Kereső toggle

Amikor a ló olvas a gazdájának

Magyarország a lovaglás birodalma lehet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A lóval foglalkozó szakemberek szerint ma 60–80 ezer között lehet a lovak
száma Magyarországon. A jövő azonban bizonytalan, mert a pesszimisták szerint az
elmúlt tizenöt év tapasztalata szerint csupán idő kérdése, mikor szűnik meg
teljesen a hazai lóállomány. Persze találkozhatunk örök optimistákkal, akik a
szebb jövőről beszélnek, ahol a magyar újra lovas nemzet lesz, és ahogyan
Ausztria a síelés fellegvára Európában, úgy Magyarország könnyen lehetne a
lovaglás birodalma.



Fotó: Somorjai László

Kovács László szerint a lótenyésztés és -tartás területén az elmúlt tizenöt
év kevésnek bizonyult a lovak értékesítésének megszervezéséhez. Ma az ágazatból
megélni nehéz, szinte csak a nagyon drága sportlovak adásvétele jövedelmező az
ágazatban. Az egykori állatorvos ma egy kisebb ménes tulajdonosa, a
lovasturizmusból és a tenyésztésből, az ügetőre való eladásból egészíti ki
nyugdíját. Bár felesége szerint a dolog inkább fordítva működik, azaz a nyugdíja
megy a lovakra, és nem a lovak hozzák a kiegészítést.

A szakember a lóeladás gyakorlati lehetőségeit veszi sorra: internetes hirdetés,
szaklapokban megjelenő hirdetés, információcsere személyes kapcsolatokon
keresztül és a hagyományos belföldi lóvásár, illetve a nemzetközi árverések.
Nincs állami irányítása sem a tenyésztésnek, sem az értékesítésnek, és az utóbbi
évtized lovaspolitikája a piac szerepét szajkózza. „A minisztérium azzal érvel,
hogy a lóállomány magántulajdonban van, és mindenki szabadon rendelkezik a
tulajdonával. Ez részben igaz, ám az a hajó, amelynek nincs kormányosa, hamar
zátonyra fut. Úgy tűnik, hogy némely szervek tudatosan fonják a lóállomány sírba
eresztő kötelét” – sorolja az egykori állatorvos a lovasok legfőbb gondjait.

A ló a szabadság szimbóluma – volt

Tamás Zoltán, aki hagyományos lovas íjászatot oktat gyerekeknek a tanyáján, a
rossz szemléletet nevezi meg a probléma igazi gyökerének, vagyis azt, hogy a „lópolitikában”
is a Nyugat majmolása zajlik.

„Az elmúlt évtizedben ennek ellenére egyre-másra születnek lovasklubok, ahol az
Európában kialakult gyakorlathoz hűen, angolszász hagyomány és módszer szerint
tanítják lovagolni az embereket. A nyugati ember lelkülete, lóval való
bánásmódja teljesen idegen a hazaitól. A kiskunsági pusztákon egymás után nőnek
ki a földből a western ranchok. A magyar pusztát behálózzák, feldarabolják a
nyugati szemléletet tükröző hatalmas karámrendszerek, villanypásztorok, így
aztán értelmét veszti a lovaglás lényege. A ló a végtelen szabadság szimbóluma.
Nem hiába mondták a régiek, hogy az életben két fontos dolog létezik: a
szabadság és a boldogság. Az előbbit a lovad hátán, az utóbbit a szerető
családodban találhatod meg” – állítja Tamás Zoltán.

Az oktató szerint nincs ez jó hatással a lovasturizmusra sem, mert Európa
nyugati régióinak jó kerítésekkel felszabdalt vidékeihez képest a magyar tájak
végtelensége és szabadsága jelentheti az igazi vonzerőt, a hungarikumot a
külföldiek számára. Talán nem véletlen, hogy, a Hortobágyi Nemzeti Park
területén tiltott bármilyen nagyméretű karám vagy villanypásztor létesítése.

Ki az olaszokkal!

A lóértékesítést elősegítené egy hazai kézben lévő vágóhíd építése, mert az
az egy, amelyik működik, olasz piacra termel, és olasz cégtulajdonban van –
hangsúlyozta Kovács Károly „Rudi”, a roma kupecek utolsó mohikánja. „Rudi”
meglepően tisztán látja és fogalmazza meg a lókereskedelem jelenét és
hiányosságait, szerinte ugyanis a magyar kereskedőknek kellene készíteni egy
európai piackutatást, amely a lóhús alapanyagú készítmények értékesítési
lehetőségét mérné fel, és nekünk kellene exportálni a húst Olaszországba meg
Európa nagyvárosaiba. Kovács Károlyról azt is érdemes tudni, hogy másodállásban
az egyik hazai cigányszervezet meghatározó vezetője.

Persze a lótenyésztők számára a felvetés visszataszító, hiszen a tenyésztő nem
vágóhídi alapanyagot akar előállítani. Ám mindig lesz öreg, selejt vagy sérült
ló, valamint vágócsikó, amelyek értékesítési lehetősége fontos a tulajdonos
számára.

Ahogyan Ausztria a síelés fellegvára Európában, úgy Magyarország könynyen
lehetne a lovaglás birodalma. Igen ám, de mivel tudnánk ezt elérni? Először is
megfelelő minőségű és nagyságú lóállománnyal, másrészről megfelelően képzett
lovasokkal. „A csodálatos környezet megvan, a történelmi hagyományok még
fellelhetőek. Ezzel szorosan összefügg, hogy ha már lovasnemzetnek tartjuk
magunkat, és egyediségünkkel akarjuk ismét elkápráztatni a világot, akkor
tanuljunk meg újra magyarul lovagolni” – vázolta Tamás Zoltán a szép új jövő
lehetőségét.

Mikor a ló olvas a gazdájának

Kiss Péterről azt hallottam, mielőtt találkoztam vele, hogy azon kevés lovas
vállalkozó közé tartozik, akik a lovakhoz is értenek. Péter erről azt mondja:
nem nagy tudomány a lótartás, de érteni kell hozzá. Bárki megvehet egy
csodálatos lovat, amelyik a régi gazdájának még olvasni is tudott, de nem kell
hozzá egy hónap, és jobb, ha nem megy be hozzá az istállóba, mert a ló kizavarja
az új tulajdonosát – állítja Péter. A „lovastársadalom” fő gondja az, hogy
koncepciótlan, pusztán üzleti alapon gondolkodnak a befektetők, pedig ebből
egyelőre nem lehet megélni. Péter a tanyája mellett büfét üzemeltet a közeli
faluban, és a gyerekeket ingyen lovagoltatja, mert a ló szeretetét akarja
átörökíteni a következő generációba.

A lóval foglalkozók sürgetik az állami segítségnyújtást, beavatkozást a lótartás
és -tenyésztés területén, de ez egyelőre várat magára. Készül egy Nemzeti Lovas
Stratégia, ami a lóval kapcsolatos minden területi problémát és teendőt számba
vesz: lótenyésztéssel kapcsolatos feladatok, lovassport, lóversenyzés, illetve a
lovas hagyományőrzés és lovas terápia.

Magyarországnak csodálatos földrajzi adottságai vannak, és a magyar
lovasturizmus azzal az óriási előnnyel rendelkezik, hogy több évtizedes
hagyományra tekint vissza. A környező országok konkurenciát jelenthetnek, bár
például Csehországban és Szlovákiában az ágazat még alig épült ki. Az európai
vendégek főleg Spanyolország és Portugália felé indultak el, éppen azért, mert
ott jóval előbb rájöttek, hogy infrastrukturális fejlesztésre van szükség.

Olvasson tovább: