Kereső toggle

Nem nevetünk a bohócon

Változóban a cirkuszvilág

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bohócok tüntettek a Fővárosi Nagycirkusz előtt. Azt kifogásolták, hogy
Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában az új műsor bohócok nélkül fog zajlani. Az
új műsorban egyébként állatok sincsenek, de szerencsére az oroszlánok nem
vonultak az utcára.

A rögtönzött magánszámok bemutatásával egybekötött megmozduláson több bohóc
aggodalmát fejezte ki, hogy kihagyták őket a műsorból. Bohócorrot osztogattak,
és olyanokat kiabáltak, hogy „Nem bohóckodni jöttünk!”, meg „Cirkuszban
szeretnénk élni, és nem az utcán!”. Szerintük nem létezhet cirkusz bohóc nélkül,
ahogy parlament sem miniszterelnök nélkül, és meg lehet nézni, hogy a cirkusz
épületét is két óriásira fújt bohócfigura díszíti.

Kristóf István cirkuszigazgató szerint haladni kell a korral, a cirkuszművészet
az utóbbi húsz évben rengeteget fejlődött. Ma egy bohócszám nem úgy hat, mint
harminc évvel ezelőtt. Időközben a cirkusz egy szórakoztatóipari ágazat lett,
évente háromszáz előadással és közel háromszázezer nézővel. A kifogásolt új
Ritmus cirkusz egy történetet mond el, a bohócszám és az állatok helyett pedig
van benne hu- morista, olyan légtornász, aki hegedül és énekel, élő zenekar,
táncosok és artisták, emellett a műsor nem porondon, hanem kör alakú színpadon
zajlik.

Pár artista művész viszont úgy gondolja, hogy ez rossz irányba viszi el a
programot, a cirkuszigazgató azonban nem érez emiatt lelkiismeret-furdalást,
mert szerinte a kollégák sarkítanak, amikor azt állítják, hogy ez már nem is
cirkusz, hanem varieté, amolyan „diszkócirkusz”. A műsort komoly szakmai viták
előzték meg, különösen a ren- dezővel, Kristóf Krisztiánnal, aki egyébként a
fia. Az igazgató úr – a bohócokhoz hasonlóan maga is többgenerációs szakmabeli –
inkább a klasszikus cirkusz híve ugyan, de meggyőzték őt a cirkuszfesztiválon
tapasztaltak, ahol a hagyományos bohóccsoportok mellett fellépett két komikus,
és sokkal nagyobb közönségsikerük volt. „Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Miért
ne próbálkozhatnánk meg valami újjal? – tárja szét a karját. – Külföldön ennek
már bizonyítottan nagyobb közönségteremtő ereje van, mint a hagyományos
műsoroknak.”

Mint mondja, állami támogatásokra mind kevésbé számíthatnak, elhanyagolt
művészeti ág lett a cirkusz, a kultusztárca évek óta halogatja az épület
felújítását, a maguk erejéből kell tehát minél szélesebb korosztály szórakozási
igényeit kielégíteni. A cirkusz költségvetésének 60 százalékát a jegyárak
adják, ebből kell finanszírozni a fellépő művészek honoráriumát, a beutaztatási
és vízumköltségüket, az állatok etetését és a műsorral kapcsolatos reklámot is.
Meg lehet nézni, hogy a hagyományos gyerekműfajok minden téren kiveszőben
vannak, a film és a színház is egyre inkább kénytelen elmenni az össznépi,
könnyed szórakoztatás irányába. A mai gyerekek már más világban, más ingerek
közepette nőnek fel, mint elődeik. Mindenki a szemfényvesztő profizmushoz van
hozzászokva, így nem biztos, hogy ma is sikeres, ha néhány állat körben
felvonul, vagy ha a jópofa bohócok leöntik egymást vízzel. „Megnőtt a verseny,
nemzetközi lett az artistapiac, kőkemény profizmus uralkodik ebben is, széles a
választéka a különleges tehetségeknek” – teszi hozzá Kristóf úr.

A piros orrok egyébként sem lettek végleg száműzve. Az igazgató azt ígéri, hogy
jövő februártól a 120 éves jubileumi műsorban hagyományosabb irányvonalat fognak
követni, valószínűleg abban klasszikus bohócszámok is lesznek. A cirkuszukban
nyáron fellépő olasz bohócnak például óriási sikere volt, ez sem azt mutatja
Kristóf István szerint, hogy az egész bohócszakma halálra volna ítélve.

Ezt talán a bohócok sem gondolták, csak foglakozásukhoz híven kicsit
túldramatizálva a dolgot aggodalmuknak szerettek volna hangot adni. Zoboky
Zoltán, rendes nevén Zozó bohóc kifejtette, hogy már az is komoly csapást mért
szakmájukra, hogy az artistaképző nyolc évét elvégzett, komoly szakmai képzésen
átesett bohócok mellett megjelentek az úgynevezett beöltözött bohócok.
Hangsúlyozza, hogy a bohócság egy szakma, érteni kell a művészeti részéhez, a
pszichológiához, és nem elég csak felvenni a bohócruhát, le is kell tudni kötni
a közönséget. A cirkuszigazgató is ez utóbbit emelte ki, hiszen egyéniség nélkül
az artista csak sportoló. Ma nem az a nagy szám, hogy valaki tíz karikával is
tud zsonglőrködni, a közönséget inkább az érdekli, aki lehet, hogy csak hárommal
tud, de olyan kisugárzású egyéniség, hogy hosszabb ideig is képes lekötni
valamennyi korosztály figyelmét.

Olvasson tovább: