Kereső toggle

Zuhanórepülés

Elkerülhető-e a világgazdasági válság?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idegesség, kapkodás és pánik jellemezte az elmúlt napok tőzsdei eseményeit.
A „színtiszta pániktól” a „második világháború óta legsúlyosabb pénzügyi
válságig” terjedően kommentárok láttak napvilágot világméretű tőzsdekrachhal
kapcsolatban. A lapunknak nyilatkozó gazdaságkutató szerint nem történik más,
mint megérkezett a soron következő recesszió.

A tőzsdék világától távol élő átlagember igencsak kapkodhatta a fejét a
héten, amikor végigsöpört a pánik a világ tőzsdéin Tokiótól Frankfurton át New
York-ig, a hazai börzét is beleértve. Egyetlen nap alatt 5-10 százalékkal is
estek az indexek, ami súlyos dollármilliárdokat jelentett az érintetteknek. A
pénzpiacok 2001. szeptember 11. óta nem éltek át a mostanihoz hasonló válságot.

Az okokat keresők az Egyesült Államokra mutogatnak. Az amerikai kormány
igyekszik úrrá lenni a pánikon. George W. Bush 140-150 milliárdos
gazdaságélénkítő programot hirdetett meg, a jegybank szerepét betöltő Fed pedig
igen jelentősen, 0,75 százalékponttal csökkentette az alapkamatot. A gyors
intézkedésekre pozitívan reagáltak a befektetők, másnap már pozitív tartományban
nyitottak az ázsiai és az európai tőzsdék.

A problémák gyökerei

„A problémát alapvetően az jelenti, hogy a pénzpiacokon megforduló óriási
mennyiségű pénz elszakadt a realitástól, azaz nincsen mögöttük valóságos érték.
Papírokat és nem valódi vagyont birtokolnak az értékpapírok tulajdonosai” –
fejtette ki megkeresésünkre Farkas Péter, az MTA Világgazdasági Kutató
Intézetének tudományos főmunkatársa.

„A folyamat a lufi felfújódásához hasonlítható leginkább. Egyre több pénz
áramlik a pénzpiacokra megfelelő háttér nélkül. A lufi addig dagad, amíg az
emberek elhiszik, illetve sikeresen elhitetik velük, hogy valóságos értéket
birtokolnak. A krach akkor áll be, amikor megfogyatkozik a hit. Az a »lufi«,
amely most oly látványosan zsugorodni kezdett, a ’90-es évektől kezdődően
folyamatosan dagadt” – mondta a kutató.

Míg a ’90-es évek elején a pénzpiacokon 100 milliárd dollár fordult meg egyetlen
nap alatt, addig az ezredfordulóra 1,8 billió dollárra nőtt a forgalom, mostanra
pedig ennek is a duplájáról, 3,5 billió dollárról beszélhetünk. Ez természetesen
az indexek növekedésében is megmutatkozott. A ’90-es években a tőzsdei indexek a
korábbi tízszeresére növekedtek.

„Az elszakadás mértéke még inkább szemléletes, ha a pénzpiacokon megforduló pénz
nagyságát összevetjük a világ gazdaságának teljesítményével. A napi tőzsdéken,
befektetési alapokban megforduló 3,5 billió dollár éves szinten 700 billió
dollárnak felel meg, ami 15-szöröse az egész föld GDP-jének!”– tette hozzá
Farkas.

Tehát amíg a banki kihelyezések, egyéb pénzügyi tranzakciók éves szinten 20-30
százalékkal növekednek, addig a világ gazdasága „csupán” három-öt százalék
között emelkedett, de a fejlett országok ennél is kisebb mértékben. Nemcsak a
pénzpiacokon, hanem az ingatlanok, a műtárgyak vagy éppen a nyersanyagok piacán
is hasonló folyamatok játszódtak le az elmúlt időszakban, egekbe emelve az
árakat – felül a reális értéken.

A lufi ezúttal az amerikai ingatlanpiac területén kezdett el szivárogni.
Kiderült ugyanis, hogy az amerikaiak szegényebb, nem igazán fizetőképes rétege
nem tudja törleszteni a csábítóan kedvezményes hiteleket. Hamar kiderült, hogy
az ingatlanok árainak emelkedését túltervezték. Eddig 1,2 millió ember
veszítette el az otthonát. A következők a sorban a hiteleket nyújtó bankokat,
majd az ő értékpapírjaikat vásárló nemzetközi és hazai befektetők, akik komoly
veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni. Nagy, neves bankok is ezrével
küldik el az alkalmazottaikat. Elindult a versenyfutás a lyukak betömögetésére.


Hatalmas összegeket juttattak a pórul járt pénzintézeteknek, hogy
megakadályozzák a pénzügyi rendszer összeomlását. Eddig 500 milliárd dollárt
juttatott a pénzpiacokba többek között az amerikai jegybank, a Fed és az Európai
Központi Bank. Külső segítség is gyorsan érkezett: szaúd-arábiai, dél-koreai és
más ázsiai befektetők sorra vásároltak részesedéseket a bajba jutott nagy nevű
nyugati pénzintézetekben.

„Ez a gyors állami beavatkozás megfelelő eszközrendszer lehet ahhoz, hogy ne
ismétlődjön meg az 1929–30-as nagy válság. Ugyanakkor még nem dőlhetünk hátra” –
vélte a kutató. Nagy esély van a sikeres konszolidálásra, de nem zárható ki
véglegesen a negatív spirál folytatódása sem. Azonban az állami és a piaci
segítség ellenére is kitörhet a pánik, ha az emberek nem hisznek abban, hogy
megállítható a negatív folyamat.

Pofonok völgye

Ezért nincs az az elemző, aki felelősségteljesen meg tudná mondani, hogy
milyen mély lesz és meddig tart a válság. Annyi azonban elmondható, hogy
periodikusan, szinte évtizedenként előfordul recessziós időszak. Elég csak az
1974–75-ös vagy 1980–81-es, majd az 1990–91-es válságra gondolni. 1998-ban,
illetve 2000-ben újabb krízisek álltak be. Nem kell tehát meglepődni, ha most,
egy szűk évtized múltán újra felüti a fejét a „szörny”. Kis túlzással „időszerű
recessziónak” is nevezhetnénk a mostanit.

Természetesen van különbség a mostani és a korábbi ciklusok között. A mostani
válság abban különbözik a kapitalizmus korábbi recesszióitól, hogy jóval
előrehaladottabb a globalizáció, valamint tovább növekedett a pénzpiacok
szerepe, illetve a pénzpiaci megingás egybeesik a világgazdaság lassulásával.


Farkas Péter szerint ha sikerül konszolidálni a mostani tőzsdekrachot is, az
alapprobléma, azaz a pénzpiacok a realitástól való elszakadása a jövőre nézve is
megmarad. „Egyszer eljön az igazság pillanata. A kérdés csupán annyi – tette
hozzá –, hogy egy nagy összeomlás vagy észhez térítő pofonként ható több, kisebb
krízis formájában érkezik-e meg”.

Olvasson tovább: