Kereső toggle

Brezsnyev eltörölte volna Izraelt

A hatnapos háborút a szovjetek provokálták – állítja egy új könyv

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy izraeli szerzőpárosnak a negyvenedik évfordulóra megjelent új könyve
szerint a Szovjetunió provokálta ki az 1967-es hatnapos háborút, hogy ennek
ürügyén lebombázhassa az izraeli atomprogram központját, a dimonai reaktort. Az
orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy szovjet vadászrepülőgépek 1967 nyarán
többször is átrepültek Dimona felett. Moszkva hazárdjátéka öt évvel a kubai
rakétaválság után az egész világot újra az atomháború küszöbére sodorta.



MIG–25, a szovjet Foxbat

A szovjetek elképzelése az volt, hogy belerángatják Izraelt egy háborúba, úgy
intézve a dolgot, hogy a zsidó állam mérje az első csapást valamelyik arab
szomszédjára, s ezáltal ő tűnjék agresszornak, majd egy egyiptomi–szovjet
válaszcsapás ürügyén emiatt lebombázták volna a dimonai atomlétesítményt.
Tengerről indítható szovjet atomrakéták is készenlétben álltak arra az esetre,
ha Izrael nukleáris fegyvert vetett volna be a háborúban – állítja a Gideon
Remez – Isabel Ginor szerzőpáros. Mint írják, az hiúsította meg a szovjet
elképzelést, hogy az izraeli hadsereg váratlanul átütő sikereket aratott a
háború kezdetén.

A szerzők dokumentumokra és az akkori események magas rangú résztvevőire
hivatkoznak könyvükben, köztük Vaszilij Resetnyikov tábornokra, a szovjet
hadászati bombázók flottájának parancsnokára és Oleg Grinyevszkij moszkvai
külügyi tisztségviselőre. Az 1967. június 5-én kitört hatnapos háborúban az
izraeli hadsereg fölényes győzelmet aratott az egyiptomi, a jordániai és a
szíriai haderő fölött. A harci cselekmények az izraeli légierőnek egy egyiptomi
légi támaszpont elleni megelőző csapásával kezdődtek meg.

Isabel Ginor, aki a Szovjetunióból vándorolt be Izraelbe, néhány évvel ezelőtt
átlapozott egy ukrán folyóiratot, amelyben egy egykori szovjet tengerésztiszt
emlékirataira bukkant, aki arról számolt be, hogy 1967-ben parancsot kapott
arra, válasszon ki harminc „önkéntest”, akikkel Izraelben kell partra szállnia.
A szerzők először ugyan szkeptikusak voltak, ám kutatásaik során ez az állítás
más forrásokból is bizonyítást nyert, ráadásul csak a jéghegy csúcsa volt.

A könyv címe, Foxbats over Dimona (Vadászdenevérek Dimona felett) arra utal,
hogy a szovjet tervet reakciónak szánták a Dimonában folyó izraeli
atomfegyver-fejlesztésre. A NATO ugyanis Foxbatnek nevezte a későbbi MIG–25-ös
vadászrepülőket, melyekkel akkoriban még csak szovjet pilóták repülhettek. 1967.
május 17-én és 26-án valóban átrepült egy Foxbat a Dél-Izraelben található
dimonai reaktor fölött. Dimona elpusztítása nemcsak Egyiptom, hanem a
Szovjetunió számára is a legfontosabb háborús cél volt. Az izraeli szerzők
könyve nyomán az orosz védelmi minisztérium honlapján hivatalosan is
megerősítették, hogy szovjet pilóták hajtották végre ezeket a berepüléseket.

A szovjet vezetés azon fáradozott, hogy kiprovokálja az izraeli támadást – ami
sikerült is –, hogy aztán az „agresszor” ellen a megtámadott arabok oldalán
avatkozzon be. Az arab légierő június 5-ei megsemmisítése azonban keresztülhúzta
a szovjet–arab terveket. A szovjet hadműveleteket leállították, és csak azután
indították részben újra, hogy Izrael megtámadta Szíriát, és akkor állították le
végleg, amikor Izrael fegyverszünetben állapodott meg Damaszkusszal. A tervek
meghiúsulása később ahhoz vezetett, hogy a szovjetek még arab szövetségeseik
előtt is letagadták, hogy megígérték a beavatkozást az oldalukon.

A Szovjetuniót 1965 végén Mose Sneh, az izraeli Kommunista Párt akkori vezetője
tájékoztatta Izrael atombomba-fejlesztési terveiről. Sneh az információt
egyrészről Isser Hareltől, a Moszad és a Sin Bét akkori vezetőjétől, valamint a
kormány biztonsági tanácsadójától kapta, aki tudta, hogy az általa kiadott
információk továbbadásra kerülnek. A Szovjetunióból az információ eljutott
Nasszerhez, aki már 1966 elején egy Izrael elleni megelőző csapáson
gondolkodott.

Moszkva attól tartott, hogy az izraeliek által kifejlesztett atomfegyver
keresztülhúzná a szovjet nukleáris fenyegetést, ezért 1967 elején megerősítették
a Földközi-tenger keleti részén állomásozó szovjet flottát, Nasszernek pedig egy
Izrael elleni „nukleáris védőpajzsot” ígértek. Május 17-én a hatodik amerikai
flotta parancsnoka nyíltan panaszkodott amiatt, hogy a szovjet flotta
felvonulása korlátozza az ő lehetőségeiket.

Habár a szovjet hírszerzés – ahogy a szerzők is megerősítik – megbízható
forrásokkal rendelkezett Izraelben, nyilvánvalóan hamis információt adtak ki az
izraeli csapatok összevonásáról a szír határ mentén, ami ékesen bizonyította,
hogy vezetőik politikai elvárásainak akartak inkább megfelelni a tények átadása
helyett. Nem sokkal a háború előtt Jigal Karmon, a Moszad vezetője találkozott a
CIA vezetőjével Izraelben. A szerzők a jegyzőkönyvből egy drámai vitát idéznek,
amelyben Izrael a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti közvetlen
katonai konfrontáció veszélyére figyelmeztetett. Karmon közölte az
amerikaiakkal: „Jelentéseink szerint a szovjet flotta már úton volt a
Fekete-tengeren. Nemrég tudtuk meg, hogy a közelünkben vannak. A szovjetek
kockáztatnak, mert ha ebben a körben veszítenek, elveszíthetik a Közel-Keletet.”

A rendszerváltás után a Stasi-archívumokból napvilágra került Brezsnyev egy
titkos beszédének szövege, amelyet a Szovjet Kommunista Párt Központi
Bizottságában mondott el a hatnapos háború után. Ez többek között igazolta a
Politbüro által elrendelt állandó dezinformációs kampányt a szír határ menti
izraeli csapatösszevonásokról – amely 1967 májusának közepén a krízist előidézte
–, és bizonyította, hogy ezt a stratégiai lépést a legfelsőbb szinten határozták
el, és hogy Egyiptom is beleegyezett abba, hogy reagáljon rá.

Remez és Ginor egy alapos kutatáson nyugvó, izgalmas könyvet írtak a
Földközi-tenger keleti partvidékén zajló hidegháborúról, amellyel egyértelműen
felülbírálták az eddigi történetírást: a szovjetek szerepe a krízis
kirobbantásában nem véletlen hiba, hanem tudatos stratégia volt.

Az egyiptomi pearl harbor

Az izraeliek 1967-es haditerve a németek 1914-es Schlieffen-tervét vette
alapul, mely sze-rint először a veszélyesebbnek látszó fronton indítanak totális
támadást, miközben a másik fronton, az ellenfél lassú reakciójában bízva, csak
csekély erőket vetnek be. Izrael esetében a veszélyes front az egyiptomi–izraeli
határ, a Sínai-félsziget volt, míg a jordán–szír határ mentén jelentéktelen
számú katonát állomásoztattak. Az izraeli háborús kabinet a nulladik órát,
vagyis a támadás kezdetét az első arab támadás időpontjára helyezte. Nem kellett
sokáig várniuk. 1967. június 5-én, hajnali 4 óra 30 perckor egyiptomi repülőraj
tört be az izraeli légtérbe, elindítva az izraeli haditerv első felvonását, az
átfogó légi csapást.

A riadószirénák hatására több mint háromszáz gép, Izrael teljes légiereje
levegőbe emelkedett a huszonöt kijelölt célpont, a legjelentősebb egyiptomi
katonai repterek irányába. Az arab repülőtereken a látványt talán leginkább
Pearl Harbourhoz lehetett volna hasonlítani. Az izraeli vadász- és bombázórajok
hullámokban zúdultak a reptereken védtelenül várakozó gépekre, mielőtt az arab
pilóták észbe kaphattak volna. Háromszáz egyiptomi harci gép már az első órában
megsemmisült, és a nap végére összesen több mint négyszáz modern szovjet
vadászgép hevert ócskavasként a betonon. Kilencven százalékuk még a földön
elpusztult, miközben izraeli veszteség gyakorlatilag nem volt. Az
összehangoltság, a tervezés és a precizitás diadala Izrael kezébe adta a
térségben az addig elérhetetlenek tűnő légi fölényt, amelyet a zsidó állam
egészen napjainkig megőrzött.

M. B.

Olvasson tovább: