Kereső toggle

A Kelet népe

Nyugaton 100 éves a magyar irodalom bölcsője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1908 – korszakhatár a magyar irodalomban, még akkor is, ha általában egyéb
korszakhatárokhoz hasonlóan ez sem igazán pontos. A Nyugat megalapításával
létrejött a 20. század legnagyobb hatású magyar irodalmi orgánuma, ám ha a
modern irodalmi törekvések kezdetét keressük, akkor az előzményekhez kell
visszanyúlnunk. Magyar Géniusz, Holnap antológia, inkább övék a kezdet érdeme,
de az életképesség erénye mindenképpen a Nyugaté.

De nem csak ennyi. Disputa néven – ahogyan Osváth Ernő javasolta – nem
biztos, hogy az irodalmi újság azt a pályát tudta volna befutni, amelyet végül
megtett. A folyóirat neve: Nyugat – nem egyszerűen egy orientáció kifejezése,
ahogy azt korunk vulgáris gondolkodása érzékelné, hanem olyan szimbólum,
amelynek gondolati szervezőereje meghatározza a lap eljövendő több mint
harmincéves irányát.

A szimbólum kibontásának első lépése rögtön az első számban Ignotus Kelet népe
címen írt színházi kritikába bújtatott, nemzeti sorskérdéseket boncolgató
esszéje és Adynak a Magyar Pimodan című dithyrambikus vallomása a borról és a
magyar géniuszról. Mindkettő, visszautalva Széchenyi Kelet népe című írására,
tudatos kapcsolódás a magyar gondolat identitáskereső vonulatához. Ignotus
megállapítása magyarázza a folyóiratcím üzenetét: a Nyugat gondolata a
honfoglalás, a honfoglalás lényege pedig a beilleszkedés. Ennek előzménye már
feltűnik Adynak az Egy ismeretlen Korvin-kódex margójára címmel a Figyelőben
megjelent esszéjében, amely szerint Magyarország Komp-ország. Keletről érkezve
nem tud kikötni a nyugati parton, nem tud hidat képezni, ahogy szeretné, ami
elhívatása is lenne, hanem hányódik a partok, Nyugat és Kelet között. A Nyugat
első számában Ady ezt így fogalmazza meg: „Csokonai Vitéz Mihály unokájának
érzem és tudom magam: veszettül európaiatlan magyarnak, aki kacagtató
fanatizmussal és komolysággal él-hal Európáért.”

Ezen nemzeti sorskérdések felidézése megzavarta a kor árvalányhajas nemzeti
romantikáját. Az az irodalmi funkcióváltás pedig, hogy a Nyugat a nemzeti értékű
irodalom helyett az önértékűnek nyitott teret, komoly társadalmi
következményekkel is járt. A szerkesztők határozottan politikamentes lapot
akartak készíteni, de ezzel a szemlélettel megfosztották az addigi irodalmat a
mindenható nemzet felfogásától, ezzel óhatatlanul belekerülve politikai viták
kereszttüzébe. Ezért az új, apolitikus művészetfelfogás, amely távolodni akart a
közvetlen politikától, kénytelen volt bizonyos értelemben politikai harcot is
folytatni, és politikai táborrá szerveződni.

A Nyugat nem volt nemzetietlen, hiába akarták úgy láttatni, csak a
messianisztikus, fatalista és mindenható nemzet fogalmán túljutva az egyéni
értékválasztáson és felelősségen nyugvó nemzetfelfogást helyezték előtérbe. És
ez verte ki a megélhetési nacionalistáknál a biztosítékot.

Létezése során a lapra végig össztűz zúdult a kor nemzeti keresztény sajtójából:
„Az új irány csillogó köntöse alatt rövidnadrágos zsidógyerekeket akartak
becsempészni az irodalom sáncaiba”. „ Nem szabad feledni, hogy a folyóirat három
szerkesztője közül kettő zsidó, s a keresztény is fő-fő szabadkőmíves.” Persze
ezek a szerkesztők, a „rövidnadrágos zsidógyerekek” becsempészői talán mélyebben
gyökereztek a magyar irodalomban, mint vádlóik: Fenyő Miksának hatéves korában
alapélménye Petőfi János vitéze, Ignotus bemutatkozó verses regényét még Gyulai
Pál, a népnemzeti iskola spiritus rectora is üdvözölte, Osváth Ernő pedig maga
fedezett fel számos nagy hatású új írót Babitstól Móriczon keresztül Németh
Lászlóig.

A folyóirat fenntartásában, működtetésében évekig nagy szerepe volt Hatvany
Lajosnak, a hatvani cukorbáró-család sarjának. A mostani liberálisból
„konzervatívvá” lett Magyar Hírlap Nyugat-megemlékezése szerint – egyebek
mellett – Hatvany és a zsidó nagytőke érdekérvényesítését szolgálta a Nyugat,
ezért a komoly anyagi támogatás. Ennek a körnek a logikája szerint – a
szóhasználatból kimutatható – egy zsidónak mindig egyéni érdeke van, a magyar
viszont a nemzetét szolgálja. Hatvany, akinek indulására Gyulai Pál volt nagy
hatással, és aki berlini, bécsi, oxfordi és párizsi időszaka mellett és után is
mindig magyar író és irodalomtörténész maradt, Petőfi egyik komoly kutatója
volt.

A Nyugat jelensége a kávéházak forradalma. A 19. században az irodalmi közélet
súlypontja áttevődik a szalonokból a kávéházakba. A Nyugat bölcsője a Centrál
kávéház, kiteljesedése a New York. A New York nyitásakor menet vonul a Dunához
Molnár Ferenc vezetésével, hogy a kávéház kulcsát ünnepélyesen a Dunába hajítsa
– így biztosítva az állandó nyitva tartást. A kávéházak a modern kor akadémiái,
a szellemi kíváncsiság színterei. Molnár itt próbálgatja csattanóit, Karinthy
történeteit. A Nyugat amellett, hogy a modern irodalom bölcsője volt, a
világháború (akkor még nem tudták, hogy első) után is hordozott valamit a
kávéházakban is megjelenő boldog békeidők hangulatából. Nem egyetlen irodalmi
iskola lapja volt, hanem itt zajlott az egész új magyar irodalom sereggyűjtése.
Az indulás pillanatától a lap állandó szerzője és zászlóshajója Ady, akinek
szellemisége halála után is meghatározó a lapban. Verse nélkül elképzelhetetlen
egy Nyugat-szám, annyira ragaszkodott ahhoz, hogy minden számban írása jelenjen
meg, hogy sokszor még a lapzártát is miatta kellett eltolni.

Ismerős a Nyugat körének tablója Móriczcal, Babitscsal, Kosztolányival, Füst
Milánnal, Karinthyval. Az első generáció nagyjai után sok ifjú tehetség indulása
a Nyugathoz köthető. Többek között Németh László, Illyés Gyula, Weöres Sándor
bemutatkozását biztosították a későbbi főszerkesztők, Babits és Móricz. Több
irodalmi generáció, különböző stílusú, felfogású szerzők indíttatása,
inspirációja kötődik a laphoz, mely jóval több volt, mint egy irodalmi
folyóirat. Ahogy az orosz irodalom Gogol, úgy a magyar a Nyugat köpönyegéből
bújt elő.

Olvasson tovább: