A nemzetiszocialista ideológia egy tökéletes faj megteremtésére törekedett, akár azon az áron is, hogy kijelölte, izolálta, végül megsemmisítette azokat az egyedeket, akikre nem volt szüksége a népközösségnek. Az uralkodó faj megvalósításának egyik nagyon fontos eleme volt az antiszemita, rasszista ideológia, melyet Hitler pártjának, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak (NSDAP) az alapprogramja már kezdettől tartalmazott. Az árjásítás során azonban több más csoport is veszélyeztetetté vált, már a nácik 1933-as hatalomra kerülése után: zsidók, romák, kommunisták, szociáldemokraták, Jehova tanúi, fogyatékosok, homoszexuálisok.
A náci statisztikusok a Harmadik Birodalomban mintegy hárommillió meleggel számoltak, amely a lakosság öt százalékát tette ki. A hatalomátvételt követően azonnal megindult a tökéletes árja faj létrehozásának programja. Ennek részeként a homoszexuálisokkal szembeni előítéletek erősítése is feladata volt a propagandának. A melegek veszélyeztetik a német ifjúságot, a népesedéspolitikát és a közegészségügyet is. Bezárták a melegbárokat, és megkezdődött a német homoszexuálisok adatainak összegyűjtése, melyeket a berlini Gestapo központjába kellett elküldeni a helyi rendőri szerveknek. Az érintettek válaszul névleges házasságokat kötöttek, gyakran meleg férfiak meleg nőkkel. Az üldözés törvényes alapját a 175. paragrafus adta, amelyben bűncselekménynek nyilvánították két azonos nemű személy - elsősorban a férfiakra vonatkozott, a leszbikusokkal nem igazán foglalkoztak - kapcsolatát. A nyilvántartásba vételt és a törvényi szabályozást követően megkezdődtek a letartóztatások. Ennek élén a biztonsági szolgálatok Homoszexualitás Ellen Harcoló Birodalmi Főhivatala állt. Ahogyan Reinhard Heydrich biztonsági főnök emlegette, ez volt a „harcoló bürokrácia".
Néhány náci hivatalnok és pártfunkcionárius, köztük a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője, Kaltenbrunner is előállt azzal az ötlettel, hogy minden német homoszexuálist kasztrálni kellene, ahogyan több száz alkoholistával, prostituálttal, félvérrel és romák tömegeivel megtették. A 175. paragrafus alapján nagyjából 78 ezer ember ellen indult eljárás, közülük 5-15 ezret utaltak védőőrizetbe, ami a koncentrációs táborok valamelyikében való elhelyezést jelentette. A háború kitörését követően egyes homoszexuálisokat áthelyeztek a hadsereg kötelékébe, ahol a reguláris legénységtől elkülönítve, különböző öngyilkos akciókban kellett részt venniük. A táborokba zárt melegek egy részének a többi kényszermunkással közös sorsa volt: megsemmisítés a munka által. Pontos adatokkal nem rendelkezünk, de elfogadott vélemény, hogy nagyjából tízezer személy vesztette életét csupán azért, mert német (árja) homoszexuális férfiként táborba küldték.
„Őseink tudták, mit tesznek, amikor a maguk közül való homoszexuálisokat a mocsárba süllyesztették, de a meghódított népek körében nem büntették, sőt, bátorították a homoszexualitást. Ez a népesedési politika szempontjából ésszerű intézkedés volt, amelyet követendő példának tekinthetünk. A homoszexuális saját fajállományának árulója, ezért ki kell irtani" - vélekedett Heinrich Himmler, az SS Reichführere a melegkérdésről, ám ennek ellenére - és nem a homoszexuális áldozatok száma miatt - azt kell mondanunk, hogy a melegekkel szemben nem valósult meg olyan átfogó és tudatos, egész Európára kiterjedő program, mint ahogyan az a zsidókkal megtörtént. Pontosan a zsidók totális megsemmisítésére tett kísérlet árulkodik arról, hogy ha a nácik egy csoportot teljesen ki akartak irtani, akkor valamennyi gépezetüket megmozgatták ennek érdekében. A zsidóság teljes megsemmisítésének kudarca nem rajtuk, hanem azon múlt, hogy a háború „váratlanul" véget ért.
2009. 05. 15. (XIII/20)
