Évente mintegy 30-40 újságíró veszti életét hivatása teljesítése közben, de a „szabad szájú”, az igazság felderítésén és a hatalmasok leleplezésén dolgozó újságírók meggyilkolása korántsem korunk „találmánya”. A hősidőben ezeket a bűncselekményeket azonban többnyire még a romantika szele lengte körül. Az egyik leghíresebb eset áldozata a francia forradalmár, Jean-Paul Marat volt, aki A nép barátja című újságjában trágár szavakkal ostorozta a királyság intézményét, az uralkodót „felszarvazott zabagépnek” nevezve. Charlotte Corday talán nem tudta elviselni a sértő szavakat, ugyanis a fiatal lány egy 17 centiméteres pengéjű, fanyelű konyhakéssel leszúrta a kádjában hűsölő forradalmárt.
1914. március 16-án előkelő hölgy kért bebocsátást a párizsi Le Figaro szerkesztőségébe. Madame Caillaux, a francia pénzügyminiszter felesége kéredzkedett be a főszerkesztő, Gaston Calmette irodájába. Az asszony ezután habozás nélkül elővette revolverét, és közvetlen közelről öt lövést adott le Calmette-re, aki azonnal meghalt. Mint később kiderült, a gyilkosság napján az áldozat bejelentette, hogy lapjában kompromittáló leveleket fog közzétenni, melyeket a miniszter évekkel korábban írt egykori szeretőjének. Madame Caillaux képtelen volt elviselni a várható szégyent.
Az első újságírók ott voltak már az amerikai polgárháború harcmezőin is, de az utóbbi években egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve a harctéri tudósítók. Így volt ez 1994-ben Ruandában, 2001-ben Afganisztánban vagy az utóbbi néhány évben Irakban. A magyar származású Robert Capa nyilatkozta egy alkalommal: „Ha nem elég jók a képeid, annak az az oka, hogy nem vagy elég közel.” Ő azonban túlságosan is közel merészkedett a tűzhöz 1954-ben, amikor a Life magazin számára készített képeket Vietnamban. Taposóakna ölte meg a világ egyik leghíresebb fotósát.
2009. 03. 27. (XIII/13)
