A bírságolás megakadályozása érdekében Szabó Máté ombudsman Belügyminisztériumhoz továbbított levele szerint: „Megengedhetetlen, egyúttal pedig az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság veszélyét hordozza magában minden olyan adminisztratív megoldás vagy arra irányuló javaslat, amely a szükséges intézkedéseket a hajléktalanok közterületi jelenlétének városképi kérdésére adott válaszként próbálja megfogalmazni.”
Háttérben reggelig tüntető tömeg. Nem messze tőlem a fal tövében meghúzódó ember alszik. Akkor gondolom ott este: annak, hogy ne lásson iszonyatos emberi állapotokat a járókelő a városképben, nem az a megoldása, hogy az állam a betegség látszatát szünteti meg. Attól még megmarad a hajléktalanság. Ha nem látjuk, nem érezzük a szagát, akkor is. Nem felületi kezelésre, hanem gyökeres megoldásra van szükség, mielőbb, ami a felhatalmazott politikai „elit” felelőssége is. Okafogyottá kell tenni a hajléktalanságot, az érintetteket együttműködővé saját jóérzésünk, a hajléktalanok jóérzése, saját hazánk és Magyarország presztízse érdekében is, ahol még mindig csak 10 100 férőhely van a szállókon, de háromszor annyi hajléktalan.
Hajdú-Pataki Béla hetvenéves hajléktalan, a Wesley János Főiskola elsőéves szociális munkás hallgatója. Filmbe illő a magyar hajléktalan története, aki réges-régen mozigépész volt, most pedig, hetvenévesen készül (utcai) szociális munkásnak. Ebben „a moziban” külön jelenet, amint az elsőéves, idősebb hallgató idén ősszel a Nyugati-aluljáróban csövez. Arra jár Donkó Erzsébet, aki a szociális munkát tanítja, és Iványi Gábor lelkész,
a Wesley rektora.
Megkérdezik:
–ŰTestvér! Te Wesley-s főiskolai hallgató! Te szépkorú! Te itt élsz?
–ŰIgen, mert kitettek a szállóról. Fellebbeztem kétszer. Nem nyertem. Segítsetek, ha tudtok – feleli. Iványi Gábor még aznap kollégiumi férőhelyet szerzett a hetvenéves, tizenöt éve hajléktalan főiskolai hallgatónak, aki nekem szerdán este azt mondta ott a Blahán:
„Úgy érzem, talaj van a lábam alatt.”
A főpolgármester Társadalmi megbékélésnek nevezi programját. A hajléktalanügyet összetett rendészeti, építészeti és szociális feladatnak tekinti, mely emberhez méltóbb körülményeket teremt az aluljárókban élő csöveseknek. 116 hajléktalant megszólítottak, 30 visszautasított mindent, 10 magától kereste fel a szállót, 50 főnek már helye van, 26 emberé pedig még folyamatban. Viszont két-háromezer ember alszik közterületen, Budapesten. Ötezren szállókon. Tömegek nyomorúságos lakáskörülmények között.
Az aluljáró közepén amputált lábú, fiatal hajléktalan koldus ül, háttal nekem. Nadrágjának nem használt szára felém mutat a földön. Kegyetlen állapot. Ezüstszínű fémtubus áll ki a nyaka alól. Az ádámcsutka alatti részből áll ki a tubus, abba a kis horpadásba helyezték, amit sótartónak is neveznek fanyar humorral. Gégemetszés lehetett – gondolom. Beszédhangja nincs. A tubuson át lélegzik. Fiatal. Hölgy hajol le hozzá, egy arra járó: mit segítsen? A hölgy szerint – későbbi beszélgetésünkből kiderül – teljesen jogos, humánus, keresztényi igyekezet a városé, amit eddig a kormány- és a városvezetés húsz évig nem tett meg.
Ennek ellentmond a hajléktalan Bene Gézának, a Város Mindenkié csoport tagjának véleménye:
Nem szegénybarát, nem segítő és az emberi méltóságot nem tisztelő lépés az, hogy az aluljárókban élő hajléktalanoktól az utolsó menedéket is elveszik. Kinn szenvedjünk fagyhalált?
A hajléktalanszállók nem jelentenek megoldást?
–ŰA szállók túlzsúfoltak. 100-120 százalékban kihasználtak. Budapesten 5200 férőhely van, és 10 ezer fölötti a hajléktalanok lélekszáma.
15 melegedőt kínál a főpolgármester. Több vállalat is ingatlant adott hajléktalanszállásnak. A Fővárosi Gázművek a Déli pályaudvar melletti épületében 35 ágyas szállót alakított ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A felkínált elhelyezési lehetőségeket visszautasítók a Nyugati és a Déli pályaudvar területén kijelölt „toleranciapontokon” élhetik túl a telet. Ezt írja a sajtó.
–ŰA tél közepén vagyunk, és nagyon jól hangzik a felajánlás, de még semmit nem tudunk a 15 melegedő pontról, ahol felügyelnek ránk. Mi azt sem tudjuk, hová tervezik. Mindez történik mínusz öt fokban.
Vélemények szerint az Európai Unióban elnöklő Magyarország fővárosába a félév alatt diplomaták és újságírók ezrei érkeznek. A kormány ezért is akarja sürgősen „megoldani” a budapesti hajléktalanproblémát. Mit szól ön ehhez?
–ŰEbben a meglátásban lehet valami. Sajnos a látszat néha fontosabb a politikában, mint a valóság. 2015-ig az Európai Unió meg akarja szüntetni a hajléktalanságot. Ehhez képest idén 6,3 milliárd jutott a hajléktalanellátásra, miközben tavalyelőtt 7,8 milliárd. Azt pedig, hogy a polgármester úr rendészeti problémává tette ügyünket, kikérjük magunknak, minden magyar fedél nélkül élő nevében.
De bizony rendészeti oldala is van ennek az ügynek. Önnek mi a szakmája?
–ŰVillanyszerelő. A párom is hajléktalan.
Honnan jött Budapestre?
–ŰVálás után Mátészalkáról hat éve.
A Város Mindenkié szervezet vezetője?
–ŰNincs nálunk hierarchia. Nem szervezet vagyunk, hanem csoport, melyben hajléktalanok és nem hajléktalanok fogtunk össze, és váltunk jobbító szándékú közösséggé.
A hajléktalanok menekültek és migránsok a saját hazájukban – állapítom meg magamban a beszélgetés végén. De azért „leigazolt” hajléktalanok is lesznek. Ilyen a foci. Huszonhat hajléktalan igazolást kapott arról, hogy elhelyezésük már folyamatban van. Ennek felmutatásával a közterület-felügyelőknek jelezhetik, hogy legálisan tartózkodnak az aluljáróban – mondta sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. Szerinte szemléletileg kell változtatni, vagyis a törvény
se adjon választási lehetőséget a hajléktalannak az utca és a szálló, avagy a melegedő között. Nyílt titok, hogy ehhez elég férőhellyel, elég pénzzel bíró hajléktalanellátás kell és a gondozottak együttműködése. Előbb mindig a kabát készüljön el, azután jöhet a gombvarrás.
2010. 12. 23. (XIV/51)
