Earvin „Magic" Johnson, az NBA egykori legendás játékosa augusztusban ünnepelte ötvenedik születésnapját. A kosaras nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye miatt lett világhírű, de ő volt az első olyan közismert személy, aki nyilvánosságra hozta azt, hogy HIV-fertőzött. Magyarországon 2005-ben kezdett meredeken emelkedni a HIV-fertőzöttek száma, ráadásul az első félévben az újonnan regisztrált fertőzöttek mintegy ötöde volt húsz év alatti fiatal.
Johnson 1991-ben azért ment orvoshoz, mert egy magasabb összegű biztosítás megkötéséhez ezt szabták feltételül. A vizsgálat megdöbbentő eredménnyel zárult számára: kimutatták nála a HIV jelenlétét. November 7-én egy sajtótájékoztató keretében hozta nyilvánosságra a tényt, és a profi sporttól való visszavonulását is bejelentette. A betegség nem csak őt érintette, felesége éppen várandós volt fiukkal, bár mint később kiderült, ők nem kapták el a fertőzést. Johnson nem sokkal később azt is nyilvánosságra hozta, hogy a betegséget a hírneve miatt számára felajánlkozó nők egyikétől kaphatta el.
Noha a betegségről egyre kevesebb szó esik a médiában, a vírus főleg Ázsia és Afrika egyes részein szedi áldozatait megállíthatatlanul. A fekete kontinens egyes országaiban a lakosság 50-80 százaléka fertőzött. Terjedését elősegítik az elégtelen higiéniás körülmények, a felvilágosítás szinte teljes hiánya, a polgárháborús országokban a tömegesen elkövetett nemi erőszak, a különböző hiedelmek. Az ezredfordulón a becslések szerint világszerte több mint 36 millióan voltak HIV-fertőzöttek, nagy részük mára már nem él. Az ismert áldozatok száma meghaladja a 20 milliót.
A járvány megfékezésére egészen megdöbbentő intézkedéseket fontolgatnak néhány országban. Szváziföld a legfertőzöttebb területek közé tartozik, a lakosság majdnem fele HIV-fertőzött vagy már AIDS-beteg. Timothy Myeni parlamenti képviselő nemrég azt indítványozta, hogy az ország teljes lakosságán végezzenek AIDS-tesztet, és aki pozitív, azt a tomporán jelöljék meg eltüntethetetlen módon. Az intézkedés bevezetése ellen a jogvédő szervezetek erőteljes tiltakozásba kezdtek.
Keleten a helyzet...
Magyarországon 1985 és 2008 között összesen 1630 HIV-fertőzött embert regisztráltak. Hogy a pontos szám mennyi lehet, azt csak megbecsülni lehet, a szakemberek 2-3 ezer közé teszik. Több mint 70 százalékuk homo- vagy biszexuális. A Nemzeti AIDS Bizottság titkára, Újhelyi Eszter szerint az utóbbi években rohamosan emelkedett a fertőzöttek száma. Ennek egyik oka, hogy a felvilágosítás nem megfelelő, prevencióról gyakorlatilag nem beszélhetünk. Egy felmérés szerint tizenöt évvel ezelőtt többet tudtak az egyik legveszélyeztetettebb korosztályhoz tartozó diákok (és tanáraik is) az AIDS-ről, mint ma. Az új betegek nagy része még mindig a homoszexuális fiatal férfiak közül kerül ki, de egyre többen vannak azok a nők is, akik fejlődő országokból származó partnerüktől fertőződnek meg.
Magyarországon 2005-ben kezdett meredeken emelkedni a HIV-fertőzöttek száma, ráadásul a korábbiakra egyáltalán nem jellemző módon az értelmiségi, magasan kvalifikált, jó egzisztenciális helyzetben lévő fiatalok között. Kimutatták, hogy az internet elterjedésével egyre gyakoribbá váltak az egyéjszakás kalandok, amelyek a neten kialakult futó vagy éppen csalóka ismeretségekből jöttek létre. Hazánkban az első félévben az újonnan regisztrált fertőzöttek mintegy ötöde volt húsz év alatti, és a szakemberek egyetértenek abban, hogy ez a korosztály a leginkább veszélyeztetett. Sajnos a szakmának fogalma sincs róla, hogy a tizennyolc év alatti korosztályban mekkora lehet a betegek száma, mert nem végeznek felméréseket. A fiatalok egyre korábban létesítenek szexuális viszonyt egymással, de emellett egyre több gyermekről derül ki, hogy életük nagyon korai szakaszában fertőződtek meg szüleik betegsége folytán. Sok gyermeknél célzott szűrések és a felvilágosítás hiányában rutinvizsgálatok mutatják ki, hogy egészségügyi problémáik hátterében ez a fertőzés áll. Hazánkban egy kétéves ikerpár a legfiatalabb ismert HIV-fertőzött beteg, ők anyjuktól kapták el a vírust.
Az interneten számos legenda kering szórakozóhelyeken használt fertőzött tűkről és veszélyes fogorvosi kezelésekről. Ezeknek a valóságalapját senki sem tudta eddig bebizonyítani. Az élet azonban produkál ennél sokkal súlyosabb helyzeteket. Egy ma is folyó bírósági eljárás során a vádlottat azért vonták felelősségre, mert feleségét és volt barátnőjét fertőzte meg HIV-vel. A férfi feltehetően 2000 óta van tisztában betegségével, ennek ellenére sem feleségének, sem más nőknek nem szólt, akikkel viszonyt létesített. Felesége válóperük előtt nem sokkal tudta meg, hogy valószínűleg az eltitkolt fertőzés következtében ő is megkapta a halálos kórt. Az orvosi vizsgálatok ezt be is bizonyították, azonban K. Zoltánnénak több évig tartott, mire annyira össze tudta szedni magát, hogy jogi úton akarjon elégtételt venni férjétől, aki ellen 2006-ban tett feljelentést a rendőrségen. A bírósági ügy 2007 óta tart, a férfit súlyos egészségkárosodást előidéző testi sértés elkövetésével vádolták. A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) első fokon felmentette K. Zoltánt, azonban az ügyészség fellebbezését követően a Fővárosi Bíróság megsemmisítette az ítéletet, és új eljárásra utasította a BKKB-t. A vád feladata nem egyszerű: be kell bizonyítaniuk, hogy a fertőzés valóban a férfitól származik, hiszen valakit elítélni csak egyértelmű és megdönthetetlen bizonyítékok alapján szabad. Az ügyben ősszel várható ítélet, amely precedensértékű lesz hazánkban. Ha K. Zoltánt nem mentik fel, akár életfogytig tartó börtönbüntetés várhat rá.
Szodómiával kezdődött
A HIV- (Human Immunodeficiency Virus – Emberi Immunhiányos Vírus) vírust az 1980-as évek elején mutatták ki az Egyesült Államokban. Egy, a fiatal homoszexuális férfiak között terjedő furcsa betegség hívta fel az orvosok figyelmét rá. A megbetegedett emberek immunrendszere fokozatosan olyan mértékben legyengült, hogy nem voltak képesek védekezni banális fertőzésekkel szemben. 1983-ra mutatták ki, hogy ezt egy HIV-nek elnevezett vírus okozza, amely valószínűleg majmokról terjedt át az emberre.
AIDS- (Acquired Immunodeficiency Syndrome – Szerzett Immunhiányos Tünetegyüttes) betegségről akkor beszélünk, ha a HIV-fertőzés következtében 200 alá csökken a szervezetben a T-sejtek száma. A betegség ma még gyógyíthatatlan, különböző gyógyszerek kombinációjával azonban évtizedekkel meghosszabbítható a betegek élete. Ehhez azonban időben való felismerés és megfelelő kezelés szükséges. Sajnos azonban a fertőzöttek közel 90 százaléka nem is tud betegségéről. A vírus egyik emberről a másikra elsősorban nemi úton vagy közös tű, fecskendő használatával terjed, de szervátültetéssel és anyatejjel is átvihető.