Kereső toggle

Te is, fiam, Cesar?

40 éve gyilkolták meg Robert Kennedyt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyik utolsó interjújában így nyilatkozott a Le Figaro riporterének: „Tudom,
hogy valahol egy gyilkos leselkedik rám.” Azt azonban még ő sem gondolta, hogy a
merénylő éppen legnagyobb győzelmének küszöbén csap majd le rá. Robert Francis
Kennedy bátyját, a legendás JFK-t, az Egyesült Államok 35. elnökét 1962-ben
lőtték le, és ő a sírjánál megfogadta, hogy folytatni fogja a reformokat, amit
még együtt kezdtek el.

New York-i szenátorként az első adandó alkalommal jelöltette magát az elnöki
posztra, és hatalmas energiát fektetett választási hadjáratába, aminek meg is
lett az eredménye. A nyugati parton Los Angeles volt az utolsó állomás.

Amikor a mindenki által csak Bobbynak becézett elnökjelölt 1968. június 4-én
éjfélkor körbehordozta tekintetét az Ambassador szálloda nagytermét megtöltő
sokadalmon, bizalommal töltötte el a hihetetlen lelkesedés. A hullámzó tömegben
ott téblábolt egy alacsony, jelentéktelen külsejű, huszonnégy éves fiatalember.
Az arab származású Sirhan Bishara Sirhannál (kis képünkön) a szállodai
beléptetéskor tartott hevenyészett motozás során nem találták meg azt a kis
kaliberű, Johnson-Cadet 55 típusú nyolclövetű forgótáras pisztolyt, amelyet
kopott farmernadrágjának farzsebébe rejtett. Miután átfúrta magát az ünneplőkön,
a Velencei terem bárpultjánál egy koktélt rendelt magának. A mixernek ugyan
feltűnt a rosszul öltözött, láthatóan feldúlt, gyöngyöző homlokú fiatalember
zavart viselkedése, ám az ünnepi hangulatot nem akarta megzavarni holmi
kicsinyes veszekedéssel. A húszas éveinek közepén járó fiú felhajtotta az italt,
és megindult az emelvény felé, ahol az ünnepelt a győzelmi beszédét tartotta.



A három Kennedy fivér: John, Robert és Edward

Robert Kennedy a rövid, rögtönzött szónoklat után –melyben megköszönte
barátainak és családjának a támogatást és híveinek az iránta tanúsított bizalmat
– lelépett a pódiumról, hogy még aznap folytathassa diadalútját Chicagóba. A
szoros embergyűrűn át azonban még testőrei sem törhettek utat, ezért Karl Uecker,
a szálloda igazgatóhelyettese kézen fogta a politikust, és az emelvény mögötti
függöny felé vezette, az élelmiszerraktár folyosójára vezető vészkijárathoz. A
testőrök alig tudták tartani velük a lépést. Miközben a zenekar a Kennedyek
indulóját, a „Szentek menetelése” című bluest játszotta, a szálloda pincérei és
szakácsai – akik értesültek róla, hogy Bobby a konyhán keresztül kénytelen
távozni az épületből – sorfalat álltak, hogy megszorongathassák a népszerű
politikus kezét. Közöttük bukkant fel az apró termetű, csapzott fiatalember, aki
pisztolyát egy Kennedy-plakát mögé rejtette. A szenátor gyanútlanul viszonozta a
köszöntést, ám ebben a pillanatban Sirhan felkiáltott: „Kennedy you son of a
bitch!” És többször egymás után meghúzta a ravaszt. Áldozata több golyótól
találva azonnal összeesett.

Uecker kapcsolt elsőnek, s a támadóra vetette magát, ám a dulakodás közben
Sirhánnak sikerült az egész tárat kiürítenie, és még öt embert megsebesítenie.
Végül az egyik testőr elkapta a torkát, és addig szorította, amíg fel nem adta a
küzdelmet. Valaki hangosan kiabált: „Vegyétek már el tőle azt a kiba… fegyvert!”
A testőr megragadta a támadó öklét, és olyan erővel vágta az egyik
tálalóasztalka pereméhez, míg ki nem esett belőle a revolver.

Az áldozat megpróbált ugyan felállni, ám a fejéből ömlő vér elborította az
arcát. A testőrök próbáltak helyet szorítani körülötte, miközben egyikük levette
a zakóját, hogy azzal támassza fel a fejét. Egy fiatal pincér rózsafüzért adott
a kezébe.

A tévékamerák előtt játszódó dráma végkifejleténél a nézők élőben láthatták,
amint az áldozat még néhány szót váltott sajtótitkárával, majd elvesztette az
eszméletét. Egy orvos kioldotta a nyakkendőjét, lehúzta a cipőjét, és a mentők
megérkezéséig egy zacskó jégkockával jegelte a homlokát. Pulzusa azonban már
alig volt tapintható, s rövidesen beállt a klinikai halál. A közeli kórházban
sebtében elvégzett műtét során az orvos megállapította, hogy összesen három
golyó találta el a politikust. Egyik a karjába, másik a vállába, a halálos golyó
pedig a jobb füle mögött hatolt a koponyaüregbe, és belefúródott az agyba. A
legnagyobb pusztítást a mindenhová beékelődő csontszilánkok okozták. A 22-es
kaliberű CCI típusú lőszereket rézköpeny borította, mely szétnyílt a
becsapódáskor, ezzel okozva hatalmas pusztítást a testben. Kennedy szervezete
másnap megadta magát a halálnak.

Amikor megkérdezték Sirhantól, hogy miért tette, csak annyit válaszolt: „A
hazámért!” Családja egykor Jordániából költözött az USA-ba, de sohasem sikerült
elmozdulnia a társadalom pereméről. Életfogytiglanra ítélték, de mindvégig
hallgatott tettének valódi indítékáról. Voltak, akik az áldozat bátyjának
sorsából arra következtettek, hogy Bobby Kennedy összeesküvés áldozata lett. A
politikus közismerten rossz viszonyban volt az FBI igazgatójával, Edgar
Hooverrel, és a maffia is vadászott rá. A legtöbben azonban Jimmy Hoffát, a
fuvarozók szakszervezetének elnökét gyanúsították, akit annak idején Robert
Kennedy állított bíróság elé korrupció vádjával. Kiderült hogy Hoffa korábban
valóban merényletet készített elő ellene. Először messzehordó puskával akarta
lelövetni, aztán föl akarta gyújtatni Kennedy virginiai villáját. Egyesek azt
állították, hogy nem is Sirhan volt az egyetlen merénylő a tömegben. A gyilkos
körülbelül egy méterre állt áldozatával szemben, a lövedékek azonban hátulról és
alulról csapódtak a testbe. Ráadásul a halottkém szerint a végzetes lövés alig
néhány centiméterről érkezett, hiszen a fülön lőpor nyomait rögzítették.
Márpedig Kennedy mögött a szélsőjobboldali nézeteket valló biztonsági őr, Eugene
Thane Cesar állt…

Életmentő műtét Edward Kennedyn

A 76 éves politikusnál május végén állapítottak meg rosszindulatú
agydaganatot. Akkor még elengedték a kórházból, de most megmûtötték. Az orvosok
szerint a három és fél órás beavatkozás sikeres volt. Edward Kennedy végig ébren
volt az operáció közben. A politikus kezelése egy egyhetes pihenõ után
kemoterápiával folytatódik Bostonban.

Olvasson tovább: