hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tovább ketyeg a drogbomba
Újabb legális szerek lépnek a betiltott Kati helyébe

2011. 03. 17.
A Kati néven elhíresült drogot ugyan januártól betiltották, de az utóbbi időben soha nem látott mennyiségű új, legális pszichoaktív szer bukkant fel Európában és Magyarországon is. Februárban tizenkilenc olyan magyar webboltot találtak, amelyek növényvédőnek, füstölőnek vagy oldószernek álcázva kínálnak tudatmódosítókat - minél többet vesz valaki, annál olcsóbb alapon. Ezek a szerek nincsenek tiltólistán, ezért a fogyasztásuk nem számít bűncselekménynek. Eközben a Kati, vagyis a mefedron sem tűnt el az utcáról, a dílerektől ugyanúgy be lehet szerezni, mint korábban. A kábítószerek használata a mindennapok részévé vált, a drogok terjedésének szinte lehetetlen gátat szabni - vélik a szakemberek.

Rekordszámú új pszichoaktív kábítószerről számoltak be az európai hatóságok 2009-ben - áll egy, a nemzetközi drogfogyasztást és -kereskedelmet bemutató kiadványban. Összesen 24 új szert találtak, míg 2008-ban „csak" 13 újat regisztráltak. A trend egyértelmű, senki sem akar börtönbe kerülni néhány óra „pörgés" miatt - mondja Szekeres Márió, az S.O.S Egyesület a szenvedélybetegekért munkatársa. A drogprevencióval foglalkozó Márió a maga életében tapasztalta meg a kábítószerek okozta „élő halált", és hét év drogozás után ébredt fel. Nyolcévi tiszta élet után egyre erősebb lelkiismeret-furdalás gyötörte, hiszen rengeteg embernek adott el anyagot, így a drogprevencióval törleszti adósságát. „A prevenció a megelőzésről szól, de sok esetben inkább a már kialakult függőséggel találjuk szemben magunkat, mert amikor megnyílnak a diákok, hamar kiderül, hogy nagy részük minden hétvégén anyagozik, a különbség csak abban van, ki mit fogyaszt. Legyen szakképző, szakközépiskola vagy akár gimnázium, közös bennük, hogy a drog mindenütt jelen van, de senki sem akar a felszín alá benézni" - mondja az egyesület másik tagja, Csontó László. A tanárok a szülőktől várják ezt, a szülők meg a tanintézménytől; a társadalom a hatalomtól, a törvényhozástól és a rendőrségtől követeli a drogkérdés megoldását. A szakemberek egyöntetűen állítják: nincs törvény általi megoldás, azzal, hogy illegális lesz egy szer, még nem tűnik el az utcákról, a rendőrség pedig nem tudja felszámolni a kereskedelmet és a termelést.

Zacher Gábor, a Péterfi Sándor utcai kórház főorvosa talán a legtöbbet látott szakember, aki a drog áldozataival találkozott. A kórházban pontos statisztikát vezetnek, amely szerint az elmúlt évtizedben folyamatosan növekedett a drogfüggők száma, akiknek az életkora egyre alacsonyabb, azaz egyre fiatalabbak kerülnek be a toxikológiai osztályra, kábítószerek miatt. Zacher szerint ma divat  drogozni, ez az egyik fő oka a kábítószerezésnek, másrészt pedig a „hétperces" gyerekek világát éljük, ami azt jelenti, hogy felmérések szerint napi átlagban ennyi idő jut a gyerekeinkre. Célország lettünk, felkészületlenül ért bennünket a drogkérdés; sem az egészségügy, sem a szociális intézményrendszer nincs felkészülve rá - mondja a szakember. Mi lehet a megoldás? Olyan értékrend megfogalmazása, amelynek alapján igenis merjenek nemet mondani a fiatalok az ilyen kihívásokra. A büntetéssel való fenyegetés biztosan nem segít. A prevenció talán igen, de a nevelés a legfontosabb - adja meg a választ az orvos.

Legális tudatmódosító szerekhez nagyon könnyű hozzájutni az interneten. A Nemzeti Drog Fókuszpont idén január 13. és február 4. között kutatást végzett négy ilyen szer internetes kereskedelméről. A négy szer közül kettő a mefedronhoz hasonlóan katinonszármazék, mindkettőt növénytápsóként hirdetik, sőt az egyiket fürdősóként is. Ezenkívül vizsgáltak egy oldószert és az illatosítóként, relaxációs füstölőként árult szintetikus kannabinoid hozzáférhetőségét is. Rengeteg, de nagyrészt ugyanazok által feladott apróhirdetés mellett összesen 19 olyan weboldalt találtak Magyarországon, amelyeket kifejezetten ezeknek a szereknek az értékesítésére hoztak létre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!