Kereső toggle

Költőpénz

Elegük van a németeknek, hogy ők fizetik a számlát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem lehet még teljesen fellélegezni, annak ellenére, hogy a múlt csütörtöki eurócsúcson megállapodtak a tagállamok, hogy megmentik Görögországot az államcsődtől. A vita azonban nem csitul, és elmaradhatatlan a megszorítások miatti fogcsikorgás, ha hosszú távú javulást szeretnének. A Deutsche Bank vezető közgazdásza szerint korlátolt felelősségű társaságot kellene kreálni az eurózónából. A német vezető bankárok kijelentették, hogy ha a helyzet nem változik, esetleg tovább romlik, a németek akár ki is szállhatnak az eurózónából, ami megszámlálná a közös európai fizetőeszköz napjait. Az elégedetlenség nő a német választókban: 80 százalékuk szerint vált instabillá a közös európai fizetőeszköz.

Érthető a német választók növekvő ellenérzése, és az, hogy belefáradtak abba, hogy a nagy áldozatok árán kitermelt adójuk rendszeresen a túlköltekező államok feneketlen zsebébe vándorol. Annak ellenére, hogy Angela Merkel kancellár próbálja a kritikusokat azzal vigasztalni, hogy „minden, amit a stabil euró létrehozására költünk, többszörösen megtérül majd", egyre nyilvánvalóbb a nép számára, hogy az euró egyáltalán nem az, amit annak idején „eladtak nekik": nem olyan fizetőeszköz, amelyet olyan szuverén államok vezetnek be, akik ezután is a saját gazdaságpolitikai felelősségüket viselik. Mivel ennek megfelelően hozták létre az euró felett őrködő intézményrendszert is, amelyben az Európai Központi Bank e bizalom miatt nem tudja szankcionálni az eurót veszélyeztető költségvetési politikát, hatalmas eltolódás jött létre az eurózónán belüli országok teljesítményében és adósság-helyzetében.

Értelemszerű tehát, hogy mivel nincs más választásuk, a jól teljesítők fizetik ki az úgymond felelőtlenül gazdálkodó tagok hibás döntéseiből eredő hatalmas veszteségeket. Ha ugyanis bármelyik állam tönkremegy, az magával rántja a többieket is. Ez vált nyilvánvalóvá Görögország, majd Portugália és újabban Olaszország gazdaságának megingásával. A költekezést finanszírozó államkötvények megemelt hozamát, ami vonzza a befektetőket, valakinek ki kell ugyanis fizetni. Ha egy állam fizetésképtelenné válik (például egy spekulánsakció következtében), beindul a dominóelv: ha nem lépnek közbe, az első bukás „mindent visz". Emiatt nem igazán lehetséges az újra és újra finanszírozásra szoruló államokat felülről „megregulázni", mivel ennek a legjobb módja az volna, ha nem kapnának több segítséget, és egyedül kellene megoldaniuk a problémát. Ez azonban beláthatatlan következményekkel járna a többi államra nézve.

Az Egyesült Államokban, amelynek az Európai Unió ellenpólusa kíván lenni a világgazdaságban, ezzel szemben megengedhető, hogy egy szövetségi állam csődbe menjen, mert a bankjai fölött az egész országra (és a nemzeti fizetőeszközre) kiterjedő gazdasági védőhálót von ki, ami nem engedi, hogy egy állam hibás döntései az egész gazdaságot beborítsák. Európa ebben a kérdésben, a mellékelt ábra szerint, igen jelentősen le van maradva.

A múlt heti uniós csúcs pontosan ezt a védőháló-dilemmát kívánta megoldani, ami bizonyos értelemben véget vetne az egyre súlyosbodó krízisnek. Az eurózóna 17 tagállama megállapodott, hogy segítséget nyújtanak Görögországnak. 2014-ig a görög államadósság 50 százalékának elengedése mellett az unió és a Nemzetközi Monetáris Alap (IMF) 109 milliárd eurót, az európai bankszektor pedig 37 milliárd eurót „dob be a közösbe", hogy kihúzzák a görögöket a csávából.

A csúcs előtt Jens Weidmann, a német központi bank elnöke a Bild am Sonntagnak adott interjúban élesen bírálta azokat a törekvéseket, amelyek az eurózóna államai által közösen kibocsátott nemzetközi kötvénnyel kívánnák megoldani a problémát. Ez ugyanis a jegybankelnök szerint transzferuniót hozna létre az eurózónából, ami pont nem segítené a felelős nemzeti gazdálkodást - túl sok volna ugyanis a garantált segítségnyújtás, ami nem serkenti a kormányokat a szigorú költségvetési politikára. Annak ellenére nem támogatják ezt a változatot a németek, hogy ez a felállás az egyes országoktól korlátozott felelősséget követelne meg. A nemzetközi kötvény ugyanis nemcsak azoknak az országoknak a hitelképességére van hatással, amelyek rosszabbul teljesítenek, de ronthatja a jól teljesítő finanszírozók minősítését is.

Szó esett arról is, hogy a 2010-ben létrehozott Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz segítségével szigorúbban válasszák szét az uniós fiskális politikát a pénzügypolitikától. Ha ugyanis nagyobb súllyal vesz részt a mentésben a „mentőcsomag alap" olyan szituációkban, ahol a befektetői pánik ellensúlyozása miatt emelkednek az államkötvényhozamok, akkor többé nem az Európai Központi Banknak kellene felvásárolni a befektetők kivonulása miatt a piacot elárasztó államkötvényeket, hogy megmentse az adott országot a csődtől. Mindemellett az alap olyan országokban is beavatkozhat, amelyek nincsenek benne a segélyprogramban. Thomas Mayer, a Deutsche Bank vezető közgazdásza a Spiegel magazinnak elmondta, hogy a német jegybankelnök mindenekelőtt a német érdekeket kell, hogy képviselje. Ugyanis ha a továbbiakban is az a veszély fenyeget, hogy a németek további tőkeinjekciókat kell, hogy kipréseljenek a gazdaságból mindamellett, hogy hozzájárulnak az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz fenntartásához is, akkor a választók könnyen arra kényszeríthetik a politikusokat, hogy térjenek vissza a jó öreg márkához. A közgazdász szerint ez egyelőre természetesen nem valószínű, de sok minden történt az utóbbi hónapokban, amire senki nem számított.

Ulrich Kater, a Dekabank vezető közgazdásza szerint a politika egysége is hiányzik. Így a gazdaságpolitikai intézkedések mellett az egyre növekvő uniós politikai integrációra is szükség van - így ugyanis könnyebben átvihetők a reformok. A jelenlegi felállásban hiányzik az egyes országok költségvetési politikájának ilyen kiegyenlítődése, amit politikai szinten lehetne garantálni, így a megszorítások nem fogják a versenyképességet javítani, és nagy valószínűséggel az érintett tagállamokban szociális feszültségeket is kirobbanthatnak.

Thomas Mayer elmondta, hogy ha az eurózóna tagállamai nem tudnak megállapodni abban hosszú távon, hogy az Európai Központi Bank nem finanszíroz a jövőben természetellenesen működő gazdaságokat, hanem csak az euró értékét őrzi, illetve hogy mindenki csak korlátozottan felel a másikért, pár évnél több ideje nincs már az eurónak. A további felelőtlen adósságpolitika ugyanis azt fogja eredményezni, hogy a németek és a hollandok a választók nyomására hamarosan kiszállnak a hajóból.

Olvasson tovább: