hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szálasi, a spiritiszta nemzetvesztő
Horthy kapitulált a „Mickey Mouse”-kommandó előtt

2009. 10. 15.
65 éve, 1944. október 16-án Horthy Miklós kormányzó rádiószózatot intézett a nemzethez, melyben bejelentette Magyarország kilépését a szövetségesek ellen vívott háborúból. Bizalmas körökben elmondta, hogy pisztollyal a kezében az utolsó golyóig harcolni fog a nácik ellen, ha meg akarnák akadályozni a békekötést. Terve azonban azonnal összeomlott.

A kormányzó percek alatt kapitulált, amikor tudomására jutott, hogy a nácik szolgálatában tevékenykedő Skorzeny-kommandó a „Micky Mouse"-akciót végrehajtva elrabolta fiát, ifjabb Horthy Miklóst, akit szőnyegbe csavarva csempésztek ki a városból. A megzsarolt államfő lemondott a hatalomról, de előtte még jóváhagyta Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezését, akit nemrégen még csak zöldinges bolsevikként emlegetett.

Az önjelölt „nemzetmentő" családja német, szlovák, rutén és örmény ősökkel is rendelkezett, bár ő ezt később buzgón igyekezett eltitkolni. Sokkal nagyobb kegyben részesítette azokat a családfakutatókat, akik szerint a magyar nemzet Jézus gondváni törzséből vált ki, ezzel bizonyítva, hogy Szálasi közvetlen leszármazottja a Megváltónak. Vallási fanatizmusát, misztikumra való hajlamát édesanyjától örökölte. Különösen érdekelte a spiritizmus és a szeánszok. Egyik víziójában, állítása szerint, Krisztus a tudomására hozta, hogy neki kell a zsidóságtól megtisztítania az országot. Utolsó éveiben gyakran hagyatkozott asztrológusai tanácsaira, akik Hitler végső győzelmét is megjósolták neki. Megvilágosodásakor pattant ki fejéből meglehetősen zilált, zűrzavaros elmélete, melyet hungarizmusnak keresztelt el.

Politikai ambícióit azonban kezdetben nem koronázta siker. 1936 tavaszán a pomázi képvi­se­lő­választáson csúfos kudarcot vallott, két évvel ké­sőbb pedig börtönbüntetésre ítélték az államrend megdöntésére tett kísérlettel vádolva. Hívei 1939 elején kézigránátos merényletet hajtottak végre a Dohány utcai zsinagóga ellen, amelyben 22 ember sebesült meg. A társadalom radikalizálódásának következtében még ebben az esztendőben a Nyilaskeresztes Párt 31 mandátumot szerzett a parlamenti választásokon. A szavazás előtt röplapok ezreit szórták ki repülőgépekről a nagyvárosok felett, néhány mai radikális politikus szavaival összecsengő kampányszövegekkel: „Itt összpontosul a liberálkapitalizmus, a feudálnagytőke, a bérrabszolgaság, a parasztnyúzáson keresztül minden válfaja a kizsákmányolásnak... A mai nagyurak az országba szivárgó galiciáner horda csatlósai lettek..."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!