Kereső toggle

Egy úr az űrből

Magyarországon dokkolt a második magyar űrhajós

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Charles Simonyi, a világ ötödik űrturistája a Földre érkezését követő rövid
pihenése után rögtön szülőföldjére látogatott. Magyarországon mindenütt
kitüntetésekkel és ajándékokkal fogadták a Forbes magazin szerint 374.
leggazdagabb „amerikait”. Sólyom László köztársasági elnökkel kezdődő, és
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel végződő hétfői programja során Simonyi Károly
meglátogatta a Vöröskeresztet és a Puskás Tivadar Távközlési Technikumot is.



Simonyi a Pille mérőműszer egyik alkatrészével. A háttérben Farkas Bertalan

Fotó: Somorjai László

Simonyi Károlynak 4,5 milliárd forintba kerülő űrutazása vélhetően jóval
nagyobb mértékben javított Magyarország imázsán a világban, mint a millennium
idején működő Országimázs Központ akkori áron 4 milliárd forintos, külföldet
megcélzó reklámhadjárata. Simonyi útját ráadásul nem a magyar adófizetők
finanszírozták. A magyar űrturistát, akit hirtelen mindenki a szívébe fogadott,
a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntette
ki, a miniszterelnök pedig Radnóti Miklós egy 1938-ban kiadott verseskötetével
ajándékozta meg.

Mint ismeretes, a magyarságát hangoztató, az Egyesült Államokban karriert befutó
Simonyi április 7-től 21-ig, közel két hetet töltött a világűrben, ahová magyar
gyermekek rajzait is felvitte, s ahonnan hazai rádióamatőrökkel is felvette a
kapcsolatot. „Ritkán adatik meg, hogy valaki egy ilyen utazáson részt vehessen,
ezért kötelességemnek érzem, hogy élményeimet mindenkivel – elsőnek magyar
honfitársaimmal – megosszam” – mondta az űrhajós a Magyar Vöröskereszt
székházában tartott sajtótájékoztatóján. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringése
miatt Simonyinak „naponta” 16 napfelkeltében és napnyugtában volt része.
Idejüket ugyan a greenwichihez igazították, de nyolcórás eltolódással. Ez elég
zavarónak bizonyult: hamarabb keltek, mint amilyen későn aludni mentek. Az
időátállás miatt a napok sokszor úgy cserélődtek, hogy például „délelőtt” még
kedd, a „délután” már szerda volt.



Fotó: AP

Simonyi a Földet fenségesnek és gyönyörűnek látta a kozmosz sötétségéhez
képest, s ez – bevallása szerint– optimistább világnézethez segítette. Lapunk
kérdésére, hogy látott-e ufót, Simonyi azt felelte, hogy az űrben „nagyon sok a
vizuális illúzió”, azaz a jelenségek magyarázatát nem mindig találják. „Láttam
néhány dolgot, amit nem tudtam rögtön értelmezni. Láttam például »tűzbogarakat«,
amelyek az űrhajót követték. Sokáig találgattam, hogy mik ezek a kis pislogó
csillagok. Végül kiderült, hogy az űrhajóról lepattanó festékdarabok, amelyek
forognak a semmiben” – felelte. Sok újságírói kérdés érintette azokat a
területeket, amelyeket magyar diákok korábban már feltettek az űrben keringő
Simonyinak (lásd keretes írásunkat).

A hazai Vöröskereszt elnöke, Habsburg György által szervezett találkozón Farkas
Bertalan, az első magyar űrhajós is megjelent, és kitűzte Simonyira a második
magyar űrhajósnak járó, Nemzetközi Űrhajós Szövetség által kibocsátott jelvényt.


Az események később a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban folytatódtak.
Simonyi itt azokkal a rádióamatőr felnőttekkel és diákokkal találkozott, akikkel
az éteren keresztül is kapcsolatba lépett április 12-én. A jelenlévők
ajándékokkal, kitüntetésekkel, könyvekkel, fotókkal, emlékplakettekkel és
szobrokkal halmozták el. A korábbi informatikai miniszter Kovács Kálmán ajándéka
az 1960-as évek „csúcsszámítógépének” számító Ural 2-es egyik alkatrésze, egy
elektroncső volt. Simonyi az ajándékot szemlélve elkérte testvére
fényképezőgépének 1 gigabájtos memóriakártyáját, majd mindkettőt a magasba
emelve így szólt: „a jobb kezemben lévő egy bittel szemben a bal kezemben lévő
kis kártya 8 x 109 bitet tartalmaz. Ennyi – azaz 10 nagyságrend – a különbség az
akkori és a mostani áramkörök között. Míg a technológia ilyen hatalmasat
változott, az elvek változatlanok maradtak: az akkor tanult matematika most is
alkalmazható”.

Simonyi és az Illés

Simonyi Károly érkezése előtt Bródy Jánost kérdeztük a helyszínen, milyen
emlékeket kelt benne egykori iskolája.

–1960-től 1964-ig voltam a Puskás Tivadar Távközlési Technikum tanulója,
amely akkoriban még erősen magán viselte annak a jellegét, hogy a Posta
tanonciskolájának számított. A műhelytanárok között volt néhány nagyon kemény
pedagógus, de voltak fantasztikusan jó tanáraim is. Szívesen emlékezem
osztályfőnökömre, Kiss Kálmánra, aki egészen különleges ember volt, és aki a
matek és fizika mellett erkölcsi tartásra is tanított bennünket. Az udvaron
balhéztunk a legtöbbet – kézilabda volt a kiemelt sportág –, és ebben az
iskolában zenekarok is alakultak. Az elsőt én alapítottam a 3/C-ben, de erős
volt a konkurencia, mert az A osztályosok is létrehoztak egy zenekart Schöck
Ottó vezetésével. Egykor rádióamatőrként is tevékenykedtem. Ez jó alkalom volt
arra, hogy amikor a tanárunk kiment a teremből, rögtön ráhangoljunk a Szabad
Európára. Kíváncsian várom Simonyi urat, akinek édesapja az egyetemen engem is
tanított. Fia pedig – információim szerint – többször járt Illés-koncerteken.

42 év után itthon

„A fizika kultúrtörténete” szerzőjének, Simonyi Károlynak (1916 – 2001) fia,
Charles Simonyi 1965-ben, 17 évesen hagyta el az országot, s apjának a ’56-os
forradalomban történt szerepvállalása miatt nem is tért vissza. Dániában, majd
az Egyesült Államokban számítógép-programozóként dolgozott. Tanult a berkeleyi
Kaliforniai Egyetemen, illetve a Stanford Egyetemen – az utóbbin doktorált.

Nevéhez fűződik a hetvenes években alkotott első ALAKHŰ, angolul WYSIWYG (what-you-see-is-what-you-get)
szövegszerkesztő program, a Bravo megírása, 1981-től pedig a frissen megalakult
Microsoft szoftverfejlesztője. Itt a Word és az Excel, valamint az Excelt
megelőző Multiplan fejlesztését vezette. 2002-ben saját céget alapított
Intentional Software Corporation néven, alapítványán (Charles Simonyi Fund for
Arts and Sciences) keresztül pedig eddig is már több 10 millió dollárral
támogatta a művészeteket, az oktatást és a tudományt. Simonyit a repülés és a
világűr gyermekkora óta vonzotta: 13 éves korában lehetősége volt, hogy
Moszkvába utazzon és találkozzon az űrhajós Pavel Popoviccsal. Ma már
sugárhajtóműves repülőgépekre és helikopterekre érvényes jogosítvánnyal is
rendelkezik – eddig több mint 2 ezer órát repült a Föld légkörében.

www.charlesinspace.com elérhetőségű weblapját eddig mintegy 4 millió ember –
köztük sok hazai érdeklődő – látogatta meg, s a weboldalt hamarosan úti
élményeivel bővíti tovább.

Távoli hívás

Részletek a Puskás Tivadar Távközlési Technikum rádióamatőrei és az ország
felett az űrben elrepülő „Charles” közti beszélgetésből.



Fotó: Somorjai László

„Itt HelénAntalÖtösSándorIbolyaKároly, HelénAntalÖtösKárolyHelénCézár,
köszöntünk a Puskás technikumból.

A diákok kérdései …”

Simonyi: „Egyszerre válaszolnék.

1. Az ágyam fel van dúcolva, átlósan kellett aludnom, hogy a fejembe szálló vér
ne zavarjon.

2. A Pille mérőműszer rendeltetésszerűen működik, az egyiket a zsebemben hordom,
a mérőfejeket az állomás különböző részére el lehet helyezni, (…) az állomás
különböző helyein naponta tudjuk mérni a sugárzást.

3. A Föld óriási, csendes, gyönyörű, kék színű, a felhők árnyékát állandóan
lehet látni. Éjjel a villámok nagyon érdekesek, nagy területeken mennek
keresztül. Néha a városokat is lehet látni.

4. Vannak orvosi kísérletek is: a vérszegénységet vizsgáljuk, a hátfájást ami az
űrben van – nekem is fájt egy picit a hátam, ma éppen nem – mérjük a félvezetők
sugárzás miatti romlását az űrben, és megfigyeljük a fedélzeten lévő baktériumok
viselkedését.

5. Elégedett vagyok-e az operációs rendszerrel? A kérdés biztosan arra utal,
hogy itt az egyik számítógép a Linuxot futtatja, a másik a Windowst. Nekem az a
véleményem, hogy minden operációs rendszerre lehet rossz programokat írni, ezért
az a legfontosabb, hogy a programok jók legyenek…

6. Soma kérdésére, (melyik könyv volt rám nagy hatással): Obádovics József Gyula
matematika könyvéből tanultam a matematikát. Számítógépet persze nem lehetett
még semmiből sem tanulni. A kapcsolat megvan még?

Olvasson tovább: