hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mai rabszolgaság
Piranhák között, éhezve élt egy bolgár család

2008. 04. 09.
Bár Nagy-Britannia idén ünnepelte a klasszikus rabszolgaság eltörlésének 200. évfordulóját, a rabszolgaság ma is nagyon valóságos jelenség, még Európában is. Ennek egy újabb nyilvánosságra került esete borzolta a kedélyeket az elmúlt héten Olaszországban.

Az olasz rendőrség állampolgári bejelentést követően vonult ki és záratta be
azt a dél-olaszországi cirkuszt, ahol egy 19 éves bolgár lánynak piranhákkal
teli medencében kellett úsznia, míg 16 éves húgának kígyók és madárpókok
társaságában kellett a közönséget szórakoztatnia.

A rendőrség három olasz férfit tartóztatott le, a cirkusz tulajdonosát, annak
fiát és vejét, mivel erőszakkal kényszerítették a lányokat a „mutatványok”
végrehajtására. A rendőrségnek a tulajdonos – neve elhallgatását kérő – lánya
elmondta, hogy a bolgár lányokat megfélemlítéssel tartották fogva, és napi 15-20
órát kellett dolgozniuk mindössze heti 100 euróért. A cirkusz tulajdonosa
ugyanis az eredetileg beígért 480 euróból 380 eurót a „költségeik fedezésére”
visszatartott.

A Marino cirkusz a dél-olaszországi Petina városkában egy kétszáz férőhelyes
sátorban tartotta előadásait. A rendőrséget azután értesítette egy néző, hogy
látta: a 19 éves lány a „félelemtől remegve” próbált kimenekülni a medencéből,
ám a cirkusz tulajdonosa folyamatosan visszanyomta őt a vízbe. 16 éves húgát
pedig megmarták a kígyók, és több helyen megsebesítették, annyira szorosan
tekeredtek a lány köré. A cirkusz tulajdonosa valami szerrel ugyan bekente a
lány sérüléseit, ám orvoshoz nem vitte el. A rendőrség ezt követően civilruhás
rendőröket küldött a helyszínre, akik bizonyítékként filmre vették a mutatványt.
A rendőrség szerint a cirkusz működtetőit meglepte letartóztatásuk, de nem
próbálták meg kimagyarázni a helyzetet.

A rendőrség jelentése szerint a mára már biztonságos helyre vitt bolgár család
egy csótányokkal teli állatszállító teherautó platóján lakott. A lányok szülei
is a cirkusznak dolgoztak, az anya szakácsként, az apa takarítóként. A rendőrség
szerint az anya egyszer megpróbált elszökni, ám elkapták, és súlyosan megverték.
A 19 éves lányt ráadásul egy fülprobléma miatt eltiltották a víztől – különösen
a hideg víztől – az orvosok, ugyanakkor a medencében levő víz jéghideg volt,
hogy ezzel nyugtassák le a húsevő piranhákat.

***

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!