Kétezerszeres „megtérülést” hozott az al-Kaida befektetése

Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy terrorcsoportok más – nem politikai vagy ideológiai indíttatású – bűncselekményekből finanszírozzák tevékenységüket. A módszerek sem állnak távol egymástól, legyen szó akár bankrablásról, kábítószer- és emberkereskedelemről vagy kalózakciókról. Az egyik legismertebb amerikai stratégiai elemző csoport, a STRATFOR júniusban tette közzé a terrorszervezetek finanszírozásáról készült legfrissebb tanulmányát.

Az al-Kaidával szoros kapcsolatban álló egyik csoport, az Iraki Iszlám Állam (Islamic State of Iraq - ISI) elnevezésű terrorszervezet az elmúlt években nehéz időszakot él át. Korábban a tengerentúli adományozók olyan bőkezűen támogatták az ISI-t, hogy volt, amikor még az al-Kaida pakisztáni vezetősége is iraki „alvállalkozóihoz" fordult pénzügyi segítségért.

A források azonban - a terrorizmus elleni nemzetközi gazdasági fellépés és a széles körű szankciók következtében - egyre inkább apadnak. Az ISI ezért egyre gyakrabban folyamodik más módszerekhez az „alaptevékenysége" finanszírozásához. A váltságdíj érdekében elkövetett emberrablások mellett rendszeresen rabolnak ki iraki bankokat, pénzváltó helyeket, valamint arany- és ékszerboltokat. Ez a fordulat más terrorszervezetekre is jellemző, és nem csak a Közel-Keleten.

Akár egy városi kis terrorsejtről, akár egy nagyobb területen működő lázadó csoportról van szó, egy katonai szervezet fenntartásához mindenképpen pénzre van szükség. Még a legkisebb méretű helyi terrortámadás is pénzbe kerül. Bár sokféle módon lehet kalkulálni egy támadás költségeivel, a STRATFOR- elemző szerint már 100 dollárból (24 ezer forint) meg lehet szervezni egy robbanószerkezettel vagy lőfegyverrel végrehajtott egyszemélyes akciót.

Ez a nyugati szemmel igen alacsony összeg persze csak ott érvényes, ahol a lakosság is nagyon szegény, például Szomáliában, ahol az átlagkereset nem éri el évente a 600 dollárt. Itt könnyebb olyan embereket találni, akik „fillérekért" vagy akár ideológiai alapon teljesen ingyen vállalják egy robbantásos merénylet elkövetését.

A nagyobb - katonai szervezettséggel működő - terrorcsoportok fenntartása azonban már nem olcsó feladat. A költségek nagyobb részét itt már nem az egyéni terrorakciók megszervezése, hanem a hosszú távú katonai léttel járó infra­struktúra fenntartása jelenti.

A támadásokhoz szükséges robbanóanyagok, fegyverek, kommunikációs eszközök stb. beszerzése mellett a terrorcsoport vezetésének fizetést, élelmet és szállást is kell biztosítania a harcosainak. Számolniuk kell továbbá az özvegyek és a hátramaradt családtagok életjáradékával, továbbá a szervezetnek védett házakat, szállítóeszközöket, kiképzőbázisokat is fenn kell tartania.

További költségeket jelent, ha a támadásokhoz korszerű fegyvereket, például légvédelmi rakétákat kívánnak bevetni. Ezenkívül a nagyobb, professzionális katonai szervezeteknek jelentős többletkiadással jár az utazások lebonyolítása, a hamis személyazonosító iratok (vagy illegálisan hozzájuk került törvényes dokumentumok) beszerzése, a hírszerzési eszközök ára, amelyekkel figyelemmel tudják kísérni a hatóságok mozgását, vagy akár a biztonságiak, a határőrök és a kormányzati hivatalnokok megvesztegetéséhez szükséges pénz. Egyes régiókban az olyan katonai csoportok, mint például a Hezbollah, még egészségügyi és szociális ellátást is finanszíroznak azért, hogy megnyerjék a helyiek támogatását.

A hadműveletek még drágábbak, ha a terrorcsoport olyan környezetben működik, ahol a lakosság ellenségesen viszonyul hozzájuk, és a kormány is igyekszik elvágni őket az anyagi utánpótlástól. Ilyen esetben a helyiek nem hajlandók élelemmel, menedékkel vagy pénzzel ellátni a terroristákat, és a szervezetnek saját biztonságára is többet kell költenie, például a kormánnyal kapcsolatos információkat szintén meg kell venni, és még nagyobb összeget kell arra áldozni, hogy a lakosság ne jelentse fel őket a hatóságoknak.

Állami szponzorok

A források megszerzésére egy nagyobb illegális katonai szervezet számára az egyik lehetőség az, ha talál egy állami szponzort. Régi bevett szokás, hogy egyes kormányok lázadó vagy felkelő csoportokat pénzelnek az ellentétes hatalmi erővel szemben. Ezt alkalmazták például a hidegháború idején is. Ekkoriban Amerika világszerte ellensúlyozni próbálta a kommunista kormányokat, a Szovjetunió és szövetségesei pedig lázadó „forradalmi" katonai szervezetek sorát működtették. A geopolitikai harcokban ugyanis gazdaságilag is kifizetődőbb egy lázadó csoportot pénzelni, mint közvetlen háborúba keveredni.

A kormányszintű támogató rá­-adásul modern fegyvereket, valamint kiképzést is biztosíthat. Wa­shing­ton azért látta el FIM-92 Stinger raké­tákkal az afgán felkelőket, hogy segítsék őket a szovjetek elleni küzdelemben. A szovjet KGB és szövetségeseik, a kubai titkosszolgálat, valamint a keletnémet Stasi pedig világméretekben elsajátíttatta a terrorszervezetekkel a robbanószerkezetekkel végrehajtott terrorakciókat.

Számos ismert terroristát a líbiai, libanoni és jemeni katonai táborokban képeztek ki, és többek között a Német Vörös Brigádok, az északír IRA, a Japán Vörös Hadsereg és több palesztin terrorcsoport is állami segítséggel tanulta ki a tömeggyilkosságok fortélyait.

A hidegháború alatt elszaporodó marxista terrorcsoportok láttán sok szakértő tévesen úgy gondolta, miszerint a Szovjetunió bukásával a modern terrorizmus jelensége is visszaszorul majd. A valóságban azonban, bár néhány terrorcsoport átélt némi pénzügyi válságot a rendszerváltást követő időszakban, a legtöbben hamar talpra álltak, és alternatív finanszírozási lehetőségek után néztek. Az egyik dél-amerikai marxista szervezet, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC), például kihasználva kolumbiai befolyását, védelmi pénzt szed a helyi drogkereskedőktől. Mások betörések, zsarolások, emberrablások vagy fegyveres bankrablások révén jutnak többletbevételhez.

Az is előfordul, hogy a forradalmi csoportok külön bűnszervezetet alapítanak kifejezetten pénzszerzés céljából. Ilyen szervezet a Fülöp-szigeteken működő „Új Emberek Serege", melynek elsődleges feladata váltságdíj fejében emberrablások lebonyolítása, illetve bank- és fegyverrablások kivitelezése. Hasonló gerillacsoportok működnek Közép-Amerikában is, például a kommunista salvadori Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN), amely már több híres üzletembert raboltatott el Mexikóban és Brazíliában. Az FMLN később konszolidálódott, majd politikai pártként folytatta tevékenységét oly sikerrel, hogy 2009-ben már jelöltjük, Mauricio Funes került Salvador elnöki székébe.

A Kommunista Internacionálén túl

A Szovjetunió bukása után nemcsak a szélsőbaloldali szervezetek mentették át magukat, hanem az 1980-as évektől új veszélyként megjelent a militáns iszlám is.

Az iráni forradalom ideológiájából megszülető libanoni Hezbollahon kívül egy másik, Iránból pénzelt csoport is megjelent a terrorszervezetek toplistáján. Az al-Kaida eredetileg a szovjet invázió ellen harcoló mudzsahedekből jött létre Afganisztánban.

Bár az iráni és a szíriai kormány mindig is támogatta a Hezbol­lahot, a síita terrorcsoport mostanra már egyfajta önálló vállalkozássá nőtte ki magát. A Hezbollahnak a világ minden tájára kiterjedő, saját pénzgyűjtő hálózata működik, amelyben egyaránt részt vesznek legális vállalatok és alvilági bűnszövetségek is.

A Hezbollah befolyása alatt áll a három dél-amerikai állam (Paraguay, Argentína, Brazília) közös határvidéke a festői szépségű Iguazú-vízesés közelében, ahol az amerikai kormány becslései szerint több száz millió dolláros forgalmat bonyolítanak le csempészett elektronikai eszközökből, hamis luxuscikkekből, kalóz DVD-ken árult mozifilmekből, zenékből és szoftverekből.

De még ennél is jövedelmezőbb hálózat működik a „véres gyémántok" kereskedelméből Nyugat-Afrikában, különösen olyan helyeken, mint Sierra Leone vagy a Kongói Köztársaság. A Hezbollah ázsiai sejtjein keresztül szerzi be a hamisított árucikket; a cigaretta, gyógyszerek, csecsemőtápszer, hamis valuták és más egyéb áruk csempészetének feladatát pedig észak-amerikai kapcsolataira bízta. A síita szervezet megaholdingja kiveszi a részét a kábítószerpiacból is: a Hezbollah jelentős százalékban részesedik az évi 1 milliárd dollárra becsült drogbevételekből, ami a libanoni Bekaa-völgyön áramlik keresztül.

A militáns iszlám dzsihádista szárnya már az 1990-es évektől bűncselekményekkel biztosítja a mozgalom bevételeit. Az a dzsihádista csoport például, amely a 2004-es madridi vonatrobbantást elkövette, önfenntartó volt. Számlájukra írható több bűncselekmény is, kezdve a szociális juttatások csalással történő kihasználásától lopott tárgyak országon belüli fuvarozásán át a drogkereskedelemig.

Szaúd-Arábiában és más Perzsa-öböl környéki országokban sok gazdag muzulmán úgy tekint ezekre a dzsihádista csoportokra, mint konzervatív vahabita/szalafista iszlám kultúrájuk egyedüli exportőreire, ezért szívesen adakoznak számukra a muszlim vallási kötelezettségük lerovásaként is. A szaúdi, szudáni, jemeni, szíriai és pakisztáni kormányok elsősorban mint külpolitikai eszközt használják a dzsihádizmust, de előfordul, hogy belső ellenzékük letörésére is ezeket a csoportokat vetik be. Leginkább Pakisztán játszotta ki a dzsihádista kártyát, egyrészt rajtuk keresztül támogatta a szomszédos tálibok küzdelmét Afganisztánban, de hozzájárult a kasmíri militáns csoportok terrorcselekményeihez is, melyek fő ellenségét, Indiát gyengítik.

2003 óta azonban jelentős változás állt be a dzsihádisták helyzetében, miután az al-Kaida szaúdi szárnya háborút hirdetett a kormány, és egyben az egész olajiparral szemben. Emiatt megváltozott a lakossághoz fűződő viszonyuk is, így elapadtak a gazdag szaúdi mágnásoktól érkező támogatások. Ezért az al-Kaida legfőbb vezetősége - és ezáltal a dzsihádista mozgalom - 2006-ra komoly pénzügyi válságba került. Ma már Pakisztánban is visszaesőben van a dzsihádisták állami támogatása, akik időközben itt is a kormány ellen fordultak, és nehéz helyzetbe került az iraki ISI is, miután a szunnita sejkek megvonták tőlük a támogatást.

Harc a túlélésért

A STRATFOR megállapítása szerint a korábban államilag támogatott dzsihádista csoportok többsége napjainkra válságba került. Bár a bűncselekmények átmenetileg enyhítik a pénzügyi nehézségeiket, egyben komoly kockázatot is rejtenek magukban. A bűnözés miatt könnyen előfordulhat, hogy az érdekeikben sértett helyi lakosság a terrorcsoport ellen fordul, és a szervezeten belül is szakadást okozhat, ha egyes tagok látva a bűnözői karrierben rejlő lehetőségeket, elpártolnak az „ügy­től". Közben a szponzorországok is rájöttek, hogy az általuk támogatott terrorcsoportok egy idő után ellenük fordulhatnak. Ennek ellenére az elmúlt években mégis egyre több csoport - például az al-Kaida észak-afrikai szárnya - kapcsolódott be a kábítószer-csempészetbe, kalózkodásba és külföldiek elrablásába, annak érdekében, hogy a terrorakcióikhoz szükséges pénzt megszerezzék, és ez a trend valószínűleg folytatódni is fog - zárja tanulmányát az amerikai stratégiai elemző csoport.