Kereső toggle

Boldoggá avatott pápa

II. János Pál: sikerek és ellentmondások

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2011. május elsején XVI. Benedek pápa Rómában több százezer zarándok jelenlétében boldoggá avatta elődjét, II. János Pált. Az egyházfő huszonhét évig tartó uralma a harmadik leghosszabb volt a pápák eddigi történetében. Ez az időszak minden korábbinál látványosabb volt, azonban számos ellentmondás is kísérte.

Az 1978. október 16-án megválasztott II. János Pál 456 év után az első nem olasz főpap volt a pápai trónuson és egyben a történelem első szláv pápája. II. János Pál egyik fő célja az volt, hogy világszerte megerősítse a katolicizmus befolyását. Ebben fontos szerepet szánt a pápai látogatásoknak. A katolikus egyház egyfajta „utazó nagyköveteként" 104 útja során 129 országot látogatott meg. Magyarországon kétszer járt, 1991-ben és 1996-ban. Ezt megelőzően több mint kilenc évszázadon át nem járt pápa Magyarországon.

Miközben a római egyház megújítását hangsúlyozta, II. János Pál a katolicizmusnak éppen azokat az elemeit állította középpontba, amelyek élesen szemben állnak a bibliai alapelvekkel. Így például szorgalmazta az oltáriszentség imádását, annak ellenére, hogy a római katolikus egyházon kívül egyetlen keresztény felekezet sem fogadja el az úrvacsorai kenyér, illetve ostya átlényegülésének tanítását.

Közismert a pápa rendkívüli buzgósága annak érdekében, hogy a Mária-kultuszt minden addiginál intenzívebbé tegye. Pápai jelmondata is személyes elkötelezettségét hirdette: „Totus tuus sum Maria" azaz „Mária, teljesen a tied vagyok".

Ugyanakkor Máriának azokat a tulajdonságait hangsúlyozta, melyek szemben állnak a Biblia kijelentéseivel. Így például az 1987-ben kiadott Redemptoris Mater (A Megváltó Anyja) kezdetű terjedelmes enciklikájában Máriát „Theotokosznak, Istenanyának, az Egyház Anyjának, a Mindenség Királynőjének, közbenjárónak" stb. minősítette, aki elvezeti a híveket az oltáriszentség imádásához.

Azt tanította, hogy az embereknek először Máriához kell megtérniük, mivel egy Mária-korszak fogja megelőzni Jézus Krisztus visszajövetelét a Földre.

II. János Pál fontos gesztusokat tett a zsidóság felé. 1986-ban ő volt az első pápa, aki belépett a római zsinagógába. 1993-ban negyvenöt év elteltével a Vatikán elismerte Izrael Államot. 1998-ban pedig a pápa támogatásával a Zsidósággal Való Vallási Kapcsolatok Bizottsága kiadta a Megfontolások a Soáról című dokumentumot. Ebben elítélték a holokausztot, az antiszemitizmust és a rasszizmus minden formáját. Ugyanakkor ebben egyetlen konkrétumot sem említettek a katolikus egyház felelősségéről a hosszú évszázadok antiszemita üldözéseivel kapcsolatban. Egyetlen katolikus egyházatya, teológus vagy főpap sem került megemlítésre, pedig számos kiemelkedő katolikus személyiség antiszemita öröksége terheli az egyháztörténelmet. Köztük olyan hírességek, mint Aranyszájú Szent János, aki a zsidók azonnali legyilkolása mellett érvelt, Szent Ambrus, aki a zsinagógák büntetlen lerombolásának jogosságát igyekezett elfogadtatni, Szent Ágoston, aki a zsidóság megalázott helyzetben tartását szorgalmazta, III. Ince pápa, akinek vezetésével a IV. lateráni egyetemes zsinat kimondta, hogy minden zsidót el kell távolítani állami állásokból, és megszégyenítő ruhadarabbal kell őket megkülönböztetni a katolikusoktól, vagy a magyar Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, aki a zsidóságra vonatkozóan gyalázkodva „poloskainvázióról, patkányhadjáratról" írt munkájában.

II. János Pál fellépett a növekvő létszámú és befolyású független karizmatikus egyházi közösségek ellen Közép- és Dél-Amerikában éppúgy, mint Közép-Európában.

Pápaságának súlyos tehertételét jelentette az is, hogy egyáltalán nem sikerült előmozdítania a katolikus klérus erkölcsi megtisztulását. Épp ellenkezőleg, számos homoszexuális és pedofil pap és főpap esetét igyekeztek ezekben az évtizedekben eltussolni. Több mint negyedszázados uralma alatt mindvégig jellemző volt, hogy egyre kevesebben választották a katolikus papi pályát, és egyre csökkent a katolikus templomba járók száma. Ezen a tendencián különböző próbálkozások ellenére sem sikerült változtatni.

II. János Pál buzgó szorgalmazója volt az ökumenizmusnak. Ez azonban nem egyenrangú felekezetek közeledését és együttműködését jelentette, hiszen a korszak vatikáni deklarációi egyértelműen hirdették, hogy a római katolikus egyházon kívül nem létezik egyetlen más tényleges egyház sem. A Hittani Kongregáció által 2000-ben kibocsátott Dominus Jesus dokumentum ismételten megfogalmazta az egyedül üdvözítő katolikus egyházról szóló tanítást: „Krisztusnak egyetlen Egyháza van, mely a Péter utóda és a vele közösségben lévő püspökök által kormányzott katolikus Egyház." E deklaráció azt is félreérthetetlenül kinyilvánította, hogy a katolikus egyházon kívüli egyházi közösségek „nem egyházak a szó sajátos értelmében" (IV. fejezet 17. pont). A dokumentum azt is rögzítette, hogy minden más felekezet csak alárendelt viszonyban lehet Rómával, hiszen a primátust, az egyetemes egyházfőséget „Isten akarata szerint Róma püspöke objektíven birtokolja és gyakorolja az egész Egyház felett".

Az ökumenikus közeledési szándék őszinteségét erősen megkérdőjelezte, hogy változatlanul érvényben tartották mindazokat a megsemmisítő célzatú egyházi átkokat, anathémákat, amelyeket az 1545-1563 között ülésező tridenti egyetemes zsinaton fogalmaztak meg a bibliai alapelveket valló protestáns hívők ellen, és ezt 1999-ben írásban is megerősítették. Ebben az évben ugyanis a reformáció emléknapján, október 31-én közös katolikus-evangélikus nyilatkozatot adtak ki a két felekezetet hosszú évszázadok óta szembeállító megigazulás kérdésében. A nyilatkozatot katolikus részről Edward Cassidy bíboros, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács elnöke írta alá, és az ökumenizmus nagy sikereként állították be. Ugyanakkor a dokumentum bevezetőjében kimondták, hogy „a római katolikus egyház tridenti zsinatán megfogalmazott tanbeli elítélések (anathémák) mindmáig érvényesek". Így hivatalosan a protestánsokat napjainkban is ugyanazokkal a megsemmisítő átkokkal sújtják, amelyeket már több mint ötszáz éve kimondtak rájuk. (A szerző történész.)

Olvasson tovább: