Kereső toggle

Rézgrófok és alumíniumhuszárok

Magyarország Európa színesfém-nagyhatalma

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A színesfémgyűjtő vezetni tanul, és mivel elnéz egy stoptáblát, az oktató
dühösen rászól:

– Ember, nem látta azt a táblát az út szélén? Mire a tanuló: – Nyugi, majd este
visszajövünk érte. A viccet sajnos az élet szülte, hiszen a fémüzérek
sokmilliárdos kárt okoztak már a gazdaságnak. Viszik a köztéri szobrokat Szent
Istvántól Rákóczi fejedelemig, mert szerintük néhány mázsa bronz ára többet ér
ma, mint az egész történelem.

„Alus” Józsi és „Rezes” Lacika az Óperenciás-tengeren innen, de a nagy
vashegyen túl élik acélkemény, néha ólomsúllyal rájuk nehezedő életüket valahol
Európa peremén. Munka ezen a környéken nincs, de két hősünket ez nem zavarja,
mert egyszerű hétköznapjaikat hol alumíniummal, hol sárgarézzel színesítik, meg
ami még előkerül. A puszta, a végtelen magyar rónaság, megannyi lerobbant
telepével, volt téeszközpontjaival, istállóival, elhagyott temetőivel, grófi
kriptákkal, haranglábakkal, szivornyatelepeivel valóságos kincsesház annak,
akinek van szeme hozzá. Hőseinknek van, így közel tíz éve élik szorgos
mindennapjaikat színesfémgyűjtőként. Azt persze kihangsúlyozzák: nevük csak
művésznév, az igazit szigorúan bizalmasan kezeljem, különben ők kezelnek majd
engem. A törvénnyel is volt már összeütközésük, de az csak egy baleset miatt
történt. Egy grófi ivadék ugyanis merő nagyzásból vörösréz tetővel fedte be az
egyik híres, de tragikus sorsú miniszterelnök kriptáját. Pedig a „Tanácselnök
Pista” megmondta neki, hogy elégedjen meg a család a kitűnő és tartós
palatetővel, de ő nem hallgatott a jó szóra. A tetőnek csodájára jártak a
telepiek, míg aztán egy éjszaka lába kélt a 300 négyzetméter vörösréz lemeznek.
A nyomozás során Józsi is hírbe keveredett mint orgazda, és csak az ügyvéd úr
tudta őt kimosni nagy nehezen. Azóta palatető alatt alussza örök álmát a grófi
família.



Aki nem lopja, az guberálja Fotók: Somorjai László

„Alusék” szerint a fém ma is jó üzlet falun és városban egyaránt, a
kereskedők nem kérdezik, honnan van a fém, csak fizetnek. Bár az általunk
megkérdezett telepek egy része úgy nyilatkozott, hogy nem vesznek át „gyanús
holmikat”, kérdés, hogy mi esik ebbe a kategóriába. Ha a leadó úgy nyilatkozik,
hogy saját forrásból való a nála levő 300 kiló réz, akkor ez elegendő az üzlet
megszületéséhez.

A színesfémlopás így kifejezetten jól tejelhet, ha az ember tudja, hogy honnan
szerezze be az árut. A jelenlegi árfolyam a vörösréz esetében 600–700, a
sárgaréz esetében 350–400 forint kilónként, az alumínium 250–350, míg a vas 35
forintot kóstál. A hulladék és a színesfém többnyire Németországban köt ki, de
más uniós országok is jól fizetnek érte. Színesfém-kereskedelem terén tehát
igazi nagyhatalomnak számítunk, a hazai lehetőségek korlátlanok és
kiaknázhatatlanok. A tolvajoknak semmi sem szent: ha kell, a temetőben rongálják
meg az épületeket, vagy éppen létfontosságú vezetékeket lovasítanak meg. Az
utóbbi időben több olyan haláleset is történt itthon, amelyben a tolvaj saját
figyelmetlenségének esett áldozatául, amikor áram alatt lévő vezetéket akart
levágni. A telepeket ugyan ellenőrzik, de a nagyüzem az isten háta mögötti
tanyákon zajlik. Hordókban olvasztják a kábelek tömegét, vágják, darabolják a
vasúti síneket és kocsikat. A vasútra végtelen birodalomként gondolnak a
„rezesbandák”, akinek ott van kapcsolata, az egy életre bebiztosította keresetét
– mondja áhítattal Lacika. „Az unokatesóm az egyik vasútnak dolgozó vállalkozó
spanja, na ők aztán megszedték magukat rendesen. Mercivel meg BMW-vel járnak,
olyan aranygyűrűk virítanak rajtuk, hogy az egész telep összefutott bámulni” –
meséli a mesebeli sztorit Lacika.

Hogy miért nem nyúlnak a kresz-táblákhoz? Azt mondják, annak árát súlyos években
mérik, mert a közúti veszélyeztetés komoly dolog a bíróságon. Nem mindenki
osztja azonban félelmüket: egy éjszaka 140 táblát téptek ki a földből daruval
aszfaltostól, mindenestől. Az anyag azonban nem vész el, csak átalakul. Az
alumínium felgöngyölve, laposra kalapálva már nem hasonlít semmire. Az igazi,
komoly alvilág még öntödéket is működtet rendes hulladékkezelői engedéllyel,
minden környezetvédelmi szabályt szigorúan betartatva. A kétes eredetű árut itt
öntik tömbökbe, lepapírozzák, aztán már tiszta nyersanyagnak számít. Számtalan
köztéri szobor végezte már olvasztókemencében, szinte minden városban állnak
üres talapzatok, melyek azt hirdetik: nem számít, milyen történelmi figura vagy,
a lényeg, hogy milyen anyagból gyúrtak. Ha fémből, akkor nincs kegyelem.

Lacika meséje szerint volt olyan is, aki nappal leadta a fémet, éjszaka újra
ellopta, majd másnap megint leadta. Ez azonban még a hősidőkben volt, ma már
biztonsági őrök, kutyák védik a jobb telepeket. A fémforgalom azonban nem
csökken, a telepek tulajdonosai nem panaszkodnak: megy a „bót”.

Működési kereteik szigorítására és az illegális átvevők felszámolására tavaly az
országgyűlési képviselők törvénymódosítást kezdeményeztek. Azt szeretnék elérni,
hogy a színesfém-átvevőhelyek üzemeltetőinek származási igazolással kelljen a
telepükre bekerülő valamennyi áru eredetét igazolniuk. A választási kampány
miatt azonban a kérdés nem került napirendre.

Olvasson tovább: