Kereső toggle

A Kádár-rendszer közelnézetből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Befejeződéséhez közeledik egy nagyszabású országos pályázat, melynek keretében a budapesti Bornemisza Péter Gimnázium diákjai egy hetvenöt részes interjúsorozatot készítettek a Kádár-rendszer vallási viszonyairól. Az interjúk arról tanúskodnak, hogy a korszakban nemcsak a kommunista államhatalom akadályozta a bibliai hit szabad gyakorlatát, hanem a megcsontosodott felekezeti tradíciók éppúgy, mint a gyakran családi szinten elvárt hamis hűség a kiüresedett, holt vallásos hagyományokhoz.

Országosan hatvankilenc középiskola vett részt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által meghirdetett és döntően EU-s pénzből finanszírozott Emlékpontok című pályázaton. Az elkészülő mintegy háromezer interjú közzététele nagyban tudja segíteni azt, hogy a huszadik századról sokkal valósághűbb képpel rendelkezzünk, illetve kiváló anyag a történelemoktatás megújításához, hiszen az interjúk tanárok számára oktatási célra szabadon felhasználhatók.

Fontos a Kádár-rendszer vallási viszonyait jobban megismerni, hiszen a közvéleményhez 1989 óta is csak részleges információk jutottak el e kérdésről. A rendszerváltáskor ugyanis az egyes felekezetek felső vezetése, amely korábban együttműködött a kommunista államhatalommal, többnyire sikeresen mentette át hatalmát az új rendszerbe, és jelentős szerepet játszott alapvető információk visszatartásában. Pedig - ahogy az egyik interjúalany, Iványi Gábor metodista lelkész megfogalmazta - az elhallgatott és fel nem dolgozott bűnök önálló életet kezdenek el élni, és megrothasztják az embert. Hasonló romboló hatást tudnak kifejteni a felekezetekre is vezetőik árulásai vagy más negatív tettei, ezért a jövő szempontjából is kulcsfontosságú a múlttal való kritikus szembenézés.

A hetvenöt részből kitűnik, hogy minden felekezet körében megvolt az igény a megújulásra, az őszinte, élő hitgyakorlatra már a hetvenes években is. Ugyanakkor országszerte meghatározó jelleggel jelen volt egy negatív vallásosság, amelyből alapvetően hiányzott az Istennel való személyes kapcsolat, és amely nem is tudta pozitív irányban megváltoztatni az emberek életét. Ezt a vallásgyakorlatot az államhatalom nem ítélte veszélyesnek. Ezért megelégedett azzal, hogy kézben tartsa a vezetőket, és rajtuk keresztül irányítsa az egyházakban tömegesen jelen lévő üres vallásosságot. Azt is elfogadtatták a felekezeti vezetőkkel, hogy egyházi épületeken kívül nem lehet Igét hirdetni, evangelizálni. Tilos volt a Bibliát terjeszteni.

A megújulási törekvések képviselői így egyszerre találták szembe magukat saját felekezeti vezetőiknek és az államhatalomnak a haragjával. A hetvenes évek derekától a legígéretesebb ilyen irányzat a karizmatikus mozgalom volt.

Ennek legdinamikusabban fejlődő közössége a Németh Sándor által alapított Hit Gyülekezete volt, amely 1979-ben egy hétfős buzgó imacsoportból indult. A vallási életet totálisan ellenőrizni kívánó Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) számára elfogadhatatlan volt egy olyan egyházi csoport, amely független az államtól, sőt, amely dacolni mer az egyházügyi parancsokkal, ahol az emberek megtérnek, és odaszánt hívőkké válnak, akik készek anyagi áldozatokat is vállalni közösségükért.

Az ÁEH egészen a rendszerváltásig megtagadta a gyülekezet arra irányuló kérelmét, hogy államilag elismert vallásfelekezetté válhasson. Így viszont minden istentisztelet törvénybe ütköző cselekedetnek minősült. Ennek dacára hetente rendszeres összejöveteleket tartottak Budaörsön, egy legendássá váló korábbi présházban.

A hatóságok változatos eszközökkel igyekeztek felszámolni a lendületesen növekedő gyülekezetet. Mivel a Kádár-rendszer ekkor már nem használta a Rákosi-korszak durva módszereit, ezért leggyakrabban a megfélemlítést és a dezinformálást alkalmazták. A budaörsi háztól nem messze rendőrbódét állítottak fel, a hívőket igazoltatták. Volt olyan, akit megtérése napján háromszor is megbüntettek, amíg hazaért. Arra is volt példa, hogy rendőrök rontottak be az istentiszteletre, illegális drog- és szexpartival vádolva a közösséget. A titkosrendőrség nagy lehallgató apparátussal települt ki az egyik szomszédos ház pincéjébe, és onnan is figyelték az összejöveteleket.

Balatonfüreden azt az idős nénit, aki a lakását felajánlotta a gyülekezet istentiszteleti helyéül, két civil ruhás ügynök életveszélyesen megfenyegette. Úgy ráijesztettek a hölgyre, hogy még a házát is eladta, és a Balaton déli partjára költözött.

Az egyik gyülekezeti tag Aszófőn ajánlotta fel a saját házát istentiszteleti célra, de az első összejövetelt követő éjszakán egy mindmáig ismeretlen tettes felgyújtotta a házat.

A tűzoltók csak hosszas késlekedéssel indultak oltani, megérkezésük után pedig közölték, hogy nem elegendő a vizük, ezért visszafordultak. Így a gyülekezeti ház porig égett, a hatóságok mégis a gyülekezeti tagot sújtották pénzbüntetéssel.

Az interjúknak nemcsak a személyesség a nagy értékük, hanem az is, hogy számos olyan - az előbbiekben felsorolt - eseményre és összetevőre rávilágítanak, amelyek a hivatalos iratokból sosem derülhetnének ki.

Diákszemmel

A pályázatban a Bornemisza Gimnázium negyvenhat diákja vett részt. Az alábbiakban néhányuk véleménye olvasható:
„Ezek a videók csak ersítették a kiállásomat a hitem mellett, és persze azt az identitásomat, amely által tudom, hogy hova, illetve Kihez tartozom.”
„Az, ami szinte minden interjúalanyom élettörténetét végigkísérte, a hŐség és kitartás a hit és az elvek mellett!”
„Az interjúk megersítettek abban, hogy bármi történik, álljak ki a hitem mellett.”Ű
„Számomra összességében az volt a megdöbbent, hogy voltak olyan idk, mikor a hitet követni illegális volt, mégis rengeteg ember, akivel találkoztunk, ennek ellenére a bels hangjára hallgatott, nem a küls nyomásra.”
(Összeállította: Petrcz Jordán)

Olvasson tovább: