hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Büszke vagyok apura

2008. 07. 09.
„Nagyon magas, jól megtermett ember volt, és azt hiszem, az ilyen embereknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy erejük tudatában barátságosak és kedvesek a többi emberhez. Soha nem fitogtatta az erejét, azzal sosem élt vissza. Illetve, van egy történet, ami valószínűleg igaz, mert Vásárhelyi Miklós is tudott róla: apám diákként a testi erejével akadályozta meg a zsidóveréseket a debreceni egyetemen. Egyszerűen elkergette azokat, akik bántani akarták a zsidó hallgatókat” – így emlékszik Szilágyi Júlia forradalmár édes­apjára, Szilágyi Józsefre, akit 1958-ban végeztetett ki Kádár János és klikkje.



Fotó: Somorjai László

Az édesapja akkor került először összetűzésbe a kommunista hatalommal,
amikor firtatni kezdte a Rajk-per igazságtalanságát. A családjukban is
beszédtéma volt, hogy a Rákosi-rendszer kezdett nagyon durva irányt venni?

–Erre inkább édesanyám elbeszéléséből emlékszem: apámat 1955 végén zárták ki
a pártból, fegyelmi eljárással megszüntették a tagságát, és ez a baráti körben
is téma volt. Apám egyébként a Rajk László vezette Belügyminisztériumban
dolgozott, azt hiszem, a karhatalmi osztály vezetőjeként, mert a jogi
végzettsége alapján 1945-ben rögtön erre a területre került.

Szerintem egyébként a Rajk-perben csak azért nem ítélték el, mert a világháború
idején a szegedi Csillag börtönben tbc-t kapott, és a betegség miatt éppen
szanatóriumban volt Rajk tárgyalásakor.

1956-ra ugorva, nyilván vannak emlékei. Mennyire tartották megnyerhetőnek a
forradalmat, emlékszik ilyenekre?

–Egy nyolcéves gyerekkel nem tárgyalták meg, hogy állnak ezek a dolgok. Az
édesanyám szavaiból úgy tűnt, hosszú ideig reménykedtek abban, hogy ez
megfordítható, hiszen Nagy Imre teljesen legális miniszterelnök volt.

Novemberben menekültünk a jugoszláv nagykövetségre, majd onnan szállítottak el
Romániába. Még ott, Sznagovban is tárgyalási pozícióban voltak Nagy Imréék. ’56
december elején érkeztünk Sznagovba, és őket – a férfiakat – csak ’57 március
végén tartóztatták le, tehát hónapokig tartott az az átmeneti periódus, amikor
még Budapesten sem tudták, hogyan dől el ez a dolog, és visszakerül-e Nagy Imre
a miniszterelnöki pozíciójába, amiről soha nem mondott le, még az utolsó szó
jogán sem.

Hányan voltak összesen fogságban?

–Negyven körül: férfiak, asszonyok és tizenhárom gyerek.

Milyen körülmények között éltek?

–Romániában két évig voltunk: az első három-négy hónap során, amíg le nem
tartóztatták a férfiakat, kifejezett luxuskörülmények között éltünk: a sznagovi
épület, ahol elszállásoltak, egy párt- és kormányüdülő volt, külföldi vendégek
fogadására szolgál a mai napig.

Amikor aztán a férfiakat letartóztatták és hazahozták Budapestre, minket pár
napos késéssel összepakoltak, és elvittek Pitestibe. Ez a hely kőolaj- és,
földgáz-termelésről és a cigarettagyártásról híres. Ott sem a városban laktunk,
hanem kint, egy vadászkastélyban, ’57 késő őszéig. Ebben az időben nemcsak
nekünk, de senkinek a csoportból nem volt információja arról, hogy mi történt a
férfiakkal, akiket Sznagovból elvittek.

Hogy történt, mikor elvitték őket, elbúcsúzhattak a családtagoktól?

–Az édesapám már akkor különleges elbírálásban részesült, valószínű tudott
dolog volt az ő hozzáállása, az ő természete, hogy hajthatatlan bizonyos
kérdésekben, hogy nem hajlandó semmiféle tárgyalásra.

Felszólítottak egy reggelen, hogy pakoljunk össze. Édesanyám akkor összepakolt,
engem és a kisöcsémet kiküldött az udvarra játszani, amíg ők apuval végeznek a
kipakolással. Akkor jött érte egy gépkocsira való fegyveres valamilyen
államvédelmi tiszttel, aki aztán letartóztatta édesapámat, és elvitték. A
búcsúzás annyi volt, hogy mindenkit megcsókolt, megsimogatott, és elment. Akkor
láttuk őt utoljára, én is, édesanyám is, soha többet nem láttuk, egy levelet nem
kaptunk tőle többet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!