hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lázadnak az emberi robotok
Hosszított műszak, éjszakai ovi, ötperces kisdolgok

2007. 07. 17.
A dolgozók nem bírják a 11 órás műszakokat, gyerekeik viszont éjszakai oviba járhatnak. A védelmükre kelt szakszervezeti vezetőt kirúgták, a gyár vezetése pedig a jogszabályokra hivatkozik, és állítja: néhány elégedetlen munkavállaló balhézik csupán, mintha hatezer kollégája véleményét képviselné. Ez röviden az esztergomi Suzuki gyár belháborúja.



Képünk illusztráció

„Szerdától szombatig 6.00-tól 17.00-ig napi 11 órát dolgozom, vasárnap
pihenés, majd hétfő este 19.00-től kezdődik újra. Műszak után úgy érzi az ember,
hogy leszakadnak a lábai, mivel végig állni kell a gépsor mellett, »etetni« kell
a robotot, emelni, cipekedni. Mindezért a hónap végén 120 ezer forintot kapok,
ha nem vonnak le minőségi pótlékot a szalagállás miatt. Sok esetben ugyanis a
selejtanyag miatt nem tudunk haladni a termelésben, de erre hiába hivatkozunk” –
meséli az egyik munkás a gyárból, aki szerint a japán tulajdonosok robotoknak
tekintik a magyar munkaerőt, és még azt sem engedik meg, hogy normális
szakszervezet védje a dolgozók jogait.

Ami a szakszervezetet illeti, az egy buszban alakult meg tavaly januárban, mivel
a munkásokat a gyár szállítja nagyobb távolságokon, és az ülésezés miatt
lemaradtak volna a járatról. Mikor Párma Zsolt dolgozó elkezdte a szervezkedést,
elmondása szerint azonnal megfagyott körülötte a levegő. Azonnal áthelyezték egy
másik gyáregységbe és műszakba, hogy megakadályozzák tevékenységét, és még
írásbeli figyelmeztetést is kapott. Amikor pedig a gyár tizennégy éves
mulasztását pótolva kollégái munkavédelmi képviselőnek akarták megválasztani,
rendkívüli felmondással bocsátották el. „Tudták, hogy nekem az egészségtelen
munkakörülmények felszámolása a vesszőparipám, s így plusz jogosítványom lett
volna a vezetéssel szemben” – magyarázta lapunknak az okozati összefüggést a
szakszervezeti vezető.

Állítása szerint az optimális munkakörülmények biztosításához a munkafelügyelet
többszöri elmarasztalása ellenére sem fűződik érdeke a vezetésnek, mert így
tudják mesterségesen magasan tartani a lemorzsolódást, ami számításai szerint
évente akár az ezres létszámot is elérheti.

„Már csak matematikailag sem áll meg, amiről a Párma úr beszél – reagált a
Heteknek a Magyar Suzuki Zrt. szóvivője –, hiszen így már rég be kellett volna
zárni a gyárat.” Ruska Viktória elmondta: tavalyhoz képest csaknem duplaannyi
ember dolgozik a vállalatnál, mely a hosszított műszak – szerintük
hangsúlyozottan 10 plusz 1 óra pihenőidő, és nem 11 óra – bevezetésével együtt
azt a célt szolgálja, hogy jövőre a korábbi 164 ezer autóhoz képest 300 ezer
darab Suzuki gördüljön le a szalagokról.

Ezzel szemben Párma Zsolt azt állítja, hogy a 11 órás munkarenddel a cégvezetés
célja nem más volt, minthogy távozásra bírja azon dolgozóit, akik vagy
életkoruknál fogva nem bírják a tempót, vagy betegesek, illetve gyermekei
merészelnek betegek lenni, s emiatt a gyár költségei emelkednek. És ha már
spórolás, akkor kalkulációi alapján a 8 órás műszakok megnyújtásával egy teljes
műszak szállítási és étkeztetési költségeit spórolhatta meg a vezetés. Költött
viszont óvodára, mert a délutántól másnap reggelig dolgozó anyukákra is
gondoltak. A társaság szóvivője úgy tudja, hogy egyelőre csak hosszított nyitva
tartásban gondolkodik a cégvezetés, de ha igény lesz rá, a munkáscsemeték az
üzemoviban fekhetnek és kelhetnek.

A Suzuki egyébiránt mesterségesen gerjesztett problémáról beszél a munkavállalók
tiltakozásai kapcsán, és a vállalati idillt a múlt hónap végén megrendezett
családi nappal illusztrálja. Az eseményen állítólag húsz-ezer ember érezte jól
magát, miközben Párma Zsolt néhányadmagával a dolgozói jogokért tüntetett, és
azt állította, hogy a felhőtlenül szórakozókat képviseli. És tényleg úgy tűnik,
hogy a többséget nem rázta meg az átállás. Aki viszont – még ha név nélkül is –
meg meri fogalmazni a véleményét, az például olyan alapvető hiányosságokra hívja
fel a figyelmet, mint hogy az ötperces pihenőidő alatt sikertelenül próbálkoznak
eljutni az ötperces sétára található WC-ig úgy, hogy közben még könnyítenek is
magukon, majd visszaérnek a szalag mellé robotolni. Emberünk történetesen az
étkezőhelyiség faliújságjáról értesült, hogy a jövő hónaptól napi két órával
többet kell majd dolgoznia, ami azért is érdekes, mert Ruska Viktória szerint a
szakszervezet is részt vett az egy éve havi rendszerességgel folyó
egyeztetéseken, és a vezetés minden javaslatukat figyelembe vette az új rend
kialakításánál.

Jelen állás szerint Párma Zsolt a „cég jó hírének sorozatos megsértése miatt”
kétszeresen is ki van rúgva a Suzukitól, miközben jogerős bírói ítélet kötelezi
egykori munkaadóját az eredeti munkakörbe való visszahelyezésre. A Suzuki
szóvivője szerint semmilyen összefüggés nincs Párma eltávolítása és
szakszervezeti ténykedései között, míg az aktivista úgy gondolja: korábbi
munkahelye csupán időt szeretne nyerni az újabb jogi procedúrák elindításával,
hogy ellehetetlenítse szakszervezetük érdekérvényesítő tevékenységét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!