Megerőszakolva, bűnösen

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

A családjuktól elszakított, zárt intézeti elhelyezésre ítélt fiatalok nehezen beszélnek bűncselekményükről. Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy-egy rács mögé kerülő kamasz bárkivel is megossza gondolatait. A velük érkező hivatalos papírok sosem adnak választ arra, hogy egy-egy gyereklány hogy juthat el odáig, hogy megszegje a törvényt. A rövid, tömör ítéletek szövegében sem a brutális családi drámákról, sem a lelkekben örök nyomot hagyó agresszióról nem olvasni. Ezekről csak a lányok által elmondott történetek adhatnak valós képet.

Különösen igaz ez a rendkívül csöndes és halk szavú Juditra, aki még 2007-ben egy Győr melletti faluból került a Rákospalotai Javítóintézetbe. A saját igazáért is nehezen kiálló fiatal érkezése után hosszú időn át egy szót sem szólt. Elmondása szerint rendkívül félt a nevelőintézet többségében állami gondozott, cigány növendékeitől. Ennek oka, hogy bűncselekménye is egy roma közösséggel függött össze. Egy csúnya iskolai verekedésnek köszönhette, hogy Rákospalotára került. A dolog furcsasága, hogy amíg két társa csupán egyéves próbára bocsátást kapott, addig Juditot három­éves javítóintézeti nevelésre ítélte a bíróság.


A döntés indoklása szerint a lány egyszer már állt bíróság előtt. Még 2006 nyarán erőszakos nemi közösülés miatt egy nála tíz évvel idősebb falubeli férfi ellen tett feljelentést, ám miután vallomását később visszavonta, hamis vád bűntette miatt végül őt marasztalták el. Akkor még ő is csak egyéves próbára bocsátást kapott. Miután a későbbi verekedésre ez alatt az idő alatt került sor, így a bíróság automatikusan összevonta a két ügyet. A döntés jogilag tehát támadhatatlan. Kérdés azonban, hogy vajon helyesen döntött-e a bíróság. Valóban büntetni kell-e azt a megzavarodott gyereklányt, aki a falu előtti szégyentől, valamint szavai súlyos következményétől tartva végül nem meri börtönbe juttatni támadóját?
A nyurga, barna szemű lány kétágyas szobája tele van fotókkal. A legtöbb képen mai párjával, Zoltánnal együtt látni. A fiúval már rég-óta ismerik egymást, de komolyra csak azóta fordult kapcsolatuk, amióta Judit bekerült. Judit szívesen mesél a múltról. Haja hátrafogva, csupán egy vékony tincs lóg az arcába.
A faluban már tíz-tizenkét évesen el-eltűnt otthonról. Már nagyon fiatalon dohányozni, inni és csavarogni kezdett. Hiányzásai miatt a helyi falusi iskola el is tanácsolta, így egy rossz hírű, többnyire intézetből érkező roma fiatalokkal teli győri iskolába került. Az osztályában állandó viszályban állt társaival. Ezekből csaknem mindig ő jött ki vesztesen. Judit igazi áldozat típus, könnyen beletörődik a vereségbe. Bár képességei nem rosszak, a győri iskolában mégis négyszer futott neki a hatodik osztálynak.
Apja sosem fogadta jó szívvel lányai udvarlóit. A „szent szobába” – ahogyan a házigazda nevezte otthonukat – nem léphetett be egyetlen fiú sem. A kényes témákat szülei sosem gyermekeikkel, inkább csak egymással beszélték meg. A később feljelentett Gáborral jól ismerték egymást, hiszen a férfinak néhány hónapig a lány nővérével volt kapcsolata.
Azon az estén a vasútállomás melletti presszóban találkoztak. Judit szerint nem kizárt, hogy minden előre ki volt tervelve, bár mindehhez a férfi meglehetősen részegnek tűnt. Azzal fenyegette meg a lányt, ha nem lesz az övé, akkor a vonat alá ugrik. A lány még most, évekkel később is azt mondja, valóban félt ennek megtörténtétől. Úgy érezte, ő lenne a hibás a fiú esetleges haláláért. Hazafelé útjuk a töltésen át, a koromsötét vágányok között vezetett. Mikor egy vonat robogott el mellettük, Judit belekapaszkodott a fiúba, nehogy a sínek alá ugorjon, ám ő – ugyanezzel a mozdulattal – az árokba lökte a lányt. A zuhanás következtében Judit kulcscsontja eltört, s fejét úgy beütötte, hogy azonnal elvesztette eszméletét.
Amikor magához tért, a férfi mozdulatlanul feküdt a sín mellett. Judit ruhái szétszórva feküdtek a földön. Gyorsan egy pulóvert kapott maga elé, és sírni kezdett. Ahogy kicsit rendbe szedte magát, a fiú egy ismerőse jelent meg, aki – átlátva a helyzetet – otthagyta társát, és a remegő lányt a közeli utcában lakó rokonához kísérte. A család ismerőse ellátta Judit sérüléseit, majd azonnal autóba ült, és Győrbe indult vele. A lány csak az úton mondta el a teljes igazságot. Ám sem telefonálni, sem pedig hazamenni nem akart. 
Bár a lányt megvizsgáló orvosok azonnal látták, hogy több történhetett annál, mint amit Judit elmond, ő továbbra is csak azt hajtogatta, hogy elesett a kavicsdombon. A fiút szóba se hozta. Ma már tudja, hogy ott rontott el mindent. Butaság volt tagadni a történteket. Győrből hazaérve tovább folytatódott a titkolózás. Anyja komolyabb aggódás nélkül elfogadta Judit semmitmondó válaszát. A gyógyszerek hatása alatt este még lefürödni sem volt ereje. Reggel azonban – komoly fájdalmai miatt – csak szülői segítséggel tudott lezuhanyozni. A foltokat látva ekkor már nem maradt el a kérdezősködés. Anyja ekkor azt hitte, hogy valaki megverte, ő azonban továbbra is tagadott mindent. Attól félt, hogyha kitudódik az igazság, apja azonnal felül a biciklire, és „igazságot tesz”.
Az orvosoknak köszönhetően az ügyben hivatalból indult nyomozás. Már másnap délután rendőrök keresték meg a családot. A Judit kihallgatását megelőző nőgyógyászati vizsgálat külsérelmi nyomai ellenére sem történt meg. Továbbra is makacsul tagadta, hogy megerőszakolták volna. Leginkább a falusi pletykától és apja haragjától tartott. De hiába titkolózott, alig telt el néhány nap, a parányi településen megindult a szóbeszéd. Judit heteken át ki sem mozdult a házból. Hosszú vívódás után döntött úgy, hogy elmondja az igazat. Nem akart tovább hazudni szüleinek, valamint egyre jobban bántották a hozzá visszajutó falusi mendemondák. Kihallgatói elfogadták, hogy az őt ért sokk miatt hallgatott idáig. A jegyzőkönyvbe azonban Gábor ekkor már gyanúsítottként került.
A lány sorsa végül mégsem itt, hanem a néhány nappal későbbi szembesítésen dőlt el. Egy pillanatig sem mert a férfi szemébe nézni. Amikor a nyomozó elmondta, hogy Gábort a bíróság akár nyolc év börtönre is ítélheti, Judit megváltoztatta vallomását. A szövegben megjelenő „közös akarat” kifejezés újra tisztává mosta a férfit. „Bár nem éreztem iránta semmit, mégsem akartam, hogy ennyit kapjon. Én éreztem magam rosszul az egész helyzet miatt. Az volt bennem, hogy majd én elviszem helyette a balhét. Megmentem a biztos börtöntől. Ma se csinálnám másképp! – szalad ki a száján, ám szinte azonnal folytatja: – Azért ma már biztos jobban meggondolnám, hogy mit mondok. Igaz, ez már amiatt van, mert egy jó ideje be vagyok ide zárva, és itt aztán van ideje gondolkozni az embernek” – teszi hozzá.     
A lány életében az ezt követő büntetés volt a legkevésbé fájó pont. A faluban azonban ujjal kezdtek rá mutogatni. Megalázó visszajelzések, beszólások jutottak vissza hozzá. Azt ugyan senki sem tudta, hogy mi is történt valójában, ám megjegyzésekből nem volt hiány. A legtöbben meg voltak róla győződve, hogy Gábort ok nélkül juttatta volna börtönbe. Judit kerülte a férfival történő találkozást. Még a boltba se mozdult ki. A legjobban az bántotta, hogy Gábor gátlástalanul, sőt büszkén mesélte, hogy azon az estén mit, hogyan csinált az eszméletlen lánnyal. 
Juditnak ezt követően több mint egy évig nem is volt semmilyen párkapcsolata. Bár úgy tűnik, hogy ma már könnyen beszél a dologról, ám lelkileg még mindig nincs túl a történteken. A vágányok felé azóta sem ment. Azt a környéket – ahogy mondja – talán örökké kerülni fogja. „Egy nő számára mindez olyan, amin talán sosem lehet túljutni. Annak a napnak a gondolatai, érzései gyakran ma is előkerülnek a fejemben. Tudom, hogy egész életemben őrizni fogom őket, nem fogok tudni megszabadulni tőlük” – meséli szomorúan. Judit fejében még az öngyilkosság gondolata is megfordult. Az őszinte párbeszéd hiányában szüleire sem nagyon számíthatott. Egyedül Zoltánnal kialakult új kapcsolata volt az, ami végül visszatartotta attól, hogy kárt tegyen saját magában. A fiú megértő, együtt érző szavai sokat segítettek neki. Bár a történetet megismerve eleinte őt is hosszan kellett győzködni, hogy ne álljon bosszút az egykori gyanúsítotton.
Judit szüleit nagyon megdöbbentette a bíróság döntése. Korábbi, nem túl jó kapcsolatuk – talán a távolságnak köszönhetően – azóta teljesen megváltozott. Lányuk hiánya mindenképpen szorosabbá tette a közöttük lévő érzelmi szálakat. Judit sosem gondolta volna, hogy pont a tőlük kapott levelek lesznek majd azok, amik könnyet csalnak a szemébe. Ez saját magának is meglepetés volt. Talán pont emiatt döntött úgy, hogy a szabadulása után mégsem barátjához, hanem a falu pletykálkodása ellenére a szülői házba tér vissza.
Abba a közösségbe próbál beilleszkedni, ami olyan hamar kitaszította őt. Ismét tele van tervekkel. Leginkább tanulni szeretne, és mihamarabb családot alapítani Zoltánnal. Ám csöndesen – szinte titokban – azt is elárulja, hogy legnagyobb vágya, hogy minél többet be tudjon pótolni a legszebb fiatal éveiből kiesett időből. Nem vágyik a felnőttkorra, szíve szerint még hosszú éveken át gyerek szeretne maradni.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit