hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rémálom Tényőn
Rejtély, hogy miért végezte ki családját Sz. Kolos

2010. 03. 20.
Pszichiátriai kezelés alatt állt az a tényői férfi, aki saját otthonukban brutálisan gyilkolta meg feleségét és két gyermekét, majd nem sokkal ezután magával is végzett. A nyomozás eredményei alapján a kivégzésszerű gyilkosság mindössze néhány perc alatt zajlott le a Győr melletti település erdőszéli házában.

A harminchat éves Sz. Kolos egy évvel fiatalabb feleségével, Virággal, és két kislányával, az ötéves Blankával és a nyolcéves Ajnával lakott egy erdőszéli családi házban Tényőn. Március 15-én este hat és hét óra között tett látogatást náluk a családfő – egyébként rendőrségen dolgozó – fiútestvére, miután többszöri próbálkozás után sem tudta elérni őket telefonon. Nem nyitottak neki ajtót, ezért betörte azt, majd miután vérbe fagyva találta a rokonait, azonnal riasztotta a rendőrséget. A kiérkező rendőrök éjszakai helyszínelésre rendezkedtek be, és ekkor még úgy tűnt, leszámolás áldozata lett a család. A megyei rendőrség másnap tartott hivatalos tájékoztatóján azonban Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány kijelentette: a nyomozásnak ebben a szakaszában a legfontosabb kérdésre már megkapták a választ, az idegenkezűség kizárható. Majd ezt követően megrendülten nyilatkozott a helyszíni szemléről: „Senkinek sem kívánom, hogy ilyet lásson.” A gyilkosság a reggeli órákban történhetett. Háromnegyed kilenc körül a családfő még telefonon egyeztetett egy későbbi találkozót, látszólag minden teljesen rendben volt, egy átlagos napnak indult a hétfői. A férfi elkészítette a reggelit, majd – a nyomozás adatai szerint – különös kegyetlenséggel végzett két kislányával és feleségével, ezután a holttesteket egy helységbe vonszolta, és letakarta egy lepedővel. Ezt követően öngyilkosságot követett el.
A rendőrség információi szerint a pszichiátriai kezelés alatt álló Sz. Kolos nem volt olyan súlyos eset, hogy állandó orvosi felügyeletre szorult volna. Az eddigi vizsgálatok szerint hipochonder volt, aki halálos betegnek képzelte magát, ezért depresszióra, nyomott hangulatra és álmatlanságra panaszkodott. De elképzelhető a skizofrénia is. (Érdekes információ, bár a rendőrség nem vizsgálja, hogy korábban édesapja is saját kezével vetett véget életének.) Másfél-két hónapja jelentkeztek nála a panaszok, amelyekkel orvoshoz is fordult. Feleségével nagyon régóta ismerték egymást, építészként anyagi gondjaik sem voltak, átlagos családnak számítottak.  A teljes nyomozás akár hónapokig is eltarthat, mivel még  sok kérdésre keresik a választ.
Megdöbbentő kép tárul a szeme elé annak, aki a kegyetlen gyilkosság helyszínén tesz látogatást Tényőn. Az Árpád utcai félkész ház előtt kedden még ott állt a család két autója, az udvaron szanaszét hevertek a gyermekjátékok. A helyiek értetlenül állnak a történtek előtt. Sokan még mindig nem akarják elhinni, hogy családon belül történt volna a bűncselekmény. „Teljesen kiegyensúlyozott, rendes család voltak, soha nem volt velük semmi probléma. Nagyon keveset találkoztunk velük, de kívülről úgy tűnt, minden teljesen rendben van, nem tudom elhinni, hogy családon belüli gyilkosság történt volna” – mondta az egyik közeli ház tulajdonosa.
„A család néhány évvel ezelőtt kezdett építkezni itt, a faluvégi birtok generációk óta az asszony családjáé volt, nagyapja a ’30-as években jegyzőként is dolgozott” – tette hozzá egy másik, neve elhallgatását kérő helyi férfi, aki elképzelni sem tudja, hogyan történhetett meg ez a szörnyűség. Egy középkorú férfi arról próbált meggyőzni bennünket, hogy a család valami elől menekülhetett, amikor Tényőre költözött, a rendőrség pedig bizonyára a legkönnyebb megoldást választva rövidre próbálja zárni az ügyet. De találkoztunk ennél jóval bonyolultabb összeesküvés-elmélettel is. Egy biztos, a falu lakosait sokkolták a történtek, sokan már magukat sem érzik biztonságban. „Ha reggel elmegy egy autó a házam előtt, tudom, hogy ki volt az, de most nagyon nagy lett a felhajtás, kedd reggel az én házamig álltak az autók” – mesélte az egyik távolabb eső házban élő egyedülálló férfi. „A faluban nagyon kevesen ismerték őket, nem különösebben vettek részt az itteni életben, a gyerekek is Győrbe jártak óvodába és iskolába” – zárta rövidre szavait.
A férfi megmagyarázhatatlan tettének okairól Végh József volt túsztárgyalót is megkérdeztük, aki elmondta, valóban előfordulhat olyan, hogy egy állandó orvosi felügyeletre nem szoruló betegnek egyik pillanatról a másikra elborul az agya – gyógyszer, kábítószer vagy más tényező ebben közrejátszhat. Elképzelhető – tette hozzá –, hogy hazánk nehéz gazdasági helyzete, a politikai bizonytalanság és az egyéni és családi válságok, frusztrációk miatt megnövekszik az ilyen brutális és érthetetlen bűncselekmények száma az országban.

Kivégzés Budapesten

Alig került ki a tényői gyilkosság a média vezető hírei közül, szerda reggel máris egy újabb kivégzésre került sor – ezúttal Budapesten. Reggel hét órakor a XVI. kerületi Rózsa utca és Csömöri út kereszteződésében egy piros lámpánál várakozó fekete Mercedesre adtak le több lövést. Az autóban ülő ötvenkét éves szír-magyar kettős állampolgár azonnal életét vesztette. A lapzártánkig ismeretlen támadó a kocsi hátsó üléséről kivett egy táskát, majd gyalogosan elmenekült. Az agyonlőtt férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, néhány éve egy önbíráskodási ügyben volt érintett. Egyszer már megpróbálták megölni hasonló módon tizenhárom évvel ezelőtt, de akkor nem sérült meg. A rendőrség szerint üzleti vita állhat a kivégzés hátterében. A Kossuth Rádió információi szerint a férfi a rendőrség egyik informátora volt a Kulcsár ügyben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!