hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elegendő egy szem homok is?

2008. 01. 30.
A pénzügyi válság azonban az egész világgazdaságot súlyosan érintheti. Jean-Claude Juncker, az Eurogroupe elnöke szerint „a helyzet fokozatosan tovább romlik. Az utóbbi hónapokban kizártuk az amerikai gazdasági recesszió lehetőségét, azonban ma már ezt nem mondhatjuk el”. Juncker ugyanakkor figyelmeztetett arra, „ha az amerikai recesszió mégis bekövetkezne, akkor az nem marad hatástalan az euróövezet növekedésére nézve”.

Néhány nappal korábban Alain Greenspan, az amerikai központi bank (Fed) volt
nagy tekintélyű elnöke úgy nyilatkozott, hogy a „recesszió jelei már láthatók az
Egyesült Államokban”. Az amerikai gazdaság lelassulása azonban magával ránthatja
más térségek, elsősorban az Európai Unió gazdaságát is.

Joaquin Almunia, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa szerint nem
merült fel annak lehetősége, hogy az unióban az amerikai gazdasági
segélycsomaghoz hasonló intézkedésre kerüljön sor. Szerinte „nem beszélhetünk
világgazdasági recesszióról. Az amerikai gazdaság recessziójának veszélyéről
beszélhetünk csupán”.

„A helyzet sokkal súlyosabb, mint bármelyik, a második világháború óta
bekövetkezett pénzügyi válság idején – fogalmazott Soros György. Az USA-t
recesszió fenyegeti – tette hozzá –, meglepő, hogy ezt csak kevesen ismerik
fel.”

„A zuhanó spirál úgy tűnik, beindult, a teljes tőzsdeválság kirobbanásához pedig
elegendő egy homokszem is” – nyilatkozta Paul Jorion kaliforniai közgazdász.

David Cummings, a Standard Life brit pénzügyi tanácsadó cég vezetője szerint
„állandósultak a rossz hírek. A kérdés már nem az, hogy lesz-e recesszió, hanem
hogy mennyire lesz súlyos”. A szakértő szerint „a meghatározó kamatlábak
szintjén állt be a törés, mivel a bankok nem tudtak vagy nem akartak egymásnak
hiteleket nyújtani, így a központi bankok arra kényszerültek, hogy keményebben
csökkentsék a kamataikat annak érdekében, hogy így újra működésbe hozzák a
rendszert”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!