Kereső toggle

Mivé lett a Nemzeti?

Botrányos előadások, forrongó színi világ

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Prostituáltak János vitéz Tündérországában, tangába bújtatott férfi szereplő Remenyik Zsigmond 1955-ös színdarabjában, meztelenkedés és káromkodás a Trafó Színházból átemelt darabban. Mindez a Nemzeti Színházban, Alföldi Róbert igazgatása alatt. A kritikusok egy része az egekbe emeli a direktort, a nézők közül többen felháborítónak tartják „művészetét”.

Alföldi Róbert tavaly nyár óta áll a Nemzeti Színház élén. Kinevezésekor egy interjúban azt mondta: „Úgy hiszem, a Nemzeti Színház lehetőséget ad arra, hogy formáljuk a gondolkodásmódot, az ízlésvilágot, már ha valóban nyitott, integráló, többféle világszemléletet közvetítő kulturális intézményként tudunk működni.”

„Az aluljáró, mint Tündérország ötlet tetszik, az örömlányokat kicsit erőltetettnek találtam. Kacsóh Pongrác talán leszbikus francia királykisasszonyt álmodott? A huszárok és a falu népe talán búzaszálakat ingató szexélményekért indultak? Tündérország talán a pénzért vásárolható orgazmustól boldog? Ez csak egy aberrált agynak lehet a szüleménye! És mindezt a legszebb és legnemesebb magyar daljátékkal csinálja! Tudom, hogy most alapozom meg az igazgató úr további díjait, de az a véleményem, hogy szégyellje magát! Ne a magyar remekművekkel tegyen csúfot!” 

– ezt egy felháborodott néző írta a Nemzeti Színház honlapján található online vendégkönyvbe az Alföldi által színre vitt János vitéz című darab kapcsán. Melyet egyébként 13 éven felülieknek ajánlanak. Legalábbis hivatalosan, Alföldi ugyanis egy minapi tévéműsorban azt mondta, 9-10 éves „kölköket” is bátran elhozhatnak szüleik az újraértelmezett János vitézre. A darabban Tündérország egy büdös metrómegálló képében tűnik fel, ahol a tündérek prostituáltak – az ő királynőjük Iluska, akit – Petőfi hőslelkű, példaképként beállított vitézével ellentétben – Alföldi végletesen kiábrándult, kiégett Jancsija elhagy. Ezzel példázza azt a sötét reménytelen világot, ahol már semmilyen érték nem számít.

Csak 18 éven felülieknek!

Szintén a Nemzeti Színház játssza a Pokoli disznótor című darabot, amely ugyancsak a magyar valóságot hivatott bemutatni. Íme, egy újabb bejegyzés a vendégkönyvből: „Mi ez a förtelem? Vállalkoztam a nyilvános főpróba megnézésére, bár ne tettem volna! Hát ez felháborító! Mocsok, szenny, óriási dilettantizmus! Szegény Gobbi Hilda, akiről a termet elnevezték, forog a sírjában. Innentől adjanak valami pornószínésznő neveket a termeknek. Mivé lett a Nemzeti? Hol a határ?”

Hogy a darab megnézése nélkül is fogalmat alkothassunk, miféle produkciókba ölik az adófizetők pénzét, idézzük ismét az előbbi hozzászólót: „A gusztustalan zabálás és az orgiaszerű buli alatt elsikkad a darab fő mondanivalója, hogy végül megkapja a Gazda az áhított posztokat. Valami erre utaló mondatok hányás közben hangzanak el, (…) mert elég nehéz volt kivenni pont ezt a szövegrészt az aktív gyomorműködés eredményeként. Aztán igen unalmas és szánalmas egy piros bőrtangába bújtatott férfi hátsó, még ha kerek is. Kit érdekel, és mit is ad az előadáshoz? Hurkát tuszkolnak egy hölgy lábai közé, hát óriási ötlet!” A kritika címzettje Dömötör András rendező, aki az orgiába fulladó disznótor „drámai” üzenetére építve dolgozta át posztmodern stílusban Remenyik Zsigmond művét.

Mindezen is túltesz azonban a Jég című darab Mundruczó Kornél rendezésében. (Mundruczó rendezte a Delta című filmet is, amely egy testvérpár vérfertőző kapcsolatát mutatja be.) A Jég – csak 18 éven felülieknek – eredetileg a Trafó Színházban futott, ám Alföldi átvette és beemelte a darabot a Nemzetibe. A meztelen jelenetekkel, káromkodásokkal teletűzdelt mű többek szerint egy szexshop filmkínálatában is megállná a helyét. Egy hozzászóló a Nemzeti Színház honlapján azt javasolja, hogy ha valakinek a Pokoli disznótor nem tetszett, az a Jég című darabra semmiképpen ne váltson jegyet. Egy néző a darab után úgy fogalmaz: „Elgondolkodtató, hogy hová is fajult ez a világ, benne sajnos a színházművészet is!”

Természetesen szerettük volna megtudni Alföldi Róbert véleményét is. A Nemzeti Színház sajtófőnöke lapzártánk utáni időpontra adott ígéretet egy esetleges interjúval kapcsolatban.

Mi van azokkal, akik nem mennek le kutyába?

„Egyre rosszabb a hangulat, mert bizonytalan azoknak a komoly, klasszikusnak tartott színészeknek a helyzete, akik nem mennek le »kutyába«” – mondta a színházi életben végbemenő változásokkal kapcsolatban a Heteknek egy Kossuth-díjas író. Az ilyen színészek vagy vidéken kénytelenek munkát vállalni, vagy meghúzzák magukat kisebb szerepekben. Forrásunk szerint ennek két oka van: egyrészt a körúti színházakban egyre inkább a zenés darabok mennek, illetve a bulvárszínház térnyerése zajlik, oda pedig nem kellenek nagy karakterek, legfeljebb tánc- és énektudás. Másrészt – mint például a Nemzeti említett darabjai – olyan szerepek kínálkoznak, melyek sok színész számára vállalhatatlanok. „Úgy tudom, hogy van olyan idős színésznő, aki az öltözőjében sír a darab színvonaltalansága miatt, de fél az anyagi ellehetetlenüléstől, ezért inkább hallgat és játszik.”

A Hetek megkeresésére a Pokoli disznótor egyik főszereplője a kérdésfelvetés közben tette le a telefont. Megkerestünk két másik, szintén a nemzet színházában játszó színészt, ám ők még nevük elhallgatásával sem kívántak nyilatkozni, az esetleges negatív következményekre hivatkozva.

A színházi világ eltolódott egy olyan irányba, ahol nem a kvalitás dönt elsősorban – mondta a Heteknek Görgey Gábor író, korábbi kulturális miniszter. –„Ez érvényes a bulvár- vagy a zenés darabokra is, mert ott is vannak értékkülönbségek.”

Görgey szerint az a baj, hogy a színházcsinálók körében hamis kép alakult ki a közönségről: azt feltételezik a publikumról, hogy annál inkább becsalogatható egy darabra, mennél bugyutább a darab. „A színházi életben zajló folyamat nagyon hasonló ahhoz, ami a televíziós csatornákon zajlik. Volt valamikor egy közszolgálati tévé, ahol az átkos pártállami időszakban 80-120 tévéjáték készült, a legkiválóbb színészekkel. A magyar színész sztár volt a televízió révén, hiszen milliók látták. Mindez a rendszerváltás óta eltűnt” – tette hozzá.

Görgey szerint a magyar és főként a budapesti színházi élet egyik rákfenéje, hogy tulajdonképpen megszűntek a társulatok. „Régen egy Madách színház, egy színigazgató, egy főrendező vagy rendezőegyéniség összegyűjtött egy társulatot, ahol nagyjából a színészi kvalitások és karakterek teljes spektruma rendelkezésére állt nagy egyéniségekkel az élen, és ezzel a társulattal lehetett számolni, lehetett gondolkodni.”

Véget ért szerelem

A hazai trenddel kapcsolatban ugyanakkor Görgey úgy véli, az nem a nemzetközi folyamatokból következik, hiszen Európa különböző országai tele vannak fantasztikus produkciókkal, „gondoljuk például Németországra: tele van nagy metropoliszokkal, és mindegyikben elképesztő minőségű, nagyszerű színházak működnek”. Vagyis számtalan külföldi példa igazolja, hogy a közönség nem csak a gagyira jön be.
Arra a gyakran hangoztatott magyarázatra, miszerint a klasszikus darabokat ma csak újraértelmezve lehet, illetve érdemes színpadra állítani, Görgey elutasítással válaszol: „egy darabot úgy is színpadra lehet állítani, hogy a rendező eredetisége is benne van, ugyanakkor a darab lényege sem vész el, nem kell kiforgatni saját világából”.
A Nemzetiben játszott Pokoli disznótorral kapcsolatban Görgey Gábor megjegyezte: az eredeti mű szerzője, Remenyik Zsigmond a húszas-harmincas évek egyik kiválósága, nívós magyar író volt, teljesen kizárt, hogy olyan darabot írt volna, amin most fel van háborodva a kritika, a világ és a közönség.
Kornis Mihály író a Hetek megkeresésére elöljáróban leszögezte: nyolc éve nem jár színházba, és noha nagyon örül, hogy darabjait a színházak játsszák, számára ez egy véget ért szerelem. „Ma is vannak igényes színházak, ám a kultúráról való neobarbár piaci gondolkodásmód tönkretette a magyar színházi struktúrát (is)” – fogalmazott. Mára lehetetlenné vált, hogy a magyar színház azt a minőséget kínálhassa, ami korábban jellemezte: „Ma egy színházi műhely akkor képes megélni, ha szemetet játszik, vagy mondjuk így: nagyon könnyűt, olyan könnyűt, hogy már le se lehet mérni, annyira nincs súlya.”
Az író szerint mindezek hátterében az a közgazdasági rendszer áll, melyben a kultúra éppúgy áru, mint bármi más. Ha azonban a kultúrától így gondolkodnak, akkor a kultúra gyorsan elhervad, „mint az a virág, amit rézgáliccal öntöznek”. „Abban látom a kor egyik legnagyobb problémáját, hogy az elosztásban döntéshozók nem tudják: az eszmei értéknek nincs piaci módon képezhető ára” – mondja Kornis. A jövőről még borúlátóbb képet festett: „Kérdés, mire kell jegyet vennie, pénzt költenie a minket két nemzedékkel követő generációnak, ha kulturálódni vágyik? Mit kínálnak neki, ha a mai bóvlit is unja? A Győzike alatt már nincs semmi. A fétis pornó alatt már nincs semmi…”

 

 

Baj van a színjátszással Magyarországon

Kállai Ferenc, a Nemzet Színésze:
A mai színházi koncepcióban kevéssé törekszenek az emberábrázolásra. A jelenlegi gyakorlatban azt látom, szinte cél, hogy a karakterek ne hasonlítsanak emberhez. Ezzel szemben inkább az abszurditás irányába mozdult el a színház, a néző meg csak csodálkozik azon, amit lát. A jelenlegi trend szerintem nem egészen szolgálja a nevelést. Nem vagyok megnyugodva a színészet jelenlegi állapotával kapcsolatban, de bízom benne, hogy valaki egyszer fölbukkan, és azt mondja, gyerekek, hagyjuk abba, ne csináljunk a királyból koldust vagy fordítva. Bár nehezen mozdulok ki itthonról az egészségem miatt, de hallom, hogy ez van. A pornójelenség szintén káros, a magamutogatáson túl semmiről nem szól.
A negatív tendencia természetesen ismert a színészek előtt, egymás között téma is. Ha eljönnek meglátogatni, előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy baj van a színjátszással Magyarországon. De hivatalos körökben ezt nem igazán tudják vagy merik megfogalmazni, mert anyagi értelemben kiszolgáltatottak. A színházak vezetői pedig azt állítják, az ilyen előadások szolgálják a színház gazdasági érdekeit, mivel kevés a pénzük.

Válasz nélküli kérdések

A Nemzeti Színház felügyeletét az Oktatási és Kulturális Minisztérium látja el.
A minisztérium sajtóosztályához az alábbi kérdéseket juttattuk el szóban és írásban:
–ŰMiként értékelik a Nemzeti Színház teljesítményét Alföldi Róbert kinevezése óta?
–ŰTudnak-e arról, hogy felháborodott nézői kritikák szerint (és a színház honlapján található képek alapján is) már-már pornográfiába hajló, illetve szexuális utalásokkal és káromkodásokkal teletűzdelt előadások is futnak a színház műsorán, például a Jég, a Pokoli disznótor, illetve a János vitéz?
–ŰÖsszhangban vannak-e ezen előadások a direktor által a pályázatában vállaltakkal?
–ŰA minisztérium lát-e kivetnivalót abban, hogy a nemzet első számú színháza ilyen darabokat is játszik, illetve van-e ráhatása a konkrét műsortervre?
Kérdéseinkre lapzártáig nem kaptunk választ. 

Olvasson tovább: