Kereső toggle

Csángósors

Ahol lopva tanulták Adyt, Petőfit, Jókait

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Odafent a hallgatag Gyimesben végleg elszakad a vékony szál, amely még e bolond századhoz és az időhöz köti az utazót. Az időtlen hegyek között nagy öreg neveket, pátoszt, Istent meg áhítatot keres az ember, hiszen úgy csöppen ide, mint egy mesébe. Leül, és csak bámul a jámbor vándor, elnéz ezer esztendő felett, ahogy a völgyre letekint, majd csendben elmosolyodik.

Bár soha nem járt erre, de minden ismerőse: a fák, a kövek, a hegyek és a völgyek, sőt még maguk a híres-hírhedt gyimesi emberek is. Valahogy beleszerelmesedik itt mindenki a tájba, a gímszarvast juttatva az ember eszébe, a nemes gímet, s akkor már Hunort és Magort is mindjárt, és a hányaveti századok hosszú sorát. Ezalatt odalent a Tatros völgyében lassan megágyaz magának az éjszaka, havasi tanyáikba, eldugott kis falvaikba bújnak mind az emberek, és csak a lámpák gyenge fénye jelzi, él még itt egy nép, amely ízig-vérig magyar: a csángó.

Mesebéli ez a táj, ha az ember megáll a Fügés-tetőn, Csíkból jőve a hosszú, erőt próbáló kaptató után. Más táj, más emberek, kopasz hegyeivel, meredek kaszálóival rajzfilmek, népmesék hangulatát idézi a szemlélődő elé. Csend van, csak a völgyből hoz a szél hangokat, csengőszót, fűrészgép hangját, kopácsolást és valahonnan éneket, szívet-lelket megindító, bús, büszke dallamot.

Az itt lakók megtanultak együtt élni hegyeikkel, tudnak még együtt örvendezni, tudnak együtt sírni, egyszóval megtanultak bánni az élettel. Igazi közösség ez, bár a nagybetűs civilizáció már itt is jócskán nyomot hagyott az emberekben. A közösség itt sokkal fontosabb, mint máshol, a szomszéd itt még nem ellenség, a barát az bajban is az, a magyar nyelvű iskola pedig a Gyimes-völgy egyik legféltettebb büszkesége. Magyarok, mert magyarul szólnak, magyarul értenek és éreznek - majd' ezer kilométerre Budapesttől.  De nem valaki ellen akarnak magyarkodni, nem valakiért, hanem mert ez az életük, ebbe születtek, ezt őrzik, ezt adják tovább fiaiknak - mondja Deáky András, a „nagy csángó", aki a gyimesi magyar iskola alapítója és örökös igazgatója. Harmincnégy évig tanított magyar-német szakos tanárként, közel tíz éve küldték nyugdíjba mint a gyimesbükki általános iskola igazgatóját. Mikor fiatal tanárként idekerült, azt mondták neki, hogy mindent taníthat, csak magyar nyelvet nem. A tiltás azonban éppen az ellenkezőjét érte el, délutánonként el-elbújtak a ligetekben, pajtákban, hogy Adyról, Petőfiről, Jókairól tanuljanak a gyerekekkel. Az idő telt, a diktatúra puhult, aki akart, már reggel héttől nyolcig járhatott magyar irodalom órára is. Ma már a  község két nyolcosztályos iskolájában anyanyelvükön, magyarul tanulhatnak a  gyimesi gyerekek. Deáky és tanártársai egyik nagy húzása az volt, hogy rögtön a diktatúra bukása után kiválogatták a legértelmesebb tanulókat, bevitték a  székelyudvarhelyi tanítóképzőbe, ahol elvégezték az óvónőképzőt,  tanítóképzőt, és hazatérve most már az 1-4. osztályokban szakképzett  pedagógusként tanítanak magyar nyelven. Sőt az addig tabunak számító moldvai csángóknál is ezek a tanárok végzik a tanórákon kívüli magyarnyelv-oktatás  nagy részét.

Magyarnak lenni errefelé nem büszke, széllel szemben kifeszített mellet  jelent, nem díszruhára húzott árpádsávos zászlót, hanem makacs, szilárd  elhatározást, hogy csak azért is megmaradunk magyarnak, megőrizzük a  nyelvet és a kultúrát. Nagy a nyomás az asszimiláció irányába, hiszen a román  hatóságok csak ímmel-ámmal engednek az unió javaslatainak, vagy ahogy  errefelé mondják, az uniós ajánlásokat sajátos nyelvezeten fordítják  románra, amiből ki-ki azt ért, amit akar. A Gyimes-völgyben a magyarok  helyzete mégis istenesnek mondható, itt csángó magyarnak lenni nem jelent  behozhatatlan hátrányt. Moldvában azonban vállalni a magyarságot, magyarul  szólni, írni komoly elszántságot kíván. A hatóságok még a magyarlakta  falvakban is csak tűrik a nyelvoktatást, az uniós tagság amolyan kellemetlen velejárójának tekintik. Mégis, a moldvai csángók is, akik a népszámlálási adatok szerint még 60-62 ezren vannak, egyre nyíltabban vállalják hovatartozásukat. Tizenhárom iskolában van magyarnyelv-oktatás, amit részben a magyar állam finanszírozott eddig. Néhány éve már a román tannyelvű állami iskolákban két helyszínen és a következő évtől még több helyszínen lesznek kénytelenek beleegyezni abba, hogy magyar nyelvet és irodalmat tanuljanak azon szülők gyerekei,  akik a rengeteg bürokratikus tortúra ellenére jelentkeznek az iskolába - mondja Gál Veronika magyartanár.

Az elmúlt évtizedben a csángók tömegével járták be a nagyvilágot, igényszintjük hatalmasat lépett előre, többségük hazaköltözve már nem ősei életét akarja élni. Modernre, nyugatiasra szocializálta őket a világ, viszont már nem akarnak félni sem - elemzi a legújabb kori csángó történelmet Deáky András. Gyermekeiknek is merőben más életet képzelnek el, taníttatják őket, igyekeznek látást adni nekik a világról, de külső segítség nélkül hamar elbizonytalanodnak a folyamatos presszió alatt, és többen közülük már végleg visszaköltöztek Nyugatra. Sajnos csángó magyar ügyben elkéstünk Moldvában, sokan elvesztek már a magyarság számára, de talán mindenki megérti előbb-utóbb itt Moldvában és az anyaországban is, hogy mi, csángók magyarok akarunk lenni - mondja a nyugalmazott iskolaigazgató.

Olvasson tovább: