hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elhallgatott gyalázat

2013. 11. 11.
A köztévé után a mozikban is debütált Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilmje. A háborús erőszakot, és azon belül is a magyar nők tömeges meg­erőszakolását felidéző alkotás árnyalni igyekszik a hős felszabadító szovjet hadsereg máig élő mítoszát.

Az 1944-ben Magyarországot megtámadó Vörös Hadsereg katonái becslések szerint 400-800 ezer nőt, lányt erőszakoltak meg. Jóllehet „csak” minden tizedik szovjet katona, azaz százezer fegyveres követett el ilyen bűncselek­ményt, Ungváry Krisztián történész szerint a csoportos és rendkívül gyakori erőszak a bevonulás első 2-3 hónapja alatt lezajlott. Különösen az ország keleti vidéke és a főváros volt érintett, egyes helyeken akár 80 százalékos volt a szexuális erőszak veszélye. Jellegzetes módon az elhurcolt nők vagy lányok karját, lábát többen lefogták, amíg mindenki keresztül nem ment rajtuk.

Skrabski Fruzsina dokumentumfilmjében megszólalnak szemtanúk, történészek, háborús veteránok egyaránt, az egyik orosz történész pedig leszögezi: a Vörös Hadsereg háborús erőszak és brutalitás tekintetében felülmúlt minden más európai hadsereget. Tény, hogy nemcsak az ellenséggel, hanem a sajátjaikkal, például az ukránokkal szemben sem ismertek irgalmat, miként a felszabadított lágerekben is megerőszakolták a zsidó nőket.

„Nem az volt a célom, hogy sebeket szaggassak fel, vagy politikai hangulatkeltést folytassak, bár a múlttal való bármilyen szembenézés esetén ezeket elkerülni nem lehet. Úgy gondoltam, hogy az áldozatok megérdemlik, hogy egyszer napvilágra kerüljön ez a téma, és legalább így kapjanak valamiféle elégtételt” – mondta el lapunknak Skrabski Fruzsina rendező, akinek nevéhez fűző­dik a Biszku Béla-féle 2010-es riportfilm. Hozzátette: az utolsó pillanatban vagyunk, hiszen az érintettek már nagyon idős emberek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!