Kereső toggle

Egy budai lány a csángók között

Rebeka a rengetegben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Arini – Magyarfalu. Közel ezerfős színmagyar település Bákóban, a Szeret folyó túlpartján, magas hegyek és fennsíkok közzé bújtatva. Csángók lakják, akik magyarul szólnak, értenek, álmodnak, mesélnek, énekelnek. Komáromi Rebeka tős-gyökeres budai lány, tíz hónapja jött ide tanítani, a boldogság és a megelégedés az arcára van írva. Az ő története következik most.

A csángó beszéd dallama azonnal megérinti az embert, ha meghallja, épp ezért tűnt furcsának, hogy a gyerekek közt egy pesti szlenget beszélő lánnyal találkoztunk Moldvában. Hogy kerül ide egy budai lány?
–ŰA gyerekekkel megértjük egymást, ez a fontos, bár néha nem mindent. Azért szépen lassan hozzászokunk egymáshoz. Úgy egy éve adódott egy lehetőség, én pedig azt gondoltam, hogy itt az élet nagy kihívása: a csángókat tanítani magyarra, hogy megmaradhasson a nyelvük és kultúrájuk, az identitásuk. Nem volt különösebb kapcsolatom Erdéllyel, jártunk ugyan ki a családommal, de nem éreztem akkor semmi különöset. A csángókkal volt ugyan kapcsolatom előtte is Pesten, mert egy csángó asszonytól tanultam szőni, akitől énekeket is tanultunk, és később olyan is jött, akitől táncot tanultunk, de ettől még eszem ágában sem volt kiköltözni.
Akkor egyszer csak megszállt az ihlet, és reggel arra ébredtél, hogy csángótanár leszel?
–ŰEnnél sokkal prózaiabb volt az ügy.
A testvérem és zenekara zenéltek kint Moldvában, és annak az útnak a fényképei a Csángó Szövetség honlapján jelentek meg. Miközben böngészetem a honlapjukat, megtaláltam a felhívást, hogy gyere te is csángó földre tanítani! Úgy éreztem, hogy ez a kihívás nekem szól, érdemes megpróbálni, van értelme belevágni.
Elégedetlen voltál az addigi életeddel? Ez nem egyfajta menekülés volt?
–ŰVendéglátóztam, sok helyen dolgoztam korábban, mindig megtaláltam a kihívásokat. Nem menekültem, egyszerűen csak belül megérintett ez a felhívás, de nem ugrottam bele fejest, előbb körbejártam a kérdést alaposan. Mivel gyógypedagógusként végeztem, megvolt a képzettségem. Miután megnéztem, hogy milyen a hely, a szövetség is kíváncsi volt rám, ezért kiutaztam egy ismerkedő találkozásra. Beszélgettünk egymással, láttam, hogy milyen ez az egész, megnéztem a csángó gyerekeket, és kaptam időt a gondolkodásra. Apukám azt mondta, hogy huszonhét év óta ez az első olyan döntésem, amit teljes szívéből tud támogatni. A családom jónak tartja, hogy ezt választottam, és büszke rám.
A magyar főváros nyüzsgéséből egy pici csángó földi faluba menni valóságos kultúrsokk. Fel lehet ezt dolgozni?
–ŰMár az is nagy lépés, ha az ember az otthonától ezer kilométerre elköltözik, tehát egy más szociológiai környezetbe átlépni rendkívüli nehéz lehet – másnak, de nem nekem. Nem volt nehéz egyáltalán. Úgy gondolkodtam, hogy ezt akarom csinálni, és kész. A várost otthagyni nem olyan nehéz, csak az ragaszkodik hozzá, aki nem ura a sorsának, aki ragaszkodik a sémákhoz, sablonokhoz, és a neki tetsző klisék között akar boldog lenni. Találkoztam a gyerekekkel, és rögtön kialakult bennünk egy kölcsönös szimpátia.
A gyerekek itt is gyerekek, mi az, ami mégis megfogott bennük?
–ŰAz a kétszáz százalékos energia, ami bennük van: szívből csinálnak mindent. Ez nemcsak rájuk jellemző persze, de valahogy mások a csángó gyerekek, mint a pestiek. Máshogy, másként nőnek fel, más értékrend szerint élnek. Új élmény volt ezekkel a gyerekekkel dolgozni, és szinte a családtagjukká válni.
Honvágy volt már benned?
–ŰHogy haza szeretnék menni? Nem, nem volt honvágyam sosem. Tavaly szeptembertől vagyok itt, most már közel tíz hónapja, de ilyet soha sem éreztem. Nehezen hihető ez, tudom, de itt vagyok boldog, értékesnek tartom ezt a munkát, ezért én is a legnagyobb alázattal viszonyulok hozzá. Azt senki se gondolja, hogy leányálom ez a munka, mert vannak kemény kihívások, ütközetek sok csángó tanár életében, de itt Magyarfaluban mindenki igyekszik egymást tiszteletben tartani. A román iskolaigazgatóval, sőt a katolikus pappal is jóban vagyunk, és a szülőkkel is nagyon jó viszonyt ápolunk. A mi falunk ilyen szempontból is szerencsés: az iskolaigazgató elfogadó a magyar oktatással szemben. Amikor például ösztöndíjkérelmet adunk be a gyermekek részére évente egyszeri alkalommal, akkor a százötven igazoláshoz odaül, mindegyiket külön aláírja, lepecsételi, a titkárnővel együtt iktatják, tehát nem gördít elénk akadályt. A papunk is olyan, hogy ha nem zavarjuk az ő menetrendjét, és nem teszünk neki keresztbe, akkor lehet tőle tanítani, nyilvánosan nem szól meg ezért senkit. Az asszonyok a templomban gyakoroltak magyar nyelvű szentes énekeket orgonával, erre is azt mondta a pap, hogy Istent mindegy, milyen nyelven dicsérjük.
Hangsúlyozom, hogy nem mindenütt ilyen harmonikus a kapcsolt, de itt nálunk jól mennek a dolgok.
A faluban befogadtak?
–ŰIgen, nagyon hamar. Ebben a faluban már nyolcadik éve van oktatás, megszokták, hogy laknak tanárnők a faluban. Azt észrevettem, hogy nagyon kíváncsi volt rám a falu, de ez kölcsönös volt, így ismerkedünk máig egymással, ami borzasztóan érdekes. Szokások, érzések életfelfogás, beszéd, mesék, énekek – mindig tanulok tőlük. A csángó magyarok élete abszolút más, a vallás például óriási szerepet játszik az életükben.
Mennyi gyermekkel foglalkoztok a faluban?
–ŰKétszáz gyermek van a faluban, és ebből százhetvenhatan járnak hozzánk magyarra, de ebben már az óvodások is benne vannak. Nagyjából fele-fele arányban van elosztva a gyereksereg kettőnk közt. Mivel én az általános iskolában, amely román nyelvű, nem tanítok – mert nem vagyok román állampolgár –, iskolán kívüli foglalkozásokat tartok nekik tizenkét órától nagyjából egész délután olyan öt-hat óráig, ahogy alakul.
Nyáron is tanítjátok a gyerekeket?
–ŰNem, csak iskolaidőben. Nyáron most óvodaprogramot indítottunk, ami azt jelenti, hogy az óvodáskorú gyermekeknek napközis tábor jelleggel működik a tanítás. Ebben a programban önkéntesek fognak bennünket segíteni. Az egyik önkéntesünk egy falubeli lány, aki Székelyudvarhelyen magyar nyelven végzi a tanítóképzőt, illetve egy magyarországi segítségünk lesz még. Az iskoláskorúaknak nyáron táborokat szervezünk, és táborokba visszük őket. Itt a nyár, a mezei munka ideje, aki munkaképes, az segít otthon a szüleinek, illetve a családnak a mezőn, nincs apelláta, dolgozniuk kell a gyerekeknek.
Anyagilag megéri ezt csinálni?
–ŰSzerintem, aki ilyen munkát elvállal, nem nézi azt, hogy anyagilag megéri vagy nem éri meg. Soha nem voltam még megszorulva annyira, hogy több pénzre lett volna szükségem, mint amennyit keresek. Sőt, most úgy döntöttem, hogy a következő évre is biztosan maradok. Talán az a jó kifejezés, amit egyszer halottam itt a faluban: aki eljön a csángókhoz, az elébb-utóbb szerelmes lesz. Bevallom én beleszerettem a tanításba.
Mit tanácsolsz azoknak, akik kedvet kapnak a csángó tanársághoz?
–ŰAzt, hogy ne tétovázzanak, hanem a Moldvai Csángó magyarok Szövetségénél jelezzék, hogy kíváncsiak, és mi sok szeretettel várjuk őket. Jöjjenek ki, nézzenek körül! Meg kell nézni, hogy milyen, mert elképzelni nem lehet. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy idejöttem. Jól érzem itt magam, és boldog vagyok.

Olvasson tovább: