Kereső toggle

Akit zavartak a tények

77 éves korában elhunyt Oriana Fallaci

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kellemetlen nő volt. Nem a tényeket igazította világképéhez, hanem
világképét a tényekhez. Persze, hogy a laboratóriumban élő, lombikban gondolkozó
PC-értelmiség prüszkölt rá. Ráadásul – bírálóinak többségével ellentétben –
ismerte is azt a világot, amiről írt, beszélt Khomeinivel, leereszkedett a
libanoni háború legmélyebb bugyraiba, és nem csak az íróasztal mögül szónokolt.

Kellemetlen nő volt. Nemcsak rajongó szerelmese hazája, Itália kultúrájának, de
jó ismerője a történelemnek, a filozófiának, a matematikának. Persze hogy a
történelmet nem ismerő – vagy ahogy Fallaci írta: Napóleont a konyakkal
azonosító – nyugati értelmiség frusztrálva érezte magát mellette. Harcolt a
fasizmus ellen – így az elkényelmesedett és elkényeztetett, antiglobalista úri
gyerekek szintén gyűlölték.

Kellemetlen nő volt. Semmilyen gazemberségre nem keresett magyarázatot. Sem
az iraki fogolykínzásokra, de a baloldali-liberális megmondóemberekkel
ellentétben az amerikai katonák meglincselésére sem. Az intifáda alatt védelmébe
vette Izraelt, Az antiszemitizmusról című cikkével gránátot hajított az
Izrael-ellenes és antiszemita „szellemi elitek” közé. Baloldali és feminista
barátain saját elveiket kérte számon. A feministákon az Afganisztánban kivégzett
nők, a baloldalon az iszlamista fanatikusok által elkövetett jogsértések feletti
hallgatást kérte számon. Számon kérte tőlük azoknak a muzulmánoknak a védelmét,
akik egy másik iszlámért küzdenek. Nem, a nyugati értelmiség nem azért átkozta
ki, mert dühösen szólt az iszlámról, hiszen a kereszténység, Amerika és Izrael
ellen sokkal keményebben rohant ki, a katolicizmusa miatt az EU által megalázott
Buttiglionét is Fallaci vette védelmébe. A dühödt támadások oka: Fallaci az ő
képmutatásukat, gyávaságukat, cinizmusukat támadta. És kellemetlen volt, hogy
nem lehetett diadalittasan begyömöszölni a „jobboldal ügynöke” skatulyába sem.
Mert szerinte jobboldal már nem is létezik, miközben a baloldal önmaga
paródiájává vált. Nemcsak Prodit, Berlusconit is támadta. Arra hívta fel a
figyelmet, hogy a jelenlegi európai elit képtelen a fenyegető problémák
megoldására, melyek közül a legfenyegetőbbnek az iszlám európai terjeszkedését
látta.

Kellemetlen nő volt. Egyenes és szókimondó, mert közel-keleti útjai, riportjai
során szerzett tapasztalatait le merte írni, és fittyet hányt a politikai
korrektség önmagából kiforduló finomkodásaira. Ki merte mondani, hogy a
multi-kulti eszméje, így, jelenlegi formájában nem működik. Pellengérre
állították, amikor azt írta a szeptember 11-ei terrortámadások után, hogy az
intoleranciával szemben nem lehet toleránsnak lenni, hogy az iszlamizmus a
nyugati kultúra elpusztítására tör. Azután jött Bali és Madrid, Beszlán és
London. És jött a fölényes mosoly, a maszatolás, az ürügyek és az okok keverése,
a kényelmes magyarázat: mindennek az iraki háború, a csecsenek elnyomása az oka.
Csakhogy jöttek a párizsi zavargások, Theo van Gogh meggyilkolása, az iraki
háborút ellenző franciák és németek elleni merényletkísérletek. És ma már
kevesebben mosolyognak, többen értik, hogy mire célzott. De a politika még a
régi: Hollandia mondvacsinált ürüggyel kiutasítja van Gogh szerzőtársát, a
szintén kellemetlen nőszemélyt, Ayaan Hirshi Alit. D’Alema olasz külügyminiszter
a Hezbollah vezetőivel parolázik, miközben a világ legnagyobb televíziói és
hírügynökségei magyarázzák lángoló arccal, hogy a Hezbollah propagandagépezete,
saját fotósaik hogyan csapták be őket.

Kellemetlen nő volt, mert újra és újra a fülébe harsogta ennek az önáltató
vezetésnek, hogy „Ébresztő, Európa, ébredj fel, Nyugat!”. És bár nem nagyon
akarták ezt meghallani, Fallaci nem várt helyekről kapott erkölcsi támogatást:
Hillary Clintontól és XVI. Benedek pápától, akivel tavaly nyár végén
találkozott. Ha egy pápa és egy ateista egyetért abban – mondta Fallaci –, hogy
Európának meg kell védenie értékeit, akkor van remény. És mi reméljük, hogy
Európában vannak még Fallacik, akik képesek hazájuk, civilizációjuk értékeit
hozzá hasonló szenvedéllyel védeni. Ez méltóbb lenne bármely nekrológnál.

Oriana fallaci könyvei magyarul:

• Penelopé a háborúban (1965)

• A haszontalan nem (1968)

• Ha meghal a Nap (1971)

• Levél egy meg nem született gyermekhez (1980)

• Insallah (1992)

• A harag és a büszkeség (2003)

Olvasson tovább: