Kereső toggle

Szőlő, bor, panaszok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A tavaszi fagy és a nyári aszály után ezúttal a munkaügyi ellenőrök
keserítik a magyar szőlősgazdák életét. A feketemunka visszaszorítása ugyan
nemzeti érdek, ám tapasztalataink szerint nem nagyon fogja emelni a kormány
népszerűségét, hogy a szívességi munka – ahogy sok helyütt hívják, a kaláka –
után is behajtják a járulékot. Vigaszt jelenthet ugyanakkor, hogy a természeti
károk ellenére az idei bor minőségére nem lehet majd panasz.



Fotó: Sebestyén István

„Na, ezekre is jól ráhozzuk a szívbajt” – jegyzi meg János, miközben
Nívájával leparkolunk a dűlőút szélén, egy ültetvény mellett. A brigád tagjai
valóban kérdőn merednek ránk, bizalmatlanságuk csak akkor enyhül valamelyest,
mikor Zoli gazdának elmagyarázzuk, nem ellenőrök vagyunk, csak a szüret felől
érdeklődnénk, ha lehet. Itt, Kecel környékén – mint ahogy az országban mindenütt
– hetek óta razziáznak a munkaügyi hatóság emberei, feketemunkások után kutatva.
Nem csoda, hogy a termés minősége helyett először a kormányról kezdődik
diskurzus – mondani sem kell, nem éppen pozitív szövegkörnyezetben.

„Az előző rendszerben azért büntettek, ha nem dolgozott az ember, most meg
azért, ha dolgozik” – mondja egy középkorú férfi, miközben szaporán gyűjti a
műanyag ládába a rajnai rizling fürtöket. Tegyük hozzá: csak azt büntetik,
akinek nincs alkalmi munkavállalói kiskönyve, no meg persze a gazdát. A kiskönyv
egész évben kiváltható, naponta egy minimum 400 forintos bélyeget kell
beleragasztani, ezzel a járulékok el vannak intézve – ráadásul ez már négyéves
gyakorlat.

A környékbeli termelők szerint viszont a gondot nem is annyira ez jelenti,
sokkal inkább a magyar jogalkotás egyik gyöngyszeme, amely szerint a
kölcsönösségen alapuló, úgynevezett szívességi munkavégzés is járulékköteles.
Ugyanis – szól a hivatalos értelmezés – ebben az esetben is van a munkának
ellenértéke, még ha nem is pénzben jelenik meg. (Vagyis, ha a tisztelt olvasó a
szomszédjának segít költözködni, aki ezért cserébe megszereli a csöpögő csapot,
az „üzlet” értékének 44 százalékát be kell fizetni. Kivéve, ha egyenesági
családtagokról van szó, ők ugyanis mentesülnek e követelmény alól.)

Eme „briliáns” logika következménye – állítják a gazdák –, hogy lehetetlenné
válik a kalákában történő szüret, ami generációk óta bevett szokás. „A
barátomnak nem mehetek el szívességből segíteni, és ő sem jöhet hozzám, mert
azon nyomban megbüntetnek. Nem hiszem el, hogy a politikusoknak nincs más
dolguk, mint ezzel foglalkozni” – dohog beszélgetőpartnerem, gyorsan hozzátéve,
hogy náluk minden rendben van, a brigádtagok ugyanis a tulajdonos egyenesági
rokonai. És ezt bizonyítani is tudják – jegyzi meg öntudatosan.

Támadnak az olaszok

Esik azért szó a szüretről is. Az év nem éppen jól indult, tavasszal Zoliék
ültetvénye is elfagyott, most a másodtermést szüretelik, a minőség ezért nem a
legjobb, de még megéri leszedni. Főként, hogy az idén – részben a kevesebb
termésnek, de az átlagot tekintve jó kvalitásnak köszönhetően – többet fizetnek
a szőlőért: a felvásárlók akár 70 forintot is megadnak kilójáért. A térségbeli
termelők szinte mind megemlítik, hogy a helyzet lehetne jobb is, ha az olcsó
olasz bor nem nyomná le az árakat. „Korábban ez a vidék a borhamisítás kapcsán
vált hírhedtté. A szigorú szabályozás miatt ma ez már szinte lehetetlen, de a
tömegárunak számító asztali borokkal számos pincészet »ügyeskedik«, és nem csak
mifelénk. 80-90 forintért lehet hozzájutni egy liter olasz seprűs borhoz, ami
önmagában ugyan borzalmas, de egy-két jobb hazai fajtával házasítva föl lehet
javítani” – avat be a kulisszatitkokba egy neves környékbeli borász, aki szerint
a tájjellegű, illetve a minőségi kategóriára ez nem annyira jellemző. Az import
olasz borról megerősítésként egy történetet is elmond. Egy magyar kamionos az
olasz partnerhez megérkezve kénytelen volt várni az árura. Mikor rákérdezett a
késlekedés okára, csak annyit közöltek vele, hogy a bor még nincs kész…

A miénknél liberálisabb bortörvénnyel bíró olaszokat a magyar gazdák nem csak
ezért emlegetik sűrűn. A kilencvenes évek elején az Európai Unió szőlőtelepítési
támogatásait Itáliában (is) „gátlástalanul” kihasználták. A túltermeléssel nem
kellett és ma sem kell foglalkozniuk, hiszen a felesleg lepárlását szintén az EU
támogatja. „Ennek a levét mi isszuk meg. Brüsszelben rájöttek arra, hogy ez nem
egészen lesz célravezető, ezért elkezdték a kivágást támogatni: az előirányzat
szerint 400 ezer hektárral kell csökkenteni a szőlőterületeket. A milliós
nagyságrendű dotáció azonban egy olasz vagy német gazdának nem lesz kecsegtető –
egy magyarnak vagy egy románnak annál inkább” – magyarázza a már idézett borász.

Kalauzom, Schindler János, a keceli Öreghegy Bor Kft. vezetője szerint az ágazat
problémája alapvetően az összefogás hiánya. A gazdáknak ugyanis nincs
érdekérvényesítő képességük, ki vannak szolgáltatva a felvásárlónak. „Tőlünk
nyugatra évszázados hagyományai vannak a szövetkezeteknek, amelyekben a gazdák
saját feldolgozóüzemet alapítanak, és a boraikat maguk értékesítik. Ráadásul nem
a multiknak, hanem saját csatornáikon keresztül, éttermeknek és egyszerű
vásárlóknak. Németországban, de akár Olaszországban is egy 5-7 hektáros
ültetvény egy egész családot eltart” – mutat rá. Kft-jük éppen ezért alakult
meg: 114 tulajdonost összefogva pincészetet építenek, és saját értékesítési
hálózatot alakítanak ki.

Szekszárdon szintén szövetkeznek

„Problémája leginkább azoknak van, akik »kicsiben«, akár egy hektárnál is
kisebb területen gazdálkodnak. Számukra is könnyebbséget jelenthet az a helyi
termelői, értékesítési szövetkezet, amely jelenleg éppen saját pincéjét építi” –
tájékoztat Módos Ernő, a szekszárdi Alisca Borrend nagymestere. A fagy a
Szekszárdi borvidéket kevésbé érintette, az aszály annál inkább, de a szakember
emiatt sem panaszkodik. „A mennyiség 20 százalékkal kevesebb lett ugyan az
átlagosnál, de a minőség kiváló. A 80–140 forintos szőlőárak 20-25 százalékkal
magasabbak, mint tavaly” – mondja.

A 40 hektáron gazdálkodó, ugyancsak szekszárdi borász, Mészáros Pál úgy véli,
arra lenne szükség, hogy a magyar fogyasztók minél jobban megismerjék a hazai
borokat. „Mi külföldre is szállítunk, és a partnereink rendre megjegyzik, hogy
minőségben semmivel sem maradunk el a franciáktól, viszont jóval olcsóbbak
vagyunk. Reméljük, ezt itthon is észreveszik előbb-utóbb” – hangoztatja a
szakember.

Ebben bízik Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára is. „Az
import borok ellen az unión belül nem tudunk védekezni. Az igazi megoldást az
jelentené, ha a hazai fogyasztók számára egyértelművé tudnánk tenni, hogy magyar
borászatok is tudnak minőséget termelni” – mondja. Az augusztusban bevezetett, 8
forintos forgalombahozatali járulékból befolyó másfél milliárd forint 60
százalékát egyébként az ígéretek szerint bormarketingre lehet majd költeni, ami
– véli Horváth – jelentős előrelépés lehet ezen a területen.

A titkár a betakarítással kapcsolatban elmondta: a szőlőtermelők szempontjából
nem volt könnyű az idei év. A májusi fagyok a Kunsági borvidéken 2000 hektárnyi
területet érintettek száz-százalékosan, de más borvidékeken is okoztak károkat.
Az aszály kevesebb gonddal járt, következményeként azonban a szüret három héttel
korábban kezdődött a szokásosnál. „Csúcstermésre nem kell számítani, országosan
hárommillió hektoliter bor készülhet a magyar szőlőből, ami 20 százalékkal
kevesebb, mint egy átlagos évben. Jó hír viszont, hogy a felvásárlási árak 25-30
százalékkal emelkedtek. Az újbor várhatóan jó minőségű, de ebbe még ne menjünk
bele. Először kóstolni kell” – fogalmaz a hegyközségi főtitkár.

Olvasson tovább: