Kereső toggle

Egy elrontott élet

Kun Béla 133 napos ámokfutása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben Károlyi Mihályról politikai irányvonaltól függően mostanában egyre másra jelennek meg fekete-fehér portrék, az utódjáról, Kun Béláról most megjelent könyv üdítően tárgyilagos. Lenin első számú magyar tanítványának életrajzát Eytan Bentsur magyar származású izraeli történész-politológus írta meg Láng Európa szívében címmel. A mű nem menteget és nem vádaskodik. Bemutatja viszont e (sajnos nem példátlanul) romboló életművön át, hogy az erőszakosan újítani akaró talentum hajlamos vad zsarnokká nőni. Feltéve, ha e világfordító lendület szerencsétlen okból hatalomra jut.

Különös, hogy a 19-20. század fordulóján mennyi lázas gondolat, nagy ívű eszme sarjadt ki hirtelen - itt Közép-Európában, többnyire bécsi kávéházakból, meleg könyvtárszobákból, füstös szerkesztőségi szobákból. Egy egész nemzedék állt ugrásra készen, hogy valahogy megváltsa, de legalábbis felforgassa a világot. Sajnos nemcsak avantgarde művészek, de az emberiséget erőszakkal formálni akaró fanatikus ifjak is akadtak köztük szép számmal, akiket aztán kommunista és náci zsarnokoknak (és ezek famulusainak) képében látunk újra az egész 20. században.

A felforgató

Kun Bélát is egy ilyen, ismertségre és hatásra szomjazó újságíróként látjuk a budapesti Meteor kávéházban 1905 körül. Nemrég érkezett Erdélyből, ahol református kollégiumban tanult, magántanára egy ideig Ady Endre volt. Egy olyan - a dualizmus korában gyakori - asszimilált, kispolgári zsidó család sarja, mely egy fokkal előbbre sorolja magyarságát zsidóságánál. Verseket ír, majd a Budapesti Naplóba cikkeket, közben szociáldemokrata lesz, e kettőt egyesítve harcias cikkeket, tüzes kiáltványt alkot. Ez utóbbi miatt (a rendőrségnek megy neki) egy évig börtönben ül. Aztán megnősül. Felesége, Gál Irén zongoratanárnő majd legvadabb korszakában is gyakran játszik neki magyar dalokat, és ő, a kommunista diktátor szívesen hallgatja azokat.

A „gépszíj" - vagyis, hogy a derék szocdemből könyörtelen bolsevik komisszárrá lesz - a kényszerű oroszországi hónapjaiban kapja el. Ismert, hogy a világháborúban sok hadifogoly, köztük Rákosi, Münnich Ferenc és Nagy Imre kap oltást Oroszföldön mindabból, amit módszer, világszemlélet s főképpen az emberi értékek tagadása terén kommunizmusnak neveznek. Jó szervező, ügyes kapcsolatépítő tehetsége itt forr ki igazán. Aztán jön a „nagy" októberi szocialista forradalom, s már cikkeket ír a Pravdába, Buharin, majd Lenin körül forgolódik. A moszkvai Dresden szállodában lassan maga köré gyűjti a majdani magyar kommün vezérkarát - köztük „saját Darth Vaderét" Szamuely Tibort, akit Bentsur joggal nevez „Kun magyarországi ostorának".

Előbb azonban haza kell térniük. Lenin elemez és értékel, majd Magyarországot látja a közelgő világforradalom következő tűzfészkének. Kunt meghatja, hogy mégsem a nagy Németországot választja, összecsomagol, és konkrét bomlasztó taktikával vértezve hazatér Károlyi Mihály Magyarországára, ahol kifejezetten a friss polgári demokrácia viszonyait használja ki a fennálló rend megdöntésére. Bérelt repülőn forradalmi kiáltványokat szórnak, megalapítják a kormányra a - szerző szavaival - „mérgezett nyilakat" szóró Vörös Újságot.

„A kommunista forradalom szolgálatában álló propagandalap nem rettent el antiszemita klisék alkalmazásától annak ellenére, hogy a kommunista vezetésben többségében zsidók voltak. Az antiszemita kinyilatkoztatások jelensége visszatérő volt a kommunista vezetőknél, annak ellenére, hogy ők maguk is az antiszemita vádak tárgyát képezték..." - utal Eytan Bentsur arra (ami a Nyugaton újra megfigyelhető), hogy a zsidóellenesség korántsem szélsőjobboldali műhelyek privilégiuma. Kun képzett felforgatóként hinti a bolsevizmus magvait, közben szorgosan jelent Leninnek. Szónokol és ígérget, fegyvert halmoztat fel, és utcai hőzöngéseket koordinál, végül egy halálos áldozatokkal járó zavargásért ültetik le. A mind gyengébb kormányzat Kunt népszerűsége miatt nem meri komolyan megbüntetni. Börtöne így egyszerre szőnyeges szálloda és nyüzsgő pártközpont lesz. Itt ragadják meg Károlyi lemondása után a szociáldemokratákkal egyesülve a kínálkozó alkalmat 1919. március 21-én a Tanácsköztársaság megalapítására.

A naiv zsarnok

E tragikus - mégis sokszor kínosan ostoba - pár hónap lényegében az orosz bolsevik példa koppintásának kísérlete volt, tele - a mából nézve - képtelen ötletekkel. Mégis, kezdetben jó ötletnek látszott, hiszen az országot a világháború megtépázta, a légkört annyira a tömeges szegénység és reménytelenség uralta, hogy sokan bármi után két kézzel kaptak, ami jobb életet, egyáltalán jövőt ígért. Miután tehát „Kun belesüppedt foteljébe, [és] ennivalót és süteményt rendelt a népbiztosok számára", megkezdte Magyarország totális átalakítását. Azzal áltatta magát, hogy a maguk polgárháborúját vívó orosz elvtársaik, ha nem is a spájzban, de mindjárt a határoknál teremnek, és megsegítik a proletárforradalom nemzetközi ügyét.

A kiábrándulás hamar érkezett. Lenin nevében demagóg, semmirevaló szövegek jöttek Moszkvából. A proletárállamnak a kezdettől a nagyvárosok ipari munkásságára, frontkatonákra és pár értelmiségi széplélekre alapozó bázisa rohamosan szűkült. Mint minden későbbi kommunista kísérletnél, rögtön ellátási zavarok, fejetlenség és rögtönzés jelent meg majd minden, korábban valahogy működő területen. Például Rákosi kereskedelmi népbiztos lelkesen zárt be minden áruházat és boltot, majd a kereskedőket a földekre küldte dolgozni.

A fizetéseket egységesítették az üzemekben - majd csodálkoztak, hogy az „elmaradott" tömegek nem akarnak többet és jobban dolgozni ugyanazért a pénzért.

Terjedtek a meghökkentő jelmondatok: „A pénzt felváltják az élelmiszerjegyek." „A nők felszabadulnak a főzés terhe alól." „A gyermekeket képzett nevelők fogják nevelni a szülők helyett." „Senkinek nem lehet több, mint két pár cipője és két öltönye." Leginkább a vidékkel, a parasztsággal nem tudtak mit kezdeni, hiszen az államosítás semmibe vette a föld, a magántulajdon birtoklásának sok évezredes természetes vágyát és jogát. Ellenérzést - és fokozódó antiszemitizmust - szült a vallási és családi hagyományok erőszakos felrúgása, az élelemelkobzás és Szamuely terrorvonatának alföldi útja. Ítélet nélkül, hangulata szerint végzett ki helyi lakosokat, akik sokszor nem is értették a városból jött hetyke, bőrkabátos suhancok (Lenin-fiúk) nyelvezetét-szándékát. Fekete István Zsellérek című könyvében drámai sorokban jegyez le egy jellemző piactéri akasztást - érthető, ha gyerekkorunkban e könyvéről nem tudtunk...

Eytan Bentsur tárgyilagosan kezeli, hogy a vörös diktatúra népbiztosainak döntő hányada zsidó származású volt. Ám ők egytől egyig minden kapcsolatukat rég felszámolták gyökerükkel, a terrorlegény Szamuelyt a hitközség például rettegett hatalma csúcsán ki is tagadta. Döbbenetes, hogy az antiszemita kártyát maguk a kommunisták is gyakran kijátszották. Kun elrendelte, hogy a Vörös Őrség Budapestről ötezer galíciai zsidót telepítsen ki pusztán származása miatt teljes vagyonelkobzás után. „Az igazság felé vezető úton többségükben zsidó kommunista propagandisták vezették a tömegeket, hogy dühüket más zsidókon töltsék ki" - állapítja meg.

Kun a romló külső és belső helyzetben egyensúlyozni próbált. Feloszlatja a túl erőszakos Lenin-fúkat, aztán őrjöngve maga végeztet ki embereket. Kulturált interjúkat ad nyugati lapoknak államának céljairól, közben már készíti a menekülés útját, belátva, hogy lázálmát hamarosan illegalitásban kell álmodnia, hisz Lenin ígérgetése végig üres szólam maradt - aminek a magunk részéről utólag örülhetünk.

Ítélet - sajátjai kezétől

Kun Béla augusztus elsejének éjjelén vonattal Bécs felé tart, másnap a császárvárosban politikai menedéket kér. Ugyanezt Szamuelytől megtagadják (róla jó lett volna többet megtudnunk), mire egy osztrák rendőrőrsön lövi főbe magát. Maga Kun azonban nem adja fel az ügyet. Visszatért Oroszországba, s „Lenin védőszárnyai alatt megerősödött". Mintha mi se történt volna, cikkeket ír, a Kominternben buzgólkodik, sőt Trockij mellett ellenforradalmárok leverésében segédkezik. A nemzetközi kommunista mozgalmat a propaganda hatalmáról győzködi, ehhez jó példának Goebbels (!) kézikönyvét hozza fel, „hogyan kell a problémákat leegyszerűsítve, közérthetően bemutatni".

Sorsára a végső pecsét Sztálin alatt kerül. Minden emigráns kommunista elárulja, a saját bőrüket féltve súgják be. Világhírű mozgalmárok hallgatják - Togliattitól Klement Gottwaldig -, mikor a szokásos koncepciós szöveget eldarálják, s a híres Dimitrov elnököl. Kun még kiabál és tiltakozik, de a teremben fagyos a csend. Az ajtón kívül titkosrendőrök várják, majd megkínozzák, és a „nép ellensége"-ként végzik ki. Bukásának pillanatai Shakespeare tollára is illettek volna, ám ő maga egyben silány akciófilm hőse is lehet: a Feláldozható. Mert éppen az a rendszer pusztította el, melyért másokat a halálba küldött.

S hogy mi maradt utána? Gyűlölet Magyarországon, a bolsevik önkényt meghaladó válaszcsapás, a fehérterror, ahol sok zsidó megint csak a származása miatt lett áldozat, még ha szívből utálta is mindazt, amit Kun Béla az országra zúdított.

Olvasson tovább: