hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 08. 22.
Lengyel kilép a pártból?A közszolgálati televízió úgy tudja, hogy Lengyel Zoltán a parlament őszi ülésszakától független képviselőként dolgozik tovább. Lengyel Zoltán kilép a Fidesz–KDNP frakciószövetségből – értesült a Magyar Televízió Híradója. Az MTV a képviselő ügyvédjétől megtudta: Lengyel Zoltán azzal indokolta döntését, hogy az őt ért támadásoktól szeretné megóvni a Fidesz–KDNP frakciószövetséget. Egy hónapja hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás a képviselő ellen, mert egy igazoltatáskor összetűzésbe keveredett két rendőrrel. A képviselő azt mondta: a rendőrök bántották őt, a rendőrök pedig azt, hogy a képviselő ütött először. Jön Angela MerkelJövő kedden egynapos látogatásra Magyarországra érkezik Angela Merkel német kancellár, aki kétoldalú tárgyalásokat folytat Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a két ország aktuális politikai kérdéseiről, valamint aktuális uniós ügyekről. A várható témák: a két ország reformfolyamatai, az uniós költségvetés, az energiabiztonság, Koszovó státusza, illetve a német soros elnökség eseményei. Szó lesz arról is, hogy Magyarország is támogatja Németország törekvéseit a reformszerződés elfogadására. A megbeszélésen valószínűleg napirendre kerül Magyarország közelgő schengeni tagsága is. Gyurcsány Ferenc a német kancellár támogatását kéri ahhoz, hogy a schengeni csatlakozás a tervezett időpontban megvalósuljon, és a tagság teljes jogú legyen. Két nap elzárás a primitív gesztusértKét nap elzárást kapott az a 21 éves belga fiatal, aki a budapesti Hősök terén egy katonai megemlékezésen mutogatta az ülepét. A Hősök terén éppen a perui nagykövet koszorúzott, a koszorúzás előtt a Magyar Honvédség tisztelgő alegysége vonult fel a téren. A belga fiatalember a katonák háta mögött letolt nadrággal és karlendítésekkel gúnyolódott a felvonulókon. A Pesti Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárásban kétnapos elzárásra ítélte a belga fiatalt. Augusztus 20-tól tilos a Szabadság hídra hajtaniA járművek nem, csak a gyalogosok használhatják augusztus 21-től a jövő év október végéig a Szabadság hidat. A május 2. óta tartó ötmilliárd forintos, műemléki jellegű hídfelújítás eredményeképpen teljesen megújul az 1896-ban épült híd, és a kivitelezők szerint 30 évig nem lesz majd szükség újabb felújítására.

Feltörős pártélet

Dunakeszin fél év alatt a duplájára, a várost is magában foglaló Pest megyei
3-as választókörzetben megnégyszereződött az MSZP tagsága. A napokban a városi
szervezet vezetéséért küzdő egyik pártsejt tagjai feltörték a székház ajtaját,
és lecserélték rajta a zárat. Elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy az MSZP
Pest megyei etikai bizottsága a közelmúltban nem hagyta jóvá azt a taggyűlést,
amelyen Kertész Lórántot, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökét a párt
városi elnökévé választották. Másnap a vitatott státusú elnökhöz hű baloldaliak
visszafoglalták az épületet. Az ügy kapcsán etikai eljárás folyik.



Lemondott a főtanácsadó

A Hírszerző.hu szerint benyújtotta a lemondását Sarkady Ildikó, a
Miniszterelnök Hivatal (MeH) médiapolitikai főtanácsadója Szetey Gábornak, a MeH
személyi ügyekért felelős államtitkárának, aki a szabadságolásokra hivatkozva
nem fogadta el. Sarkady nevéhez fűződik az, hogy a júniusban elfogadott
digitális átállásról szóló törvény mögé kétharmados többséget tudott szervezni.
A lap szerint valószínűleg nem politikai, hanem személyes indokok vezettek a
lemondáshoz.



Pénzügyi bukta lett a Sziget

Idén 14 ezerrel kevesebben, összesen 371 ezren, látogattak ki a Sziget
Fesztiválra, mint tavaly. A rendezvény 50 és 100 millió közötti veszteséggel
zár, de lehet, hogy az LGT-nappal, a Volt Fesztivállal és a Félsziget
Fesztivállal termelt körülbelül 100 milliós nyereségből ki tudják gazdálkodni
ezt a mínuszt. A szervezők szerint az „időjárás ellenük dolgozott”.



Hiányzik a józanság

Idén eddig nyolcvanöten fulladtak Magyarországon vízbe; ebből harmincketten
fürdőzés közben. Tavaly öszszesen 192 ember fulladt a hazai vizekbe. Idén eddig
a legtöbben, negyvenheten a Dunában vesztették életüket: öten közülük ittasak
voltak, és volt három gyermek is a halottak között. A Balatonban 13 ember lelte
halálát, négyen közülük ittasak voltak. A Tiszában szintén tizenhárman haltak
meg, ebből egy kiskorú volt, hárman pedig alkoholt fogyasztottak a haláluk
előtt. Az ország egyéb vizeiben 12 ember fulladt meg. A vízbe fulladtak közül
minden hatodik, összesen 15 ember öngyilkos lett, fürdőzés közben harmincketten
haltak meg. A többi 38 halott egyelőre ismeretlen ok miatt fulladt a vízbe.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!