Kereső toggle

Mi zajlik Ukrajnában?

Narancsos forradalomból a kormányválság-sorozatig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben Oroszország és Fehéroroszország a tényleges többpártrendszer
elhalásának irányába halad, a harmadik szláv posztszovjet köztársaságban,
Ukrajnában a szó szoros értelmében dühöng a demokrácia. Olyannyira, hogy az
egymás ellen fenekedő pártok már a parlament munkáját szabotálják. Állítólag
csak napok kérdése Julija Timosenko miniszterelnök másodszori eltávolítása.
Igaz, a politikai elemzők ezt már két hónappal ezelőtt is állították Kijevben.

Hol van már a tavaly őszi parlamenti választásokon másodszor is győztes
„narancsos” koalíció egysége?! Julija Timosenko miniszterelnök, a sajátmagáról
elnevezett pártszövetség vezetője energiái nagy részét arra fordítja, hogy
elérje a korábban amúgy is megnyirbált államfői jogkörök további
minimalizálását. Azt akarja, hogy a Verhovna Rada (a Legfelső Tanács) alakítsa
Ukrajnát parlamenti köztársasággá, amelyben az elnök csak formai hatalommal,
protokolláris jogkörrel rendelkezik. Ezt az elnököt pedig, aki minden tőle
telhetőt megtesz, hogy megszabaduljon a jelenlegi kormányfőtől, Viktor
Juscsenkónak hívják. Megválasztását 2004-ben éppenséggel az ukrán Jeanne
d’Arcnak is nevezett, egyébként orosz–örmény származású politikusnak, Julija
Timosenkónak köszönhette, akit ezt követően miniszterelnökké nevezett ki, majd
egy idő után leváltott. De a „narancsos forradalom” ismét egy táborba állt
pártjainak tavaly őszi parlamenti győzelme sem lett volna lehetséges Timosenko
nélkül. Sőt, a győztes koalíció erősebbik pártja, a BJUT, éppen az övé volt, míg
Juscsenko hívei (a Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem tömörülés) a harmadik helyre
szorultak vissza az ellenzék fő ereje, a főként Dél- és Kelet-Ukrajnában erős
Viktor Janukovics-féle Régiók Pártja mögé.

Most aztán nemcsak az ellenzék és a kormánypártok kiabálnak egymásra
kígyót-békát, hanem a hatalmon lévő koalíció két pártja is javában dobálja
egymásra a sarat. A helyzetre jellemző például, hogy bár Viktor Juscsenko az év
elején megállapodott orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal az Ukrajna számára
oly fontos földgázszállítások ügyében, Timosenko érvénytelennek kiáltotta ki az
egészet, és maga akarja újratárgyalni az üzletet Moszkvával. A BJUT követeli az
elnöki hivatal – szerintük korrupt – vezetőjének, Juscsenko jobbkezének, Viktor
Balogának a felelősségre vonását. Az ellenzék itt Timosenkóékat támogatja,
akárcsak az elnöki hatalmat tovább korlátozó alkotmánymódosítás kérdésében,
viszont a miniszterelnök asszony menesztésében az államfő számíthat rájuk. Az
elszigeteltségből kitörni próbáló Juscsenko tett is már néhány gesztust a
„halálos ellenség”, a Régiók Pártja felé. Példának okáért néhány emberüket
bevonta a Nemzetbiztonsági Tanácsba. Eközben a parlament munkája többet
szünetel, mint zajlik, mert hol a BJUT-nak, hol a Régiók Pártjának tagjai állják
el az ajtókat, ülnek be erőszakkal az elnökség helyére, fizikailag is blokkolva
a törvényhozás normális tevékenységét. Timosenko és fővárosi hívei a kijevi
polgármestert is megpróbálták megbuktatni, de sikertelenül.

Az igazán mély árkok természetesen a széthulló „narancsosok” és Janukovicsék
között húzódnak. Az előbbiek mindent vagy legalábbis sok mindent feltettek egy
lapra: Ukrajna nyugati integrációjára, NATO-csatlakozására. Az utóbbi ügyében
hivatalosan is megkeresték Brüsszelt. Az ország déli és keleti, számottevő
részben oroszul beszélő részét képviselő Régiók Pártja viszont tűzzel-vassal
igyekszik megakadályozni ezt. Igaz, tűzre-vasra aligha lesz szükségük: a
felmérések szerint ugyanis az ukrajnai lakosság nagy többsége egy referendumon
leszavazná a NATO-csatlakozást. A kormányzat és pártjai erre a nacionalizmus
szításával próbálnak előretörni: pajzsra emelik, tenyerükön hordozzák a nácikkal
annak idején együttműködő, a Szovjet Hadsereg ellen harcoló, pogromista
banderisták emlékét, illetve túlélőit és nap nap után emlegetik fel a holodomort,
a több millió halálos áldozatot követelő 1932/33-as éhínséget, amelyet szerintük
Moszkva szándékosan idézett elő Ukrajnában. Az orosz média erre tömény
ukránellenes (pontosabban: az ukrán kormányzat elleni) propagandával,
hangulatkeltéssel válaszol. Különösen kiéleződtek a nézeteltérések a Krím és az
orosz fekete-tengeri flotta szevasztopoli állomásoztatásának ügyében.

A félszigetet 1954-ben Nyikita Hruscsov Ukrajnának (azaz az Ukrán Szovjet
Szocialista Köztársaságnak) ajándékozta. Csakhogy a többségében oroszok lakta
Krím a Szovjetunió felbomlása után a független Ukrajnáé maradt. Kijev nemrégiben
persona non gratának nyilvánította az orosz „megmondóembernek” ismert Jurij
Luzskov moszkvai polgármestert, aki – nem is burkolt formában – irredentista
megjegyzéseket engedett meg magának a Krím hovatartozását illetően. És tette ezt
éppen a krími Szevasztopolban, ahol a haditengerészeti támaszpontot a jelenleg
hatályban lévő szerződés értelmében Oroszország 2017-ig bérli. A hivatalos Kijev
most ott tart, hogy a szerződést nem fogja meghosszabbítani. Ezt ugyan kevesen
hiszik el, mindenesetre ebben az ügyben Moszkva hadászati érdekeit fenyegető
kihívást lát. Aligha kérdéses, hogyan változna itt az ukrán álláspont, ha az
oroszbarátnak nevezett, Moszkva által nyíltan támogatott Régiók Pártja jutna
hatalomra Ukrajnában.

Ez a párt egyébként az utóbbi időben egyre inkább szorgalmazza az előrehozott
parlamenti választásokat, mivel jónak ítéli meg a saját esélyeit. Annál is
inkább, minthogy a négy hónapja kormányzó Timosenko-kormány, bár tett egyet és
mást a szociális helyzet javítására, és emelte a nyugdíjakat, a korrupciót nem
tudta visszafogni, és az Európában ma leggyorsabban száguldó inflációt sem képes
lassítani. Március–áprilisban a fogyasztási cikkek árának emelkedése éves
szinten számítva meghaladta a 30, az élelmiszereké a 40 százalékot. És
figyelembe véve, hogy az orosz, illetve a közép-ázsiai földgáznak az ukrán
gazdaság eddigi viszonylagos stabilitását biztosító alacsony ára az idén akár
meg is duplázódhat, az infláció mérséklődésére aligha lehet számítani.

Julija Timosenko hívei nem is nagyon titkolják, hogy a jövő év végén tartandó
elnökválasztáson vezérüket, az ukrán politika harcos nagyasszonyát szeretnék az
államfői székbe emelni. Igaz, ha jelenlegi alkotmánymódosítási erőfeszítéseik
sikerrel járnak, az elnöki poszt addigra teljesen leértékelődik, birtokosának
jóformán nem lesz tényleges hatalma. Kivéve persze, ha addig (vagy akkor) nem
módosítják ismét az ország alaptörvényét…

Olvasson tovább: