyos tőkehiány mellett a szakképzettség alacsony színvonala az egyéni gazdálkodóknál. Egy KSH-felmérés szerint az egyéni gazdálkodók 77 százalékának semmiféle szakirányú képesítése sincs, a gazdálkodást gyakorlati tapasztalatok alapján végzik - összegez Raskó György. Nagy Tamás összegzésként lapunknak azt mondta, hogy Magyarország az adottságai alapján egy árutermelésre alkalmas ország.

Ma az élelmiszer fegyverként jelenik meg a világban, óriási élelmiszerhiány van, az árak emelkednek. Egy átgondolt, szisztematikusan végrehajtott, a falu egész közösségét szolgáló nemzeti agrárpolitikával stabil munkahelyeket, biztos megélhetést nyújthatnánk a vidéki lakosság számára. Ennek híján azonban ma százezreket fenyeget a szociális sokk.